Film Színház Muzsika, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-17 / 33. szám
Mondhatni órák alatt hihetetlen népszerűséget vívott ki Vaszilij Akszjonov elbeszélése, a CSILLAGOS JEGY a szovjet olvasók körében, amin nincs is okunk csodálkozni. A fiatal író már megalapozta hírnevét a „Kollégák” című regényével, amelyből hamarosan szintén film készült és tudvalévő évi színpadi feldolgozás is. De a feltűnést elsősorban az váltotta ki, hogy Akszjonov az embereket csakugyan élénken foglalkoztató és nyugtalanító témához nyúlt: milyen életformát és életeszményeket válasszanak a fiatalok. Kövessék engedelmesen azt, amit apáik elrendeltek, vagy keressék meg a maguk útját. Akszjonov műve beleszólás volt ebbe a kényes kérdésbe, vitatható, de aktív és jogos beleszólás az irodalmi ábrázolás eszközeivel. Vita is támadt körülötte azonnal az irodalom és a közélet fórumain, de feltehetőleg szűkebb körökben, egyes családokon belül is. S most megnéztük a filmet, amely azonos címet visel az elbeszéléssel, a cselekmény, a szereplők is megegyeznek, csak épp az írásmű leglényegesebb jegyét nélkülözi: ezen a filmen nincs mit vitatkozni. Ez nem késztet szenvedélyes állásfoglalásra, de még alaposabb gondolkodásra sem. Hiányzik talán a nemzedékek közti szembenállás kiélezése? Keveselljük a lázongó indulatokat? Nem, ilyen módon alapjában hamis képet követelnénk a szocializmusban kialakult magasabb rendű nemzedéki és emberi kapcsolatokról. Nem a Nyugat dühöngő ifjúságát keressük a szovjet fiatalokban, de szeretnénk látni nyugtalanságuk mélyebb indítékait. Akszjonov részt vett a film írásában is, a rendező, Alekszandr Zarhi társaságában. Munkájuk eszmei oldalát lényegében a teljes kritikátlanság jellemzi, a fiatal filmhősök cselekedeinek mozgatórugójául az idilli romantika utáni ábrándos vágyat tették meg. S lett ilyenformán a magvas társadalmi mondandójú műből mindössze eleven és színes, javarészében szórakoztató kalandfilm. Ennyivel pedig nem elégedhetünk meg, ha valamelyest is komolyan vesszük például azokat a filmen távolról és homályosan érintett utalásokat, amelyek az önfeláldozó, bátor hivatásszeretetre és állhatatosságra vonatkoznak. Zarhi rendezését önmagában véve, igényesnek mondhatjuk. Hangulatosan, érzelmesen, néhol találóan karakterizáló humorral fűzi egybe négy, izgalmas élményre, hírnévre vágyó ifjú kalandozásának epizódjait, akik szűknek érezvén maguk körül az ósdi moszkvai bérház falait, s a rájuk váró józan élethivatást, a távoli titokzatos tengerre szállnak, hogy találkozzanak a nagy ismeretlennel, az Élettel, és végső soron — önmagukkal. De útjuk mindennek inkább csak naiv illúziója, s így maga a film sem mentes némely naivitástól, kiváltképp a szerelem ábrázolásában. Szépek viszont a zegzugos tallini utcákon felvett jelenetek és általában Anatolij Petrickij felvételei. És jók a fiatal színészek. Rokonszenves a főhős, Alekszandr Zbrujev, humoros az öntetszelgő költő-titán szerepében Oleg Dalj, bájos Ljudmila Marcsenko. A szinkron sikerületlen. A hét másik bemutatója kitűnő olasz film: ____ A RENDŐRFELÜGYELŐ. Szatírának jelöli a plakát, valójában azonban eltúlzott vonásokkal alig találkozunk benne, inkább az egész film finom és könynyed ironikus hangolása teszi felfokozottan markánssá és élessé az ábrázolást. Akár szabályos bűnügyi történetnek is felfoghatjuk, az erre a műfajra jellemző, erősen konstruált fordulatokkal. Mégsem az igazi tettes felderítése tart minket tulajdonképpen izgalomban, hanem egy sokkal mélyebb társadalmi igazság rendkívül szellemes és szemléletes feltárulkozása. „A rendőrfelügyelő” legfeljebb tyúkpernek számíthat, mondjuk az „Édes élet” leleplezéseihez képest, mégis, a maga módján nem kevésbé jellemző. A puritánnak és köztiszteletben állónak cégérezett, jelentékeny politikai súllyal is rendelkező professzor a rendőrségi megállapítás szerint autógázolás áldozata lett. A rendőrfőnök azonban jelzést kap, hogy nem szükséges nagyon az ügy végére járnia, mert akkor kiderülhet, hogy a nemes közéleti férfiú a gázolás előtti órát egy közönséges prostituálttal töltötte. Az erkölcsi látszatot képmutatóan féltő társadalmi szellem persze a nyomozásra is kihat: ott is a látszatot fogadják el tények gyanánt, s ebben megnyugodva mennek el jámboran húsvéti pihenőre. De akad egy ambiciózus tisztviselő a rendőrségen, aki az előléptetés reményétől hajtva, az ügy nyilvánvaló ellentmondásokat tartalmazó aktáit a hóna alá csapja és az ünnepen saját szakállára pótnyomozásba kezd. S Age és Carpelli kitűnő forgatókönyve, s még inkább Luigi Comencini lendületes és a hatás remek arányaival operáló rendezése nyomról nyomra vezet a való tények felé, miközben kívülről-belülről megismerünk a rendőrtisztviselő személyében egy tipikus: CSILLAGOS JEGY: Tallinban egy bútorüzletben vállalnak munkát a jóbarátok. CSILLAGOS JEGY: Gyimka és szerelmese, Galka (Alekszandr Zbrujev és Ljudmila Marcsenko)