Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-05 / 1. szám
KATA: Abba, hogy nem voltál igazán okos, számomra ez az egy volt igazán nyugtalanító. Hogy ezt a hiányodat egy titkárnő vagy gépírónő ... BODOR (elámulva): Kata, te nem tudod, kiről van szó? KATA: Rólad. A másik nem érdekel. BODOR: Azt hiszed, hogy ez egy titkárnő-eset? Helyesebben kell látnod. KATA: Meg akarod a fényképét mutatni? BODOR: Nem, legföljebb felvilágosítani. KATA: Ha akarom, egy fél óra alatt megtudhattam volna .. .• De én nem nyomoztam. S ha valaki csak célzást mert is tenni, elkergettem. BODOR: Igen, te ennyire gőgös vagy. KATA: Ha ez gőg... Én fenomenológiailag néztelek téged... Azt, hogy milyennek mutatkozol. S nem voltál olyan bonyolult, hogy a viselkedésed el ne mondta volna, amit tudnom kellett... BODOR: Valóban? KATA: Azt is tudom, hogy ez nem az első eset... BODOR: Úgy? . . . KATA: Harmadéve, amikor az idegeid úgy „kivoltak” — s egyedül utaltattad be magad Mátraházára. BODOR: Az csak kaland volt ehhez képest. KATA: Tudom. Akkor inkább kedves voltál a bűntudattól. Most pedig örökös váddal kell elnémítanod ... a kétségbeesésed. BODOR: Tehát kétségbeesett vagyok? KATA: Igen. Mert egy erősebb fog. S nem tudod, mit fogsz a kedvéért csinálni. Hát vádolsz engem ... BODOR: S mit gondolsz, mit fogok?... KATA: Egyelőre azt, amit eddig. BODOR: Hogy érted ezt? KATA: Én nem tudom, mit akar az a másik... Elválasztani? BODOR: Nem. (Bizonytalanul.) Deahogy. KATA: Még nem mondta? Mert ha igen, várnia kell. BODOR: Mennyit? KATA: Mondjuk, egy esztendőt. BODOR: Azalatt, azt hiszed, történik valami? KATA: Nem magamnak hiszem. Nem azért,hogy (gúnnyal) visszahódítsalak... Erre nincsenek eszközeim... — Neked. Hogy kinyílhassék a szemed. BODOR: És addig? KATA: Addig. (Némi mérlegelés után.) Átadom a szobánkat. BODOR: És te? KATA: Pétert kiteszem a garderobeba. Úgysem való, hogy Vicával egy szobában aludjanak. (Csendesen.) Én pedig átmegyek ... Vicához. Függöny Csehovot játszani nálunk még mindig nagy vállalkozás, s nemcsak a színpadi ábrázolás nehézsége miatt, kivált vidéken hallottam már Csehovpremierek idején a színészi bon-mot-t: „Magunknak játszunk ..." Valljuk meg, ez idő szerint még nem általános nálunk Csehov színműveinek nehéz intellektuális élménye. Míg a prózaíró Csehov már népszerű, a drámaírót többnyire idegenül fogadják. Ám minél többször játsszák, annál szélesebbé válik a modern dráma e csodálatos úttörőjének színműírói művészete. Ezért is misszió Csehovot játszani. A Ványa bácsi pedig éppenséggel bonyolult, súlyos vállalkozás. Gellért Endre monumentális rendezői mesterműve után pedig kiváltképp értékelendő, ha a színmű hűséggel és méltó módon szólal meg. Mint most a miskolci Kamaraszínházban, Horvai István jeles rendezésében, Csehovhoz hű előadást láttunk; kitűnő korrajz és pontos jellemábrázolás, Csehov finom lírájának, lélektani motívumainak művészi kifejezése. S ha a fekete körfüggönyös díszletek ugyan nem illettek ehhez a remekül megragadott stílushoz, a rendező korszerűen varázsolta színre a Ványa bácsit s elsősorban az egyenletesen ,gyors ritmussal elégítette ki a mai színház követelményeit. Ezzel a még idegenkedő nézőhöz is közelebb hozta a csehovi mondandót. A szép, s pompás atmoszférát teremtő előadásban egyenletesen jó színészi teljesítményeket láttunk. Gáti György — a kezdeti elfogódottság után - megragadó egyszerűséggel, drámai indulattal és árnyalt realizmussal keltette életre Ványa bácsi alakját. Az elkallódott tehetség, a tragikomikus lázadás és a beletörődés szomorúsága lengi körül alakítását, mely a harmadik és negyedik felvonásban a legjobb. Szónyát Loránd Hanna visszafogott szenvedéllyel, finom lfjaisággal kelti életre, kitűnően, bensőségesen, helyenként meg erősítheti a pasztell-színeket. Utolsó jelenete költőien szép. Darvas Iván Asztrov szerepében nagyszerű csehovi figurát formál, egyszerre rajzolja meg a doktor nagyotakarását és álmainak széthullását. Mesteri dikció, pompás lélekrajz, mély intellektus jellemzi játékát. Jelena szerepében Máté Éva csupa vibrálás és visszafojtott szenvedély; kitűnő alakítása nemcsak az unalmas, értelmetlen életét rajzolja meg, hanem a Jelenában meglevő, de már kihunyt értéket is felvillantja. Farkas Endre a professzor szerepében korrekt ábrázolással kelti életre a pozőr, eresfejű alakot, érdekes epizódalakítás Varga Gyuláé, Hamvay Lacié és Csanádi Iláé. A nézőtéren - ha lassan is forrósodó - siker volt, akik ott voltak, megértették Csehovot, így a jelek szerint a fanyar „bon-mot” - „Magunknak játszunk" - Miskolcon elavul. (d. I.) A Vány a bácsi — M Asztrov: „Menjen, minél huuribb. Ha itt a kocsi. Induljon...” (Jelena: Máté Iva. , Asztrov- Darvas Iván) „Szegény Vány a bácsi. Te sirs*...” iszonya: Loránd Hanna, Ványa bácsi: Gáti György) Kotnyek felv.