Film Színház Muzsika, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1960-10-14 / 42. szám
Folytatás a 23. oldalrólEwm&füU sáreotere A MAGYAR RADIO SZIMFONIKUS zenekara minden nyilvános szereplésével értékeire figyelmeztet: kitűnő hangszeres művészek jelenlétére, együttes kultúrájára, szép, fényes tónusára. Természetesen, a mindenkori vezénylő karmester egyénisége, diszpozíciója szabja meg végső soron, hogy a zenekar milyen arányokban tudja kibontakoztatni képességét. Élvezetesen muzsikáltak legutóbb, Lehel György vezényletével. Erre alkalmat adott maga a műsor. Haydn B-dúr (No. 102.) szimfóniája ama nagyszerű zenék egyike, amelyeket valóban jó hallgatni. De a Bartók-Divertimento is igazi élmény volt. Lehel karnagy egyre többet ért — s éreztet — meg a tolmácsolt művek lényegéből, a vidám életerő haydni robusztumából és a bartóki ellentétek világából. Igen jelentőssé tette a hangversenyt Beethoven cmoll zongoraversenyének előadása, Maria Grinberg közreműködésével. A kiváló szovjet zongoraművésznőt ezúttal ismerte meg személyesen a budapesti hangversenylátogató közönség. Érdekes élmény volt végre egy olyan női zongoristát hallani, aki nőiesen játszik (hozzászoktunk már a zongoraművésznők, hazaiak és külföldiek, férfias erejű billentéséhez). A c-moll zongoraverseny indulati-drámai tartalmát talán kevésbé, érzelmi gazdagságát viszont annál jobban megéreztette. A meleg ünneplést számos ráadással viszonozta. Kijutott a tapsokból a karnagynak és a zenekarnak is. sz. i. VÉGET ÉRTEK a Magyar Opera Ünnepi Hetei, befejeződött ez a nagyszabású és nagy jelentőségű zenei ünnepség-sorozat. Megrendezésével Operaházunk vezetői és tagjai iagy munkát vállaltak magukra. De úgy véljük, ez az áldozatos feladatvállalás nem volt hiábavaló. Azzal, hogy elénk idézték operatörténetünk élő múltját és „élő jelenét”, azzal, hogy megteremtették a közvetlen összehasonlítás lehetőségét, azzal, hogy számot adtak operairodalmunk és operajátszásunk helyzetéről, méltóan járultak hozzá a 130 éve született nagy úttörő művész, Erkel Ferenc ünnepléséhez. Az operai ünnepségek második fele az Operaházban zajlott le. Szerdán, 5-én itt került sor Bartók mindhárom színpadi művének előadására Ferencsik János vezényletével. Megítélésünk szerint e Bartók-est volt a tizenkét előadásból álló ünnepi sorozat kiemelkedő fénypontja. Itt éreztük leginkább azt, hogy az alkotói zsenialitás európai szintű tolmácsolással egyesült. A három mű közül előadói tekintetben a Csodálatos mandarint tartjuk a legteljesebben kifejezettnek. Filöp Zoltán színpadképét, Harangozó Gyula koreográfiáját és rendezését s valamennyi táncos (köztük Lakatos Gabriella) közreműködését többször méltattuk már. Hadd sorakoztassuk most ide a zenei megvalósítást is. Úgy tűnt, zenei tekintetben a darab markánsabbá, keményebbé, gerincesebbé — más szavakkal: jellegzetesebbé, Bartókosabbá vált. Nagy hatást keltett a Kékszakállú herceg vára előadása is: Judit szerepében ezúttal Eszenyi Irma lépett fel. Nem nagy hanggal, de megbízható szólamtudással, muzikálisan oldotta meg kényes feladatát. Hogy Székely Mihály nagyszerű Kékszakállúja milyen egyedülálló alakítás, többször elmondottuk már. Bartók művei mellett két táncjáték csendült még fel a héten: Weiner Leó műve, a Csongor és Tünde, továbbá Farkas Ferenc alkotása, a Furfangos diákok - az előbbit Blum Tamás, az utóbbit Tóth Péter vezényelte. Mindkét mű előadása jól sikerült. A „Csongor” hallgatása közben Weiner Leóra, a „magyar romantika” utolsó nagy mesterére emlékeztünk, aki nemrégiben még velünk együtt ünnepelte 73. születésnapját s egy hónapja örökre itthagyott bennünket. Kodály második daljátéka, a Székely fonó is ezen a héten hangzott fel, Ferencsik János vezényelte. A zenekar Dénes Vera Boccherini gordonkaversenyét H. Koch Händel: Belsazar c. oratóriumát lejátszotta a Magyar Kamarazenekarral zényelte (Kertész Gy. felv.)