Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1963-04-13 / 15. szám

ÖI KÖNYVIK HATVANY LAJOS: URAK ÉS EMBEREK. Most jelent meg először ez a teljes re­gény-trilógia, amelynek el­ső részét — „Zsiga a csa­ládban" — akkor adták ki, amikor 1917-ban Hatvanyt letartóztatták, elítélték. Az író hagyatékából került elő a befejezett második és a csonkán is teljes hatású harmadik része a műnek. Nagy nemzedék-regényt vesz a kezébe ebben a két kötetben az olvasó, a kri­tikai realizmus művész­i eszközeivel a múltszázadi magyar liberalizmus kiala­kulásának történetét egy zsidó család több nemzedé­kének a tükrében. Az úri nagybirtok és a kibontako­zó kapitalista tőke egymás elleni harcai és kényszerű szövetségei. Forrongó ellen­tétek, politikai viták meg­mutatása, ezek során értek meg a polgári radikalizmus eszméi minálunk. Családre­gény, a külföldről ideszár­­mazottaknak Bondyakká tett, a kis Zsigának Zsig­­monddá érő regénye, amelynek folyamán szigorú tárgyilagossággal elsőnek mutatja meg a zsidóság he­lyét a kapitalizmus útjára lépett Magyarországon. Bó­ka László tanulmánya jó megmutatója a regény je­lentőségének. (Szépiroda r. ■mi) S. B. SZERELMES KÖNYV. Ma­gyar klasszikus írók elbe­szélései. A gyűjteményben közölt elbeszélések közös vonása, hogy valamiképpen mindegyik a szerelemről szól. Ezt a témát azonban az írók — Mikszáthtól Gel­­lért Andor Endréig — egé­szen különböző oldalról és különböző módon ábrázol­ják. Gárdonyi érzelmes, me­seszerző képet fest a gyer­mekszerelemről: Móricz szerelmesei konok, a világ­gal dacoló paraszti fiatalok; Heltai Játékosán, Igazi Urá­val szól a magányról és a magányt feloldó illúzióról. Bíró Lajos Ironikus társa­dalom- és korrajz keretében mutatja be azt a világot, amelyben a szerelem elvesz­ti, ami benne azés és őszinte. Ha eltekintünk a kötet­mű­velt lazán összefűző közös témától, akkor is érdekes, szép novella-gyűjteményt olvashatunk. A válogatás és a szerkesztés Vargha Kálmán munkáját dicséri. (Igaza) (—u—1 th­ KENDE SÁNDOR: TEST­VÉREK. Kende Sándor a veterán „fiatal" írók közé tartozik: első regényei a negyvenes években jelentek meg, aztán némi szünet után MO-ban mutatkozott be újra, a „Közel a menny­­bolt"-tal, most pedig ezzel a kisregényével. A „Testvé­rek" témája könnyen elri­aszthatja a sematizmustól irtózókat — de csak ha fe­lületetek. A színhely: egy komlói üzem, szereplői: ti­zenhat év körüli árva ipari­­tanuló fiúk, a történet idő­pontja: ma. A pécsi író iz­galmasan, olvasmányosan pergeti előttünk a kalandot eseményeket, leleménnyel mutatja be a serdülő mun­­kásfiúk és lányok érzelmi életét. (Magvető) (—1) BIZALOMMAL VÁSÁROLJON VÉNUS TÖLTŐTOLLAT Ára: 85.— Ft. A vásárlási blokk felmutatása egy évi garanciát biztosít FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA Művészeti hetilap. — Megjelenik minden pénteken Főszerkesztő: Hámori Ottó. Szerkesztő: Demeter Imre. Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Sala Sándor Szerkesztőség és kiadóhivatal: VH., Lenin körút 8—11. Telefon: 221—283, 221—288. Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. — Terjeszti a Magyar Posta. 631743 /2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v.: Bolgár Imre Index. 28 285. Nap­fogyatkozás Az újabb olasz filmművészet egyik leg­eredetibb alkotó egyénisége Michelangelo Antonioni, akiről sokat hallhatott a ma­gyar közönség. Sajátos, különös hangulatú művei azt a gondolatot variálják, hogy a polgári társadalom viszonyai miképpen hatnak az emberek érzelmi világára, a társadalom egy bizonyos rétegében ho­gyan fosztják meg a házasságot, szerel­met igaz emberi tartalmától. A Filmmúzeum tervei között szerepel Antonioni egyik filmjének bemutatása. Képeink a „Napfogyatkozás" című filmet idézik. A női főszerepet Monica Vitti, partnerét Alain Delon alakítja.

Next