Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-03-10 / 10. szám

A táncosnőt Balogh Edinának hívják, s a Fővárosi Operettszínház színpadán jelenik meg néhány év óta, a táncos­nők csapatában vagy most már több­nyire a táncosnők élén. Már több elő­adáson feltűnt termetének harmonikus szépségével, nagyszerű, telivér mozgá­sával, csupa­ ritmus táncaival. Most a „Boccaccio” revüképben láttuk; a cse­lekménytől független betétben egy pazar látvány főszereplője ő, csupa könnyedség és bizarr sejtelem, egy­szerre finomak és energikusak a moz­dulatai. „Görl” — mondták valamikor az ope­rettszínházak táncosnőiről; ez a sértő gyűjtőnév kizárta a művészet fogalmát, degradáló volt és megalázó. Görl volt mindenki, aki operettben táncolt. Görl lett volna húsz évvel ezelőtt Balogh Edina is. Hiába tanult volna hét évig a balettintézetben ... A nevét ugyan mos­tanában is ritkán írják le, van még ilyen nézet: „csak táncosnő”. Nem pri­­mabalerina, csak táncosnő. Operettben s nem néhányszáz méterrel odébb. Ta­lán ha még két évig tanul, most ő is ott táncol az elismert kiválóak között. De nem. Szegedre ment, abbahagyta a tanulást, elszerződött szólótáncosnőnek. Onnét került az Operetthez. „Kard és szerelem”, „Három tavasz”, „Szép He­léna”, „Boccaccio” — mind egy-egy si­ker e pályán, mely alig néhány éve kezdődött. De hadd valljon erről a táncosnő, aki tán még sosem „nyilatkozott”, s szín­padon is csak egyetlen egyszer szólalt meg: Szegeden, amikor hirtelen beug­rott egy néhányszavas szerepbe. A su­dártermetű táncosnő, akinek szépségét szokták emlegetni a szünetben (hiába, ez már a műfajjal jár) — nagyon egy­szerű, mondhatnám hétköznapi, s ide­ges, mert, megfordulnak utána az em­berek. — Nem szeretem, ha a „szépségemet’’ emlegetik. Mondják azt, hogy jól vagy rosszul táncolok — de ez olyan, mintha egy csúnya lányról azt mondják: „szé­pen zongorázik”. A szép külső persze nem hátrány, de a lényeg mégiscsak a művészet, nem igaz? Dehát most a pá­ Balogh Edina a „Boccacció”-ban

Next