Film Színház Muzsika, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1965-12-24 / 52. szám

Szakáts Miklós: A láthatatlan híd Az idén negyedik alkalommal voltam Angliában és természetesen most is állandóan látogattam a színházi előadásokat. Nagy élményem, melyet ma­gammal hoztam: a közönség rokonszenve, amely mint egy láthatatlan ren­dezői híd, összekapcsolja a színpadot és a nézőteret. Az emberek többször meg­néznek egy-egy előadást, figyelve, hogyan játszik az új szereplő,, vagy hogyan érleli alakítását a régi, és szinte a zenét hallgató közönség magas fokú értékítéletével mélyednek el egy-egy érdekes részletbe. A színészeket szinte családtagokként kezelik. Meghívják őket ebédelni, vacsorázni. Érde­kes, művelt társaságok alakulnak ki így. De a színészek is igyekeznek rászolgálni erre a rokonszenvre. Ha egy színész nagyobb feladatra, például Hamlet szerepére készül, gyakran­­lelki­­gyakorlatra­ vonul el. Angliában léteznek ilyen­­Manrézák­, azaz bent­lakásos színész-stúdiók, ahol a színészt egyetlen szerepre készítik fel. Van ott szövegértelmező, dramaturg, beszédtanár, pszichológus, művészettörté­nész,­­lovagló- és vívómester, aki a színészt a nagy szerepre előkészíti. Ez idő alatt a művész természetesen megkapja a színházi gázsit. A szigetországban a­­nappali színész­ fogalma ismeretlen. A szereplő előadás után egyszerű lady-vé vagy gentlemanné, egyszóval civillé válik. Nem szakbarbár, fogékonyan érdeklődik a mások ügye iránt. A civilt pedig úgy érdekli a színész, mintha családtag lenne. Az érdeklődésnek ez a ket­tős árama oly éltető oxigén, amely az angol művészeti életet virágzásban tartja. A Waterloo Bridge vendége Az athéni Csárdáskirálynő Sinkovits Imre: A­­Tizedes meg a többiek­ forgatásán történt Jöttünk lefelé a lépcsőn, kivég­zésre, Darvas Iván, én, Pálos, Kozák, Szabó Gyula és az Albert lakájt játszó Major Tamás, akiről kiderült, hogy rangrejtve Kovács Dezsőnek hívják. Fel­álltunk a kivégző osztag előtt daliásán, vigyázzban. Jött ugyancsak daliásán Ungvári László, olvasta a ki­végzendők nevét Major Tamáshoz fordulva ezt kel­lett­ volna mondani: — Kovács Dezső háztartási alkalma­zott. Mire Ungvári, meglepő­­bakival, ezt dörögte: — Kovács Dezső házastársi alkalma­zott (Aznap a kivégzés elmaradt.) Egyébként már hónapok óta lépten­­nyomon tizedes úrnak szólítanak az em­berek.­­Tizedes úrnak és családjának« — címzéssel küldenek disznótoros csomagot vidékről. Nyáron a Vas megyei Bozso­­kon nyaraltam a feleségemmel egy üdü­lőben. Meginvitáltak a szomszédos lak­tanyába és pompás vacsorával kínáltak. — Kérem üzenjenek az üdülőbe, hogy ne várjanak, nem megyünk haza vacso­rázni — kértem. Másnap újságolta az üdülő gondnoka: — Este iderohant egy kiskatona, és azt jelentette: a tizedes úr meg a tizedesné ma nem kérnek vacso­rát. Fel is léptem katonáéknál. Műsor után így gratulált valaki: — Hát, reméljük, tizedes úr, ezután már csak előléptetik! A Tizedes meg a többi... Mindenki Tizedese Demján Mária: Az Akropolisz tövében Mindig szerettem volna eljutni Gö­rögországba, s ez az idén sikerült! A Fővárosi Operett Színház együttese két hétig vendégszerepelt Athénben, ahol a Csárdáskirálynőben Szilvia szerepét játszottam. Szeptember elején indul­tunk el Budapestről, kellemes, őszies volt az idő, é­s megérkeztünk a forró nyárba. Előadásaink este kilenckor kezdődtek, jóval éjfél után pihentünk le, de már korán reggel talpon voltunk, bolyongtunk Athén történelmi levegő­jű zegzugos utcácskáiban, a múzeu­mokban. Amikor legnagyobb volt a hő­ség, és kiürültek az utcák, mi felka­paszkodtunk az Akropoliszra, mert nem tudtunk betelni a 40—50 fokos hőség­ben szinte élővé, rózsaszínűre izzott márványpalota szépségével. Egyik leg­kedvesebb élményem is az Akropolisz­­hoz fűződik. Egyik szabad estémen (Németh Marikával felváltva játszot­tam Szilviát) kis társasággal elmentünk a hegyoldalban épült régi görög ven­déglőbe, hogy gyönyörködjünk az ősi hangszereken játszó zenekar játékában. Azt már megszoktuk, hogy a városban mindenfelé megismertek bennünket, és barátságosan integettek, de szinte el­képedtünk, amikor a helyiségbe lépve a régi dallamokhoz szokott, zenekar, tiszteletünkre rázendített — a Csárdás­királynőre. 13

Next