Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-20 / 16. szám
T Rádióelevízió SÁMSON (NÉMETH LÁSZLÓ DRÁMÁJA) A Sámson gondolati gazdagságából valamit megéreztetni, ezt a különös drámai alakot körüljárni izgalmas vállalkozás, hisz minden nézetből más-más arca villan felénk: a szenvedésen úrrá levő ember nagysága, a megaláztatást hősi módon elviselni tudó szenvedély féktelensége és az újrakezdés, a talpraállás, az erő nagyszerű képessége. Kiút és kudarc találkozik Sámson roppant tettében, amikor az őt pojácának tekintő siserahad röhejét halálhörgésbe fullasztja; a nagy indulat a világ és önmaga felett is ítéletet mond ebben a gesztusban. A történelemnek és a jelennek, a filozófiai általánosságnak és a vallomásnak, a történelem vallatásának és az írói feltárulkozásnak együttes megjelenése verses formában történik. A rádiórendező, Cserés Miklós mindezt különösen a szenvedő Sámson vívódásaiban, önkíntő fájdalmának érzékeltetésében tudta a hang és a zenei hatások összecsendítésével kifejezni. A szereplők közt Bessenyei Ferenc a szenvedő Sámsont ábrázolta jobban. Az itt megtalált hangot építette tovább. Játéka megrendítő volt, bár a befejezés pillanataiban merészebb hangváltozásokat és ritmuskülönbségeket vártunk volna tőle. Mellette elsősorban Básti Lajos drámai erejű alakítása, Kállai Ferenc és Kovács Károly játéka jelentett élményt. KREUTZER-SZONÁTA A zene démoni hatása, bűvöletes hatalma a főszereplője ennek a Tolsztoj-novellából készült adaptációnak. Zsurzs Éva rendezte a játékot, modern miliőben, mai emberek történetének fogta fel. Ezzel egy olyan közeget teremtett önmaga számára, amely egyszerre felszabadította és megkötötte alkotó fantáziáját. Felszabadította, mert bizonyos szempontból közelebb hozta a mai ember lelkivilágához, de egyúttal egy olyan időtlenséget teremtett, annyira téren és időn kívül helyezte a történést, hogy a játék lélektani hitelessége elveszett. Stílusbizonytalanságokat és lélektani rejtélyeket teremtett így, olyan kérdőjeleket, amelyeket egy történelmileg konkrétabb ábrázolás elkerülhetett volna. Bessenyei Ferenc játéka így is hiteles volt. Ruttkai Éva és Kálmán György alakításában a zene teremtette kontaktus lélektani izgalma vibrált. (I. J.) II Jókai Színházban A francia forradalom nagy esztendeje. Martinovics, Hajnóczy, Szentmarjai, Bacsányi Párizsra veti vigyázó szemét .. A húszéves diák, Csokonai Vitéz Mihály is szűknek érzi a debreceni kollégium falait, visszataszítanak a kicsinyes tudálékosságot. Lélegzeni akar. Néhány lelkes társával baráti kört alakít, hogy kapcsolatot teremtsen a világirodalommal. Éjszakába nyúló vitákon mintha Bessenyei és testőrbarátainak szelleme éledt volna fel. Aztán körülnéz a szűk Magyarországon, hogy mecénást, segítőtársakat keressen a magyar poézis ápolására. Nem talál. Fájdalmában nevetni kezd, így születik meg nevettető és egyben torkot szorongató szatírája, a Méla Tempefői. AZ ÁTDOLGOZÁS Benedek András munkája. Mert Csokonai nem fejezte be szatíráját, lakonikus rövidséggel az egyik replika végén ezt adta az olvasó tudtára: több nincs. Benedek András kiegészítette a darabot Csokonai legszebb verseivel. Tempefőit Keres Emil, szerelmét Rozáliát Sütő Irén alakítja. A keretjátékban ők személyesítik meg Csokonait és Lillát Előadóesteken — az Irodalmi, vagy az Egyetemi Színpadon — sokszor megszólaltatták már a költőt. Keres Emil Az estvéhez és a Szerelem-dal a csikóbőrös kulacshoz című verset idézi, Sütő Irén leginkább a Szegény Zsuzsát kedveli. A keretjátékkal s a versek beillesztésével a Jókai Színház célja Csokonai költői és emberi értékeinek bemutatása. Megértetni e magányos költő sokarcúságát, szerelmes vildámságát, magányos keserűségét, az amakreoni dalok hősét. Azt, aki elkesedésében felkiált: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!” — s mégis mindvégig bízik a későbbi századok „pártfogó tekintetében”. vadÍMSIG is akad a próbán. Dajka Margit sok ötlettel készül Rozália kisasszony nevelőnőjének szerepeire. Egy-egy pillanatában lehetetlen fel nem ismerni a rokonságot Csokonai híres Dorottyájával. A színésznő egy szemöldökről beszél. Most készítteti. Ennek mozgatásával akarja kifejezni epedését a férfiak után . ■. Kisvártatva gáláns komplimenttel a Sertepertit alakító Horváth Gyula pendül a színre, aztán Betrieger úr érkezik meg, a német typográfus, Egri István, hogy két puskás hajdúval elvetesse az eladósodott poétát. Kollár Béla játssza az egyik hajdút. Amikor kiderül Tempefői fizetésképtelensége, ráfogja a puskát Keres Emil színigazgatóra, s megszólal könyörgő hangon: — Direktor úr! Legalább egy kis a contót! közösen, Gosztonyi Jánossal rendezi a darabot, arról beszél, hogy a Tempefői ugyanolyan magányos fény a magyar drámairodalom egén, mint volt a Bornemisza Magyar Elektrája, Balassi Szép magyar komédiája. Olyan kivételes értékű a szatíra, melynek bemutatása kötelessége a magyar színjátszásnak. Nem, nem lesz ősbemutató. 1948-ban már előadta a Nemzeti, Ladányi ■Ferenc címszereplésével, 1938-ban pedig Hont Ferenc vitte színre Csokonai szatíráját a régi Föld Színháziban. A Méla Tempafőcit — Gellért Endre játszotta. N. J. I KAZIMIR KÁROLY Sütő Irén és Keres Emil a próbán (Koncz Zsuzsa felv.)