Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-22 / 38. szám

gyaláztatást és a kétség­­beesést. Az angyali Rocco mégis feláldozza magát ördögi bátyjáért. Semmi­vel sem gyengébb Simo­nénál, de nem mer boldog lenni annak boldogtalan­sága árán. Visconti nem áll be az effajta jóság apostolának, nem hisz az ilyen megváltásban. Mit ér a világ az olyan kegyes áldozattal és lemondással, amely szabad boldogulást enged a gonosznak? En­nek az ártatlanok vére adja meg az árát. Nadia megöletéséért Rocco is felelős. Egy úton botor­kál Krisztus és Antikrisz­gyalát. A színjátszás leg­nemesebb realista eszkö­zeivel jár meg szinte jel­képes érvényű utat ez a lány, aki tizenhároméves korában adta oda magát egy jogásznak, hogy éj­szakánként kinyújtózhas­­sék az ágyban. Itt fából ki előttünk a mocsárból, s itt süllyed vissza is­mét. És elbukása mégis a tisztaságvágy megdi­csőülése. A többi színész is , kiváló: Max Cartier (Ciro), Spiros Focas (Vin­cenzo), Suzy Delair (Lui­sa), Katina Paxinon (Ro­sario) valamennyien. Giuseppe Rotunno fénykép Színiépz­ remeklések Amit Visconti a film felépítésében nem tudott hiánytalanul valóra vál­tani, mesterien keresztül­vitte a színészi játékve­zetésben. A főszereplők szinte minden jelenetben szereplelkük teljességét adják. S habár oly vég­letes is a szerepük, mint Simone alakjában Renato Salvatorinak és Roccoé­­ban Alain Delonnak, dif­ferenciált indulati ská­lán játszanak. Kivétele­sen nagy színészi mű Annie Girardoté, aki Na­­diát játssza, a romlás és a tisztaság e két arcú nn­pezése szintén mester­munka, és Nino Rota dal­lammotívumai távolabbi visszacsengést is adnak a jelenetek hangulatának. A magyar szinkronművé­szek nagy feladatot ol­dottak meg változékony színvonalon, tus... Hóra, JÖVŐ. . . Hazug és megbékító illúziók ködébe ront be Visconti e művével. Van azért illúzió, amellyel szemben felenged, mutatja az a megértő mozza­nat, amikor a Rocco-fiúk úgy ébrednek a hajnali s úgy készülnek anyjuk vezérletével a nagy napra, mintha valami csodás birodalom meghódítására indulnának Visconti eszméje a haladásé, ha itt-ott rá is veti árnyékát az egzisztencializmus, túlhajtott reménytelenségével és időt­len gyötrődéseivel. De hiszen ez is az adott világ sajátja. Egészében ez a film egy nagy művész kifelé mutató mani­­fesztuma és jeladása a társadalmi igaztalanságok sötétjéből és útvesztőiből. Miután Simone megölte Hadiát és a két testvér összeborulva zokog semmibehullt életük felett, Vis­conti elfordítja róluk tekintetét és a fiatalabb Ciro szavaira figyel: - Dolgozni, tenni kell. Nem beletörődni! S amikor a kis Lucát, a legkisebb fivért Simone magához akarja vonni, mert utolsó mentsvárat érez benne, Ciro elhúzza a gyereket Simone öleléséből. És Luca végülis Ciro józan élet­céljára és szavára hallgat. Visconti segít felperzselni a múltat és a józan jövőt vá­lasztani. A. Sas György Rocco azt bizonygatja Cirónak, hogy Simone-ban bízni kell (Max Cartier és Alain Delon) Simone a szakadék mélyén (Renato Salvatori és Roger Hannn) 11

Next