Film Színház Muzsika, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-19 / 3. szám

Gyulányi Éva és Hollay Ber­talan Kertész Lászlóval a próbán zenékben, a klasszikus művekbe aplikált langyos „színező” betétekben zá­tonyra fut. (Persze itt nem a klasszikus témá­kat könnyedén felhasz­náló musical comedy példákra gondolok.) Évekkel ezelőtt láttam Varsóban az Európa-szer­­te méltatott angol Sha­­kespeare-előadást, a Titus Andronicust Laurence Olivier és Vivian Leigh főszereplésével. A rende­ző Peter Brooke az ex­pozíció és egy-egy fon­tosnak vélt mozzanat erősítésére zenét, eléggé modern hangvételű alá­festő zenét alkalmazott. Nem félt a kitaposott út elhagyásától, a shakes­­peare-i mű drámaiságát meggyőzően szolgálták hozzá­vetései. — Napjaink egyik­ kiemelkedő magyar színházi előadás, a „Pil­lantás a hídról” rende­zői kompozíciójául hiányzott-e bárkinek is a kísérő, vagy aláfestő ze­ne? Teljes volt az elő­adás így is. Mégis, ahogy elképzelhető egy másik, zene nélküli Titus And­­ronicus előadás is, ugyan­úgy bizonyára készült vagy készül majd a vi­lág valamelyik színpadán olyan „Pillantás a híd­ról” produkció, ahol a rendező elengedhetetlen­nek érzi a zenei effektus valamilyenfajta alkalma­zását. Nincs erre séma, de van — stílus­kérdés, mint az írói és rendezői koncepció összhangjá­nak kérdése —, ami szin­tén elég bonyolult ügy. Orsi Ferenc színművé­nek előkészítésénél újult erővel merültek fel ben­nem ezek az izgalmas kérdések. Nem kevésbé a zene és díszlet drama­turgiai együtthatásának lehetőségei. Az említett kalendárium-keret egy­­egy festményének, a vi­zuális impressziónak drá­mai ellenpontját teremti meg az egyidejű zenei hozzáfűzés (Vavrine­c Béla kompozíciója). Csen­des, egyszerű kis bara­nyai dallamot választot­tunk a történet hősének, Nanicának jelképezésére. Ez a népdaltöredék, ame­lyet először a darab ele­jén, a lakodalmán hal­lunk, a festmények és a szituációk drámaiságát kifejező zenekar hullá­main vándorol korról korra, fényből árnyba, viharból megnyugvásba, a fuvola csendességéből a kórus emelkedettségébe. Három szóval kifejezhe­tem mindazt, ami en­gem különösen megkap e darab „hősében”, ebben a kis parasztlányból lett, egyáltalán nem rendkí­vüli feleségben, anyában, akit mindennapi, meg­­rendítően mindennapi dolgok edzenek, formál­nak: szerelem, gyűlölet, hűség, halál, élet... Mi az a három szó: az em­ber nagysága. Pedig ez az asszony semmi külö­nöset sem tesz, semmi­lyen nagy posztra sem kerül, messziről szürke kis pont, de belül a szí­nek és fények gazdag­sága, az élet győzedelmes vibrálása. Az Aranylakodalom e mondandójának fénye, melege erős ösztönzője a Déryné Színház együt­tesének. A színészek: Gyulányi Éva, Göncöl Anikó, Jurik Júlia, Haj­dú Endre, Hetes György, Fenyvesi Balázs, Verecz­­kei Zoltán és a többiek,­örsi szövegének mélyét kutatva, a szentimentaliz­­mustól, hamis romanti­kától mentes, reálisan egyszerű, a szituációk és viszonylatok drámai igaz­ságától fűtött játékstílus­ra törekednek, érezvén, hogy így szolgálják leg­­igazabban e már most szívünkbe zárt új ma­gyar dráma ügyét. Ott, a próbák hosszú során, a stíluskeresés és szerep­formálás nyomán dől el majd igazán, milyen is lesz az Aranylakodalom. Kertész László 29

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék