Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-15 / 3. szám
Izgalmas képlet — megoldás nélkül AZ UTOLSÓ VISSZATÉRÉS magyar közönség várhatóan otthonosnak érzi majd magát az új csehszlovák filmdráma levegőjében, sőt, talán meg is feledkezvén arról, hogy külföldi filmet lát, tősgyökeres hazai problémaként fogja fel a vásznon történteket. Mégpedig azért, mert a film témában, dramaturgiában, rendezői megfogalmazásban egyaránt annak a kimondatlan ízlés-hagyománynak is igyekszik eleget tenni, amelyet a mi filmgyártásunk egyelőre szintén gondosan szem előtt tart. Nevén nevezve a dolgot: az új viszonyoknak, a kialakuló szocialista erkölcsöknek megfelelő mondanivalót kispolgárias érzelgősség itatja át. Különös, de így van: ezúttal egy csehszlovák film összegezi számunkra a házasság, a családi élet mai kérdéseivel foglalkozó magyar filmek egyik, rendszert alkotó közös jegyét. A bratislavai stúdióban munkálkodó csehszlovák filmművész barátaink filmjük alaphelyzeteit nyilvánvalóan nem a mi filmjeinkből, hanem a miénkkel rokon társadalmi valóságuk jelenségeiből merítették, mégis hol a Csigalépcső, hol a Gyalog a mennyországba, hol meg A vörös tinta konfliktusa, sőt, egyik-másik jelenete ködlik fel a film egy-egy képe, szituációja mögött. (Arról sem a csehszlovák művészek tehetnek, hogy nálunk a házasság-felbomlási problémájú színművek és filmek elszaporodása immár pamfletbe kívánkozott és filmjük csak tovább gyarapítja ezt a szériát.) Szerencsére nemcsak az ismerős helyzetek hozzák közel a magyar nézőhöz a filmet. E helyzetek egy részében — az eléggé lagymatag kezdet után — benső izgalom feszül. A faluszínházhoz szerződött színésznő-feleség, a nagy csábítás martalékául magára hagyott férj, az új szerelemre lobbantó és már későn visszakozó lány (három érdekes színészegyéniség átélt ábrázolásában), meg a szülői gondoskodásból kipottyant kisgyerek megbomlott élete figyelmünket magához láncolja, érzelmi részvételünket kicsiholja és ítélkező késségünket ébren tartja. A tehetséges alkotók azonban csak addig képesek forrásban tartani igazságkereső szenvedélyünket s ezzel ügyük oldalára vonni bennünket, amíg maguk is fokozatosan le nem tesznek vállalt eszmei ügyük szolgálatáról. Ettől kezdve hiába fortyognak az indulatok, a konfliktus megsápad és lelkiismereti üresjárattá válik. Az író, Frantisek Kudlac (a szerzőtárs Juraj Spitzer társaságában) és nyomában a rendező Frantisek Kudlac mintha csak készakarva óvakodna a legcsekélyebb elfogultságot is tanúsítani bármelyik főszereplő terhére vagy javára. Az ilyen semlegesség persze nem vezethet megoldáshoz. Amiről talán még le is mondhatnánk, ha a mondanivaló izgatóbb hatása érdekében maradna nyitva a kérdés. De ellenkezőleg: mintha a végén vállat vonnának az alkotók, a megoldhatatlanság oly borús érzetével búcsúztatnak el bennünket sebzett hőseiktől. Sas György A férj és a nő, aki feldúlja a család életét (Éva Ocenásová és Ladislav Chudík)