Film Színház Muzsika, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1960-12-02 / 49. szám

Santis beszélt is nekünk. „Nem arról van szó, hogy mi nem csinálhatunk fil­met. Társadalmilag és politikailag semleges té­mákhoz bármikor »elad­hatjuk magunkat«. Csak ha azt szeretnénk meg­csinálni, amiről mi aka­runk beszélni, akkor ne­héz ... nagyon nehéz.” Egy kérdés, amelyik hazadom. És ugyan­ebben a beszélgetésben mondta De Santis: „Fel­lini és Bergman ma a nyugati világ sikeres és ünnepelt művészei. És ez nemcsak divat dolga, ha­nem arról is szó van, hogy ők a kapitalista vi­lág emberi problémáit a saját vallásosan misz­tikus filozófiájuk alapján művészileg érdekes törté­netben tudják ábrázolni. De hol vannak azok a fil­mek, amelyek a mi filo­zófiánk, a szocialista vi­lágnézet alapján ugyan­ilyen érdekesen tudnának nekik és az embereknek ugyanezekre a kérdések­re válaszolni, anélkül, hogy a kérdéseket eltus­solnánk, vagy a feleletet leegyszerűsítenénk? Ne­künk ez a feleletadás, a­mint látták, nagyon ne­héz. De miért nem teszik Önök?.. ” Igen, miért nem tesszük mi? Ez a kérdés valóban hazahoz bennünket. Film­jeinket kint kevéssé is­merik. De a velünk ro­konszenvező haladó film­művészek minden sike­rült, vagy kevésbé sike­rült filmünk után joggal teszik fel a kérdést: miért tudjuk mi is csak a ka­pitalista múltat megfelelő művészi erővel bemutat­ni, miért nem tudjuk a ma emberét, az alakuló társadalom emberét ugyanolyan összetettségé­ben és bonyolultságában ábrázolni? Erre várják tőlünk a feleletet. Nem szóban. Filmekben. A KIS SZÍNPAD ZENÉS VÍGJÁTÉKA Irif „Jobb mint ott­­hon” üdülő cím­­zése mintha Ili­am és Petrov vala­melyik művéből költözött volna N. Bogoszlovszkij­­ és C. Szolodat zenés víg­­­­játékába. (Magyar szín­­­­padra alkalmazta Szenes ■ Iván és Zsoldos László.) „ Valami fanyar, szatirizáló­­ és csúfolódó kedvet ér­­­­zünk mögötte­m, ám­­ ahogy a játék kibontako­­­­zik a színpadon, rövide­­­­sen belátjuk, hogy erre­­ hiába várnánk. A kar-­­rierista igazgató és kor­st­rupt titkára csupán a 8 még polgárjogot élvező a vígjátéki sablonok szabá­­l­­lyai szerint mérkőzik az új üdülő egész közösségével , és annak néhány „pozi-­­ tív hősével”. Természe­­­­esen, csúfos vereséget­­ szenvednek: a boldog­­ finálé már pincérré fo­­g hozza le az emtelt és talp­­ra nyaló direktort meg a­­j segédjét... Az írói esz­­­­közök nem csillogtatnak­­ különösebb erényeket: Armie Oirardot és Alain De­lon (WHO)

Next