Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)

1957-07-26 / 11. szám

A MŰHELYBEN­­ — ez a címe Lengyel Géza most megjelent, rendkívül érdekes és él­vezetes, sajátos műfajú könyvénnek, amelyben Adynak az újságírásban, a kor publicisztikai küzdel­meiben töltött nyolc évét 1900 és 1908 között — is­merteti, elemzi, doku­mentálja. „A műhely­ben“ — utalás Ady egyetlen színművére, amelyben — mint a nagy­váradi színház fiatal szer­zője — az újságírás ro­­botos és szent, lélekölő és lélekszabadító „műhelyé“­­nek nyit ablakot. Ám nem csupán ez a finom utalás az egyetlen, amely a szín­házzal foglalkozó Adyról beszél Lengyel Géza könyvében. Lengyel is — éppenúgy, mint sajtó alatt levő (nagy sikerre számot tartó) Ady nagy­váradi tevékenységét fel­dolgozó tanulmányában Hegedűs Nándor — a ré­gebbi Ady-f kutatóknál hangsúlyosabban foglal­Ady Endre képe, utolsó vá­radi évében kozik Ady Endre és a színiház kapcsolatával. Az Ady-életműben — még ha csupán Ady új­ságírói alkotásait vesszük alapul — mennyiségileg nem a legszámottevőb­bek a színházzal kapcso­latos írások. De igaza van Bölöni Györgynek — aki­nek az újságíró Adyról kiadott szintézise mintegy bevezetője volt az Ady­­kutatás új, örvendetes vi­rágzásának —, hogy amíg a fiatal Ady a különböző függetlenségi, Tisza-párti, „darabont“ és egyéb párt­politikai machinációk leg­mélyebb társadalmi gyö­kereit illetőleg nem látott (s nem is láthatott) tisz­tán, a kulturális — te­hát színházi — kérdések­ben mindig a haladás legkövetkezetesebb hit­vallója volt. Ezt bizonyítják Lengyel Géza most feltárt, új ada­tai is, amelyek szerint Ady már jurátus korá­ban szenvedélyesen zúzta széjjel Bérczik Árpád díszima­gyárba bújtatott, rossz színdarabjait, hogy elsők között volt, aki a zengerárok, a brettlik „népszerűsége“ ellen ha­dakozott, aki a drámai magyar valóságot kifejező színmű-irodalmat és szí­nészetet követelt, ami azonban nem jelentett valamiféle nagyképű, ko­mor sznobizmust, hiszen a vidéki újságírók között éppen Ady volt az első, aki elismerte és plaszti­kusan jellemezte Fedák „Zsazsa“ fürge Múzsájú művészetét. Korának — nála kétségkívül szakmai­lag képzettebb, befolyáso­sabb­­— kritikusai között ő, a fiatal nagyváradi, majd budapesti színibí­ráló követelte a legkövet­kezetesebben (ha nem is e szavakkal) a nemzeti jelleg érvényesülését, s ugyanakkor milyen élesen kelt ki a Lampert Géza­­féle magyarkodás, a Ma­­lonyay Dezső „etnográfiai szemlélet“-e ében!... És milyen érdekesek azok az Ady és Molnár Ferenc kapcsolatát jellemző rész­letek, amelyek Vészi Mar­git — Lengyel Géza bíz­tatására írt — visszaem­lékezéseiből derülnek ki!... Kérjük, folytassa Lengyel Géza, Ady egykori szer­kesztőségi kollégája, fon­tos kutatásait, kérjük Bö­löni Györgyöt, Hegedűs Nándort, Vincze Gézát, s azon még élő keveseket, akik jól ismerték Adyt és a kort, amelynek problémái között élt, ajándékozzanak meg ben­nünket a kimeríthetetlen Ady-kutatás további kin­cseivel ... (— sg. —) „ADY

Next