Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-13 / 15. szám
14 Ephrikian barokk-estje Angelo Ephrikian olasz zenetörténész és karmester, a barokk muzsika, s mindenekelőtt a korabeli olasz mesterek lelkes propagátora vezényelt élménytadó hangversenyt hétfőn a Zeneakadémián. Ephrikian, a kiváló zenetudós, kutató és felfedező munkáján túl szinte belső kényszerből ragadta meg a karmesteri pálcát, hogy a felfedezett kincseket élővé tegye, s hangversenyteremben is megszólaltassa. Néhány évvel ezelőtt, amikor először nálunk járt, úgy éreztük, karmesteri működése nem is több a lelkes tudós és kitűnő muzsikus propagatív munkájánál. A hétfői hangverseny azonban ennél sokkal többről győzött meg: Ephrikian karmesteri művészetének elmélyültségéről, biztonságáról, s arról a képességéről, hogy a hangok mögött e muzsika szellemét tudja felidézni. Nem voltunk tanúi látványos karmesteri teljesítménynek, sztár-szereplésnek, virtuóz bravúrmutatványnak. Ephrikian sohasem tolakodott előtérbe, ebben is követve a barokk muzsika előadói gyakorlatát, s mint egyenrangú partner, együtt muzsikált az előadóegyüttessel. És közben életet lehelt a méltatlanul elhanyagolt remekművekbe, megteremtve a bensőséges, meghitt zenélés simogató melegségét, boldogító erejét, mely ezt az estét, s e korszak művészetét oly kedvessé, varázsossá tette számunkra. Alessandro Scarlatti, Benedetto Marcello concertói mellett Vivaldi „Beatus vir” című, nagyszabású zsoltárja a felfedezés gyönyörűségével hatott a jelenlevőkre. A Bach-passiók magaslatain járó, de jellegzetesen déli égöv alatt született oratórikus remekmű, előadókat (a kitűnően játszó Állami Hangversenyzenekart, a Fővárosi Énekkart, s a két szólistát, a rendkívül kulturáltan és stílusosan éneklő Weiner Máriát és Bartha Alfonzot és hallgatókat egyaránt magával ragadott. Ez a magasrendű új életre keltés volt Ephrikian legszebb karmesteri érdeme ezen az estén. Bach IV. Brandenburgi concertója kissé halványabbra sikerült, az olasz mesterek művészete azonban töretlen fényben ragyogott, a nemes és emelkedett, külsőségektől mentes zenei élmény tartós emlékét hagyva a jelenlevőkben. Fábián Imre Új szereplők az Operaház újdonságaiban Az Operaház három újdonságának párhuzamos szereposztásában, az Elektronikus szerelem új Elisabethje, Szőnyi Olga, elegáns és kellemes vonalat biztosít a környed hangvételű szerepnek. Bende Zsolt, a férj, jól megérezteti a helyzetváltozásokból adódó problémáit. Most is kitűnő a robotember táncos megjelenítője — ezúttal Matula István —, aki fiatal tehetségének sok jelét adja. A robotember hangja viszont (Várkonyi Endre) kissé tompán s nem eléggé érthető szövegkiejtéssel szól hozzánk a hangszóróból. Az Elektronikus szerelem kellőképpen felvillanyozta Borbély Gyula karmestert. Nemigen lelkesedhetünk A tenger lánya új szereplőiért, egyedül Menyhárt Jacqueline Galateiájának tapsolunk — ő szerencsére sok mindent pótol vonzó, rátermett egyéniségével, differenciált, finom árnyalatokban gazdag mozdulatművészetével. Szereposztási tévedés volt a más karakterekben ragyogó teljesítményre képes Sipeki Leventére bízni Akiszt, s Pethő László vézna Polyphémoszának sem hiszünk. Fráter Gedeon megbízhatóan vezényel, s nem él vissza a vastag hangszerelés csábításaival. Lakatos Gabriella a Le Sacre du Printemps-ban nem adja teljes önmagát, de vitathatatlanul ott van alakításán a kiemelkedő balerina jegye, karakterisztikus megjelenése pedig valamiképp az ősi idők — koreográfia szerinti — „első” emberének képzetét tudja felidézni. Tóth Péter karmester a neki jutott nagy feladatot sikeresen oldja meg, helyesen értelmezi Sztravinszkij kontrasztos zenéjét; sem a költőiség, sem a barbár erő nem hiányzik tolmácsolásából. Szenthegyi István Szegedi muzsikusok Budapesten Szeged zenekultúrájának újabb bizonyságaképpen szimfonikus zenekaruk és a Zenebarátok Énekkara együttes hangversenyt adott Vaszy Viktor vezényletével a Zeneakadémián. A műsort nyitó Tardosszimfóniát a fasizmus elleni monumentumok kimagasló darabjának ítéltük már régebben is. Ez a markáns, a fasizmus gonoszul torz vonásait leleplező előadás éles, kontrasztos hangzásaival, középtételének szívbemarkoló gyászénekével meggyőzően juttatta érvényre a mű eszmeiségét. Debussy La damoiselle élve jének megszólaltatása híven képviselte a mű cizellált szépségeit és stíluskeresését. Azt a Debussyt, aki Wagner és Massenet világától szabadulni óhajtván, lázasan keresi önmagát, s a kibontakozás útját. A Rosetti-szöveg extatikus szépsége a Karikó Teréz és Kemény Klió által nagy intenzitással megszólaltatott,, ugyancsak extatikus dallamvilágban "bontakozott ki, a lágy és mélytüzű női kórus s a gazdag palettájú zenekar segítségével. Vaszy erőteljes koncepciója Liszt Prometheus kantátájának szerkezetét is szorosabbra fogta, s a nyolc önálló kórustétel belső öszszefüggéseit hangsúlyozta. A férfikari részek fénytelen foltjaiért kárpótolt az aratók és a szüretelők kórusának derűs ereje, s az alvilági kép fensége. Raics István