Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1962-12-14 / 50. szám
Kodály ünneplése Amikor Liszt Ferenc zongorafantáziát írt Mosonyi Mihály „Szép Ilonka”-operájának témáira s kéziratát pesti zeneszerző-barátjának ajándékozta, egy francia diplomata mondását idézte: az igazi figyelmesség ha nagy uralkodóknak saját kertjük virágaival kedveskedünk. Szebben és méltóbban nem lehetett volna megemlékezni Kodály Zoltán 80. születésnapjáról, mint így: hivatott kertészek szívet vidító bokrétába kötötték tulajdon, gazdagon termő kertjének legszebb virágait. Mint Szabolcsi Bence mondotta, a hangversenyt megnyitó köszöntőjében: A Mű eljött, hogy köszöntse Mesterét. Szép hangversenyt hallottunk, sorozatnyi remekmű csendült fel, kitűnő énekkarokban, technikai és kifejezésbeli problémák virtuóz megoldásában gyönyörködhetett a népes közönség — és mindez megközelítően sem érzékeltetheti az est forró hangulatát. Mert a Mű, mely eljött, hogy köszöntse Mesterét, nemcsak kompozíciók sorozata, hanem maga az éneklő nép. . Melynek zenei anyanyelvét, Bartókkal együtt s közel hatvan esztendeje, Kodály fedezte fel, hogy utóbb „szótárba ’’ foglalja, világméretű irodalminyelvvé fejlessze és így adja viszsza, akitől kapta: a népnek. S ez még nem minden — sőt, mintha még csak itt kezdődnék sok évtizedes küzdelme; a zenei analfabétizmus megszüntetéséért, az igazi szépség befogadására képes közönség megteremtéséért — azért, hogy a nép zenében is birtokába vehesse, ami régtől fogva megilleti. Ennek a zenei honfoglalásnak jegyében zajlott le az ünnepi est. Gyerekek és felnőttek, fővárosiak és vidékiek, hivatásos muzsikusok és szabad idejükben muzsikálók mintegy kétezer főnyi serege gyűlt össze (Andor Ilona, Csányi László, Vásárhelyi Zoltán, Csenki Imre és Lukács Miklós vezérletével), hogy megrendítse a megálmodott „nagy harmóniát, melyben mindnyájan eggyé lehetünk”. Sokáig emlékezetes marad ez a születésnapi este, melyet együtt töltött zeneszerző és közönsége, mester és tanítványai. Meg sok ilyen együtttöltött születésnapot kívánunk — Neki és önmagunknak. Bónis Ferenc Érdekes alkalmi mű hangzott el a Rádió nyilvános stúdió-hangversenyén: 23 egykori zeneszerző-tanítványa (Tardos Béla, Horusitzky Zoltán, Vaszy Viktor, Gárdonyi Zoltán, Doráti Antal, Ádám Jenő, Kadosa Pál, Frid Géza, Dávid Gyula, Szabó Ferenc, Hajdú Mihály, Ránki György, Szelényi István, Sugár Rezső, Járdányi Pál, Gál Jenő, Maros Rudolf, Darvas Gábor, András Béla, Pongrácz Zoltán, Sulyok Imre, Bárdos Lajos és Farkas Ferenc) egy-egy zenekari változatot írt Kodály I. vonósnégyesének egyik témájára. Ez a mű is azt bizonyítja, hogy a pedagógus Kodály mennyire tiszteletben tartotta tanítványai egyéniségét: az osztályából kikerült szerzők épp oly kevéssé hasonlítanak egymásra, mint az elhangzott 23 kis tétel. Népies érzelmességtől a fanyar humorig, tömegdal-hangvételtől a Webern-tanulmányig, sejtelmes balladai légkörtől a diadalmas operett-fináléig sok mindent viszonthallottunk itt az utóbbi évek magyar zenei terméséből. A bemutatón Lehel György vezényelte, nagy megértéssel, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát. (Bp.) Kodály Zoltán a Rádióban tanítványai körében (Szalay Z. felv.)