Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-15 / 3. szám
KOMÉDIA — ÖNGÚNNYAL A franciák mindig jól értettek ahhoz, hogy kifigurázzák önmagukat. A Botrány Clochemerle-ben óta nem láttunk vígjátékot, amelyben harsányabb kacagással nyugtáznánk a vidéki kisváros dantonjainak és fellengős tirádáinak ellenállhatatlan komikumát, vagy amelyben markánsabb típusokban vonulnának fel a délfrancia kispolgárság jellegzetesen vígjátéki képviselői, az önnön hangjától megittasuló polgármester, a pompás elánnal dikciózó lapszerkesztő, a helybeli társaság krémjének egyéb reprezentánsai ... Yves Robert rendezőnek alighanem oroszlánrésze van abban, hogy az Alphonse Allais művéből készült filmváltozatban szinte egyetlen üresjáratú pillanat sincs. A történet afféle mai környezetben játszódó s valódi francia hangszerelésű népmese, amelyben egy ravasz és bűbájosan kedves fickó, Blaireau, az orvadász állandóan becsapja és lefőzi a kisvárosi hatalmasságokat és ezzel színt, szenzációt csempész az álmos kis részek életébe. Az alaptörténetet a szerzők és a rendező kitűnő alkalomnak tekintik arra, hogy az ötletrakéták egész arzenálját sziporkáztassák fel a hálás publikum szemei előtt. Ezekben az ötletekben sokhelyütt leleplező erejű, hallatlanul találó gúnyolódás váltakozik a kitűnő helyzetkomikai részletekkel. A film egyik tömegjelenete, amelyben a városka apraja-nagyja kivonul a nagy parádéval megrendezett horgászversenyre: kész szociológiai tanulmány, egyetlen rövid jelenetben. Komolyra fújt képpel, hivatali aktusként értékelve saját közéleti tevékenységét ott masírozik horgászbottal a vállán az egész montpaillardi elit. Micsoda figurák! A harsogó demagógiájú ellenzéki vezér, a kisvárosi fiók-Napóleon polgármester, a tömény butaságú dagadt vadőr, a játékosan felelőtlen börtönigazgató megannyi pompás karikatúra... És tagadhatatlanul találó, mulatságos oldalvágás a francia igazságszolgáltatási gyakorlat bölcsessé-A horgász (de Funes) ezúttal csak apró kellemetlenséget okoz az őt áldozó vadőrnek... gei felé, amikor Blaireaunak azért kell szabadlábra helyezése után mégis a börtönben maradnia, mert közben kiderült az ártatlansága és ezért újabb formalitásokon kell átesnie. .. A főszereplő, Louis de Funes személyében ideális Blaireaut talált a rendező. E furfangos, minden hájjal megkent vidám gamin olyan természetes könnyedséggel mozog szárazon és vizen, hogy azt is elhinnénk neki, ha gyalogolni kezdene a pisztrángos tó sima tükrén. Ezt a Blaireaut aztán pompásan meg lehet mártani mindenfajta helyzetkomikum fűszeres levében: ennek minden mozdulata, akciója, cinkos kacsintása brutális támadás a néző rekeszizmai ellen. Ahogyan a leselkedő vadőr orra előtt árulja tilos portékáját a piacon, vagy ahogyan lábának egy-egy roppantásával parancsolja horgára a kövér pontyok tömegét a horgászversenyen, az nemcsak a filmírók s a rendező gazdag ötletességét dicséri, hanem de Funes pompás komédiázó készségét, bőven patakzó színész humorát is. Ahogy a madárhoz beszél, szinte madárnyelven, külön tanulmány tárgya lehetne. Csücsök szájjal, lebegő és mégis gyorsan pergő nyelvvel beszél: az ember szinte elhiszi, hogy Blaireau tud ..madárul’. Végezetül egy mondat a film zenéjéről: Jean Wiener muzsikája ugyanolyan szellemes és frappáns, mint a főszereplő és a rendező produkciója. Geszti Pál te 1