Film Színház Muzsika, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-16 / 20. szám
ierrot, a hold után indul a háztetők felett. Vibráló lényének ezer színével akarja mosolyra bírni e merev arcú szép leányt, akit csak percekkel előbb látott meg, de a holdat hozná le egy kedves szemvillanásáért, egy értő pillanatért. A fehérarcú ember... A mindenre képes és mindenben hinni tudó álmokembere. S a világ, amelyben ő él, valóban az álmok, a képzelet világa, ahol a dolgoknak nincs valóságos teste ... ahol semmi sincs igazán, tehát minden lehetséges. Pierrot az előbb még matrózinget viselt, s hetvenkedő, vidám csavargó volt valahol egy XX. századi kikötőben. Csavargó, akit üldöznek, s aki — mert lábai nem elég gyorsak — a cigarettafüst karikáiból épít magának kerékpárt, azon suhan tovább mosolygó sietséggel. Testvére, a varázslók inasa,feinek görcsből oldódó keze lelket szorít torz bábákba... A bábák emberéletre támadnak és harcolnak a maguk embervoltáért — a manó-akarat ellen. Az életért, a szépségért folyik a küzdelem ebben az egész, különös, egy estére támadt világban, ahol szoborrá merevedik az élő, s a szobor lelépkőtalapzatáról. Ahol láthatatlan lesz a látható, s amit nem látunk, arról el kell hinnünk, hogy ott él, mozog a színpadon. A semmiből házat épít egy képzeletébresztő mozdulat SZ Az SOR és Pierrot a hold után indul a háztetők felett. Félelmetes, izgalmas, mulatságos világ. Igazságait hinni kell, hisz ezt az igazságot mi hordozzuk. Hordoztuk eddig is, bezárva a magunk képzeletébe, ahonnankiszabadítják egy estére a néma színház tisztesarcú, szótlan, mosolygó, és zokogó figurái Ha nem hiszünk, nekik magunknak nem hiszünk. Mert ők csak varázslók, akikbennünket ébresztenek, a mi olykor átért képzeletünket. Gyermeki hiszékenységünkre számítanak, de emberi hitünket akarják teljesebbé tenni. Az illúziók világába is azért csalogatnak el, hogy a valóságos világ mélységeit érezzük. Hiszen minden mese a valóság egy darabját mutatja fel. A gyerek érti a mesét, nem kell neki külön megfogalmazni a tanulságot. Csak mi felnőttek nem értenénk? Elfáradtunk? Elfelejtettük hinni a mesék tisztaságát? Ha csak anynyit tesz e magyar pantomim-együttes, a Mimusz 58, hogy egy-egy pillanatra visszaadja nekünk a csodákat, már igaz művészi tett az is. Az illúziók világa, felnőtt mesék néma birodalma. És Pierrot — örök hőse e meséknek — most hiába csalogatja le a holdat rekedten daloló körhinták közé. A lány nem mosolyog. Nem érti és nem látja a vágyak fehérruhás követét. A lány vak. Úgy megy el a néma Pierrot mellett tapogatózva a vakok fehér botjával, mintha e vidám, lármás napon — akár a többink— újra egyedül maradt volna. Pedig Pierrot az életet hozta, a szerelmet. S a fehérarcú ember is magára marad. Szomorú, mint mindenki, akit nem értenek. De ő tán többet nem indul a hold után a háztetők fölött, s holnap úgy lehet, megkérdi szótlanul is az embereket: láttok engem? megértitek mit ''akarok? kellenek ehhez szavak? vagy elég, ha némán szeretlek benneteket? Hámori Ottó Az Egyetemi Színpadon figyelemreméltó sikerrel mutatkozott be László Bencsik Sándor pantomim-együttese. Képünkön az „Illúzió” című jelenetben László Bencsik Judit és Gera Zoltán. Mellettük kitűnő teljesítményt nyújtott a bemutatón Torma István, Giovannini Kornél, Győry Franciska és Hável László. (Békás felv.)