Film Színház Muzsika, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1960-12-02 / 49. szám
Santis beszélt is nekünk. „Nem arról van szó, hogy mi nem csinálhatunk filmet. Társadalmilag és politikailag semleges témákhoz bármikor »eladhatjuk magunkat«. Csak ha azt szeretnénk megcsinálni, amiről mi akarunk beszélni, akkor nehéz ... nagyon nehéz.” Egy kérdés, amelyik hazadom. És ugyanebben a beszélgetésben mondta De Santis: „Fellini és Bergman ma a nyugati világ sikeres és ünnepelt művészei. És ez nemcsak divat dolga, hanem arról is szó van, hogy ők a kapitalista világ emberi problémáit a saját vallásosan misztikus filozófiájuk alapján művészileg érdekes történetben tudják ábrázolni. De hol vannak azok a filmek, amelyek a mi filozófiánk, a szocialista világnézet alapján ugyanilyen érdekesen tudnának nekik és az embereknek ugyanezekre a kérdésekre válaszolni, anélkül, hogy a kérdéseket eltussolnánk, vagy a feleletet leegyszerűsítenénk? Nekünk ez a feleletadás, amint látták, nagyon nehéz. De miért nem teszik Önök?.. ” Igen, miért nem tesszük mi? Ez a kérdés valóban hazahoz bennünket. Filmjeinket kint kevéssé ismerik. De a velünk rokonszenvező haladó filmművészek minden sikerült, vagy kevésbé sikerült filmünk után joggal teszik fel a kérdést: miért tudjuk mi is csak a kapitalista múltat megfelelő művészi erővel bemutatni, miért nem tudjuk a ma emberét, az alakuló társadalom emberét ugyanolyan összetettségében és bonyolultságában ábrázolni? Erre várják tőlünk a feleletet. Nem szóban. Filmekben. A KIS SZÍNPAD ZENÉS VÍGJÁTÉKA Irif „Jobb mint otthon” üdülő címzése mintha Iliam és Petrov valamelyik művéből költözött volna N. Bogoszlovszkij és C. Szolodat zenés vígjátékába. (Magyar színpadra alkalmazta Szenes ■ Iván és Zsoldos László.) „ Valami fanyar, szatirizáló és csúfolódó kedvet érzünk mögöttem, ám ahogy a játék kibontakozik a színpadon, rövidesen belátjuk, hogy erre hiába várnánk. A kar-rierista igazgató és korstrupt titkára csupán a 8 még polgárjogot élvező a vígjátéki sablonok szabállyai szerint mérkőzik az új üdülő egész közösségével , és annak néhány „pozi- tív hősével”. Természeesen, csúfos vereséget szenvednek: a boldog finálé már pincérré fog hozza le az emtelt és talpra nyaló direktort meg aj segédjét... Az írói eszközök nem csillogtatnak különösebb erényeket: Armie Oirardot és Alain Delon (WHO)