Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-15 / 3. szám

KOMÉDIA — ÖNGÚNNYAL A franciák mindig jól értettek ah­hoz, hogy kifi­gurázzák önma­gukat. A Botrány Cloche­­merle-ben óta nem lát­tunk vígjátékot, amely­ben harsányabb kacagás­sal nyugtáznánk a vidéki kisváros dantonj­ainak és fellengős tirádáinak el­lenállhatatlan komikumát, vagy amelyben markán­sabb típusokban vonulná­nak fel a délfrancia kis­polgárság jellegzetesen vígjátéki képviselői, az önnön hangjától megitta­­suló polgármester, a pompás elánnal dikciózó lapszerkesztő, a helybeli társaság krémjének egyéb reprezentánsai ... Yves Robert rendezőnek alig­hanem oroszlánrésze van abban, hogy az Alphonse Allais művéből készült filmváltozatban szinte egyetlen üresjáratú pilla­nat sincs. A történet afféle mai környezetben játszódó s valódi francia hangszerelésű népmese, amelyben egy ravasz és bűbájosan kedves fickó, Blaireau, az orvadász állandóan becsapja és le­főzi a kisvárosi hatal­masságokat és ezzel színt, szenzációt csempész az álmos kis részek életé­be. Az alaptörténetet a szerzők és a rendező ki­tűnő alkalomnak tekintik arra, hogy az ötletraké­ták egész arzenálját szi­­porkáztassák fel a hálás publikum szemei előtt. Ezekben az ötletekben sokhelyütt leleplező ere­jű, hallatlanul találó gú­nyolódás váltakozik a ki­tűnő helyzetkomikai rész­letekkel. A film egyik tömegje­lenete, amelyben a vá­roska apraja-nagyja ki­vonul a nagy parádéval megrendezett horgászver­senyre: kész szociológiai tanulmány, egyetlen rö­vid jelenetben. Komolyra fújt képpel, hivatali ak­tusként értékelve saját közéleti tevékenységét ott masírozik horgászbottal a vállán az egész mont­­paillardi elit. Micsoda fi­gurák! A harsogó dema­gógiá­jú ellenzéki vezér, a kisvárosi fiók-Napóleon polgármester, a tömény butaságú dagadt vadőr, a játékosan felelőtlen bör­tönigazgató megannyi pompás karikatúra... És tagadhatatlanul találó, mulatságos oldalvágás a francia igazságszolgálta­tási gyakorlat bölcsessé-A horgász (de Funes) ezúttal csak apró kellemetlenséget okoz az őt áldozó vadőrnek... gei felé, amikor Blaireau­­nak azért kell szabadláb­ra helyezése után mégis a börtönben maradnia, mert közben kiderült az ártatlansága és ezért újabb formalitásokon kell átesnie. .. A főszereplő, Louis de Funes személyében ideá­lis Blaireaut talált a ren­dező. E furfangos, min­den hájjal megkent vi­dám gamin olyan termé­szetes könnyedséggel mo­zog szárazon és vizen, hogy azt is elhinnénk ne­ki, ha gyalogolni kezdene a pisztrángos tó sima tükrén. Ezt a Blaireaut aztán pompásan meg le­het mártani mindenfajta helyzetkomikum fűszeres levében: ennek minden mozdulata, akciója, cin­kos kacsintása brutális támadás a néző rekesziz­mai ellen. Ahogyan a le­selkedő vadőr orra előtt árulja tilos portékáját a piacon, vagy ahogyan lá­­­bának egy-egy roppan­tá­­sával parancsolja horgá­ra a kövér pontyok töme­gét a horgászversenyen, az nemcsak a filmírók s a rendező gazdag ötletes­ségét dicséri, hanem de Funes pompás komédiázó készségét, bőven patakzó színész­ humorát is. Ahogy a madárhoz beszél, szin­te madárnyelven, külön tanulmány tárgya lehet­ne. Csücsök­ szájjal, le­begő és mégis gyorsan pergő nyelvvel beszél: az ember szinte elhiszi, hogy Blaireau tud ..madárul’. Végezetül egy mondat a film zenéjéről: Jean Wie­ner muzsikája ugyan­olyan szellemes és frap­páns, mint a főszereplő és a rendező produkciója. Geszti Pál te 1

Next