Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-10 / 10. szám
A táncosnőt Balogh Edinának hívják, s a Fővárosi Operettszínház színpadán jelenik meg néhány év óta, a táncosnők csapatában vagy most már többnyire a táncosnők élén. Már több előadáson feltűnt termetének harmonikus szépségével, nagyszerű, telivér mozgásával, csupa ritmus táncaival. Most a „Boccaccio” revüképben láttuk; a cselekménytől független betétben egy pazar látvány főszereplője ő, csupa könnyedség és bizarr sejtelem, egyszerre finomak és energikusak a mozdulatai. „Görl” — mondták valamikor az operettszínházak táncosnőiről; ez a sértő gyűjtőnév kizárta a művészet fogalmát, degradáló volt és megalázó. Görl volt mindenki, aki operettben táncolt. Görl lett volna húsz évvel ezelőtt Balogh Edina is. Hiába tanult volna hét évig a balettintézetben ... A nevét ugyan mostanában is ritkán írják le, van még ilyen nézet: „csak táncosnő”. Nem primabalerina, csak táncosnő. Operettben s nem néhányszáz méterrel odébb. Talán ha még két évig tanul, most ő is ott táncol az elismert kiválóak között. De nem. Szegedre ment, abbahagyta a tanulást, elszerződött szólótáncosnőnek. Onnét került az Operetthez. „Kard és szerelem”, „Három tavasz”, „Szép Heléna”, „Boccaccio” — mind egy-egy siker e pályán, mely alig néhány éve kezdődött. De hadd valljon erről a táncosnő, aki tán még sosem „nyilatkozott”, s színpadon is csak egyetlen egyszer szólalt meg: Szegeden, amikor hirtelen beugrott egy néhányszavas szerepbe. A sudártermetű táncosnő, akinek szépségét szokták emlegetni a szünetben (hiába, ez már a műfajjal jár) — nagyon egyszerű, mondhatnám hétköznapi, s ideges, mert, megfordulnak utána az emberek. — Nem szeretem, ha a „szépségemet’’ emlegetik. Mondják azt, hogy jól vagy rosszul táncolok — de ez olyan, mintha egy csúnya lányról azt mondják: „szépen zongorázik”. A szép külső persze nem hátrány, de a lényeg mégiscsak a művészet, nem igaz? Dehát most a pá Balogh Edina a „Boccacció”-ban