Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-01 / 35. szám
KÉPÜNKÖN KENATORASCEL az „Egy katona meg egy fél” című olasz film főszereplője. Rómában született 1912- ben. Szülei színészek voltak. Zenei hajlamait felfedezve a pápai líceumba küldték, sokáig a Sixtual kápolna énekkarában énekelt. Az egyházi karrier ígérete sem akadályozta meg azonban a natal Renatót, hogy szülei nyomdokaiba lépjen és színész legyen. 1927-ben lépett fel először egy vándortársulatban, amely a filmvetítések előtt játszott kisebb jeleneteket. 1923-ban már a jónevű Siegfried Aroot helyettesítette „A fehér csikó” című darabban. Később filmezni kezdett. Egyik legnagyobb szerepét Lattuada „A köpeny” című filmjében játszotta. 1553-ban „A séta” című filmet rendezte. Közben revütársulatot szervezett. Színészi képességein kívül jónevű chanson-szerző is, az „Arrivederes Roma” című számát világszerte éneklik.• NAGYIGMÁND jeligére: A francia művészeknek az alábbi címre írhat: Unifrance Film, Paris, Champs Elysées 77. VARGA ÉVA, Bp., „A legelsők” című, űrrepülésről szóló film a Lenfilm Stúdióban készül. Talán ez az első alkalom, amikor a filmíró boldogan vállalta a forgatókönyv átírását. Az történt ugyanis, hogy Kverszkoj „fantasztikus” témájú forgatókönyve már Gagarin repülése előtt elkészült. A világraszóló esemény után a tudósoktól kapott anyagokat a film készítői beledolgozták a forgatókönyvbe és a filmben bemutatják mindazokmunkáját, akiknek az űrrepülés valóraváltása köszönhető. A repülőket megformáló színészek külön kiképzésben részesülnek, ki kell próbálniuk a súlytalansághoz hasonló állapotot és ejtőernyős ugrást is kell végezniök. A film két főszerepét Nyina Drobiseva és Igor Puskarjov játssza.• MECSEK JELIGÉRE: Greer Garson 1915-ben született Írországban. A londoni St. James Színházban kezdte meg színészi pályáját, ahol nagy sikereket aratott. Innen szerződtette Louis B. Mayer, a Metró-film elnöke Hollywoodba. Betegsége miatt csak egy év után került műterembe, s az , ,Isten vele tanár úr!" című film főszerepét játszotta. Már első filmszerepében világhírű lett. További filmjei: „Emlékszel?”, „Talpig úriember”, „Madame Curie”, „Mrs. Miniver”. Jelenleg televízióban és színpadon szerepel. A soraiban említett esemény és film között nincs semmiféle összefügés. BENKŐ MARGIT, Lajosmizse, John Gay és J. Ch. Pepusch zenés játékát 1728- ban mutatták be, a arról a korról szól. Brecht művének időpontja is a xv. századeleji London, de célzata a XX. század állapotára vonatkozik. ÉRDEKLŐDŐK, Szolnok: Alain Delon a „Rocco és fivérei” című film címszereplője, Michelangelo Antonioni „Letűnés” című új filmjében játssza a főszerepet, egy tőzsde ügynökének alkalmazottját. A film bepillantást enged majd a tőzsde életébe, a börzeügynökök manipulációiba. P. ETELKA, Bp.: Nincs akadálya, hogy Lehár és Kálmán operettjeinek német szövegéhez hozzájusson. Ezek az operettek túlnyomórészt eredetileg is német szövegű librettókra íródtak, a példányokból bőven jutott hozzánk is, antikváriumokban megtalálhatók. De hozzájuthat zenei könyvtárainkban is. Az egyes számok szövegét a könyvtári órák alatt helyben lemásolhatja. D. ÉVA, Budapest: Walt Disney 1901-ben született Chicagóban. Amerikai magazinok karikaturistája volt, 1923-ban költözött Hollywoodba, ahol trükk-rajzfilmekkel próbálkozott. Első alakja „Oswald, a nyúl" nem aratott sikert. Később egy kollégájával megteremtette a Mickey-egér figuráját, „aki" világsztár lett. Nagyon sok egész estét betöltő rajzfilmet készített, műtermét hatalmas gyárrá fejlesztette. Világszerte sikert aratott filmjei: A három kismalac, Donald kacsa, Ferdinand, a bika, Hófehérke, Hamupipőke, Bambi stb. Néhány éve áttért az ismeretterjesztő, természet- és egyéb filmek készítésére. Jelenleg a Grant kapitány gyermekei című regényt viszi filmre. Címe: Disneyland, Calif, USA. CSIKAR ANNA, Koppánmonostor, Szabó Miklós pályafutását több alkalommal ismertettük. Most röviden csak annyit, hogy a művész a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Az utóbbi időben több nagy tenorszerepet énekelt: Des Grieux, Faust, Canto, Almaviva, Mantual herceg. Budapesten szólistaként lépett fel az Oedipus Rex és a Dávid király oratóriumokban. Mint műfordító is jelentős munkát végez, legutóbb Carl Orff „A hold” című meseoperáját fordította. S. ÉVA, Bp.: Gozmány György a Kecskeméti Katona József Színház tagja. KIVÁNCSI OLVASÓ: A „Kopogd le a fán” című film két főszereplőjét, Mai Zetterlinget és Danny Kay-t is csak ebben az egy filmben láttuk. Mindkét művész rendkívül ismert és népszerű filmszínész, számos nagy film főszerepeit alakították. 46