Film Színház Muzsika, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1965-08-13 / 33. szám
Ő azt akarja, hogy minél többen tudják meg, miért kellett így tennie. Fel akarja rázni a közvéleményt. A maga egyéni sorsa, a büntetése nem érdekli. Nos, a másik oldal éppen ellenkezőleg gondolkodik. Ők a csöndet szeretnék. Akár úgy is, hogy futni engedik Ruthot. És csodálkoznak azon, hogy nem él a nagylelkűségükkel. Egyszerűen nem tudják megérteni a nő mentalitását. És ez a kétféle gondolkozás a krónika harmadik vonatkozása. Ez az, amivel a legmélyebb rétegekig ás az író és a rendező. Mert, nem csupán a nővel szemben álló, az ügy hátterét méltán elrejteni akaró újnácik értetlenségét láthatjuk, hanem olyan becsületes németét is, mint amilyen Ruth férje, dr. Martin. Ez az ember melléje állt a legnehezebb időkben is és sokat tett azért, hogy elfeledtesse vele a szenvedéseit. De erre az útjára már ő se tudja követni, mert a közvetlenül mégsem érintett, a kényelmes felejtést valló nyárspolgár filozófiájába sehogyse fér bele Ruth egyéni érdekeken túlmutató, ellentéteket élező, szenvedélyes magatartása. AzEgy gyilkosság krónikája kiemelkedik az utóbbi időben látott NDK- filmek közül és még jobb is lehetne, ha a rendező elhagyta volna az ábrázolás néhány szokványos eszközét, ha oldottabban, könynyedebb kézzel segíti még teljesebb érvényesüléshez a mű társadalmi-erkölcsi öszszefüggéseit. Kürti László A főszerepben: Alain Delon A Fekete Tulipán Amikor a főhős odafütytyenti lovát, aki Voltaire névre hallgat, kezdjük sejteni, hogy nem szokványos romantikus filmet látunk a nagy francia forradalom koráról. Pedig a történet nagyon ismerős. Azok közé a mesék közé tartozik, amit egy idő után képtelenek vagyunk elmondani, mert összekeverjük a hasonló kaptafára készült elődeivel. Ebben a filmben is arról van szó, hogy egy rettenthetetlen hős, a Fekete Tulipán elégtételt szolgáltat az egyszerű, kizsákmányolt népnek és megsarcolja a vérszívó nemeseket. Illetve azt hisszük, hogy erről lesz szó. Pillanatokon belül kiderül, hogy Guillaume de St-Preux márki (Alain Delon) a Fekete Tulipán, hőstetteiből a nép csinál legendát, ő maga fütyül a forradalomra, a hősiességre, csak a saját haszna érdekli. Egy véletlen folytán öccse — aki úgy hasonlít rá, mintha ikertestvére lenne — helyettesíti a társaságban. A naiv fiú ekkor tudja meg, hogy bátyjának esze ágában sincs aforradalmat csinálni. Az ügyefogyott, Rousseau tanain nevelkedett ifjú megpróbálja a Fekete Tulipán névhez fűződő reményeket beváltani. Így lesz véletlenül hős és forradalmár. Mindenki történelmetkészít«, történelemről beszél, még a hadsereg főparancsnoka is szívesen halna meg, amikor megtudja, hogy a Fekete Tulipán foglya, mert úgy véli, így bevonul majd a történelembe. A patetikus érzésekről, nagy gondolatokról, hősi tulajdonságokról ironikus mosollyal rántja le a leplet a film. Rendezői stílusa (rendező: Christian Jacque) elősegíti ennek az atmoszférának a kialakítását. Az ötletgazdag verekedési jelenetek helyzetkomikumai, abszurd pillanatai néhol már-már a műfaj paródiájává válnak. B. A. Új szovjet film: A történetet a valóság ihlette. 1942-ben, amikor a német birodalom még a győzelmek mámorában úszott, egy hadifoglyok vezette T—34-es valóban kitört a páncéltörő ágyúk lőteréről, és a harmadik birodalom szívében tanította meg a diadalittas hátország lakóit arra, hogy mi a rettegés, a félelem , a háború. Megrázó, tragikumában is felemelő történet ez, az emberi elszántság, bátorság, az emberi méltóság diadala. Azoknak a hadifoglyoknak a története, akik, célpontul szolgálva a németek kísérleteihez, zsákmányolt páncélosokon száguldoznak a tankelhárító ágyúk tüzében, e modern, halára ítélt gladiátorok története a feldolgozás számtalan lehetőségét rejti magában. Annak a lelki folyamatnak az ábrázolása, amelynek eredményeként ezek az emberek vállalják, hogy harcolva pusztulnak el, egyenlőtlen küzdelemben, ugyanúgy izgalmas, mint a másik oldalon rémült hátország, a «Heil Hitler«-t kiabáló kispolgárok riadalmának hiteles, sötéten ironikus bemutatása. De a film készítői, Nyikita Kurihin és Leonyid Menahev rendezők minden oldaláról be akarták mutatni a történetet, mindent el akartak mondani, ami ennek kapcsán eszükbe jutott — a vereségek, a szovjet hadsereg indokolatlan veszteségei felett érzett kínzó gyötrelemtől és jogos felháborodástól kezdve a népek antifasiszta összefogásának szükségességéig — és így, sajnos, valamennyi gondolatuk torzó maradt. Az alkotók jól választották meg a kocsiban menekülő hadifoglyok típusait, és gondosan kerülnek minden valószínűtlen, lélektanilag indokolatlan fordulatot, de eszközeik nem minden esetben felelnek meg a kifejezésre váró gondolatnak, és a befejezés érzelmes melodrámája sok szempontból devalválja a nagyszabású, megrendítő tragédiát. A90 perc az élet, így sajnos, nem valósítja meg, nem bontja ki a témában rejlő lehetőségeket; minden erénye ellenére felemás mű. De van néhány olyan jelenete, amelyben a rendezőknek sikerült maradéktalanul ré megoldaniuk a vállalt feladatot: ezekben a részletekben a film a remekművek szintjére emelkedik. Szinte az egész mű tartalmát summázza a T 34-es «betévedése] egy moziterembe. A falat áttörő páncélos vezetője, az egyetlen, aki még életben van a menekülők közül , üres moziban találja magát. A nézők elmenekültek, de a szemközti falra vetve pereg a film: Hitler beszél, utána a Wehrmacht csapatai,vonulnak végtelen sorokban, hangos éljenzés közepette. A cserzett bőrű, sokat megélt katona értetlenül, meglepődve figyel a páncélos kis megfigyelő ablakánál, aztán lassan rádöbben, hová is került. Megindul harckocsijával, neki a falnak, ahol a kép feszül, mögötte hatalmas dörrenéssel omlik öszsze a mozi. Ugyanezzel az elszántsággal indult el, társaival együtt a fasizmus ellen fegyvertelen harckocsiján így indultak el többezer kilométer távolságban, felfegyverzett bajtársai, és a németek bátorságáról, legyőzhetetlenségéről és sebezhetőt lényegéről kiagyalt, rémület-szülte legendák ugyanúgy a porba omoltak, mint a falra vetített hadsereg. Csík István 90 perc az élet A FEKETE TULIPÁN. Alain Delon a film egyik romantikus jelenetében 90 PERC AZ ÉLET A «fellázadó céltábla« keresztülgázul a páncéltörő ágyúkon