Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-11 / 32. szám
* _ ® EVA mm 4 OMZJMON Az Lukács Margit széttárja napbaritatta karjait: — Ha holnap Szegeden, a próbán meglátják, hogy a Tragédia Évája néger lett, Major biztosan azt mondja majd: „Margitka, új szint hozott a figurába...” Ezt az új, de az Edénkert hangulatába beillő barnaságot az olasz és francia tengerpart mellett sütő nap ajándékozta Lukács Margitnak, a jókedvet pedig a négyhetes vakáció. A sok pihenéssel, de még több élménnyel egybekötött nyaralás állomásai, mint megtudjuk, Svájc, Franciaország, Olaszország, Ausztria. — Autóval mentünk a férjemmel — kezdődik az úti beszámoló. — Micsoda előny volt ez! Ha megláttunk valahol egy csodálatos tengeröblöt, kis hegyi falut, érdekes épületet kiszálltunk, gyönyörködtünk. — Életemben először voltam Svájcban. A rét olyan smaragdszínű, mintha színes filmet vetítenének. Svájc olyan, mint egy finom szerkezetű óra. Mintha egy láthatatlan tisztogató keze sikálná, fényesítené az egész országot. — Franciaországban a hangulatok örvénylése, a hatalmas kavargás és a temperamentum ragadott meg. Jártunk Marseilleben, a levegő forró, az emberek változatosabbak, hangulatosabbak, mint másutt. Vásott város. Este az utcán Wurlitzer hangjai szűrődtek ki, s az emberek rögtön táncolni kezdtek különös ritmusú mozgással. Járásuk, mint a nemes vadaké, párducszerű. Egyszer megijedtem: két-három ember Siena városában nagy kiabálással egymásnak ugrott. Verekedés? — kérdeztem. Dehogy, nyugtattak meg. Csak valaki egy élményt mesélt el és a temperamentumos hallgatóság beleélte magát. Az tetszett nekem a városban, hogy mindenki azt csinálta, ami hangulatának, nemzeti jellegének megfelelt. Az emberek azt mutatják, ami a valójuk, s ettől ilyen őszinte a marseille-i hangulat. — Meglátogattam If várát a tengeren. Azelőtt kalózok fészke volt, később börtön. Beléptünk. Kalauzolni kezdtek. — Ez volt az ő cellája — mondta az idegenvezető. — Ez meg a papé. — Kié? — kérdeztük. — Kiderült, hogy itt Dumas regényhőse, Monte Christo valóságosan él a képzeletben. — Ez az a lyuk, amit ásott — folytatta tovább a vezető. Lassan én is anynyira elhittem, hogy Edmond Dantes valóban élt, hogy a két óra hosszat tartó víziúton hazafelé, folyton láttam őt, amint kivágja magát a zsákból és derekasan küzd a hullámokkal, míg partot ér. Jártam az avignoni kastély gótikus ívei alatt. Sajnos, a Théâtre National Populaire előadásait még csak hirdették. Helyette bejártam a várat, amely megfogott érdekes gótikus hangulatával és felfedeztem a falon Rafael festményének másolatát, amely Attilát, a hunok királyát ábrázolja. — A legérdekesebb színházi meglepetést az orangei kétezeréves színház „felfedezése” jelentette számomra. A Comédie Française éppen akkor készült oda a Théâtre Antique-be, hogy Racine „Britannnicus”-át adják