Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-30 / 52. szám
KORHATÁR-VITA Vannak vitáink, amelyekben érzékenységüknél és bonyolultságuknál fogva, nehéz végső igazságokat kimondani. Ilyen a korhatár-probléma is. Az ehhez hozzászóló levelekből hármat ragadtunk ki. Ezekből és sok többi levélből is az világlik ki: nem lehet az emberi életkor valamely határszámával megnyugtatóan megjelölni az érettségnek sem az alsó, sem a felső, sem bármely közbül eső fokát. Valamely élmény érett befogadásához és megértéséhez olykor rendkívül összetett felfogóképesség és közérzet szükséges. Nincs szándékunkban a renitenskedőket mentegetni, de meglehet például, hogy olyan fiatalok is, akik értik egy klasszikus dráma mondanivalóját, idegenül állnak az előadás még oly jogos archaizáló, régies stílusával szemben, s innen a kifogásolt viselkedés: idegenségük nevetésben nyilvánul meg. A mélyebb megértés követelménye tehát a felnőttekre is vonatkozik — a fiatalok iránt. Méghozzá korhatár nélkül. A mintacsalád A korhatár kérdéséről vitatkoznak lapjukban. Könnyű erről elméletileg beszélni. Én sajnos nem tudok hozzászólni, mert a gyakorlattal vagyok elfoglalva. Van négy gyermekem, az egyik 10, a másik 14, a harmadik 16, a negyedik 18 éves lesz. A televízió is éppen így »•méri ki« a korhatárokat. A heti műsor alapján pontos »menetrend« szerint dolgozom, hogy mindegyik gyermekem csak a neki való műsort nézhesse. Megvallom, eléggé fárasztó és reménytelen ügy . . . (G. D.-né, Paks) Éretlenek . Középiskolás korú fiatalok éretlen közbenevetgélései és megjegyzései tették szárdomra és a többi néző számára majdnem tönkre a Czillei és a Hunyadiak premierjét a Nemzeti Színházban. Milyen irodalomtörténeti tanítás folyhat az olyan iskolákban, melyeknek diákjai kinevetik Vörösmartyt? És milyen nevelőmunka? Emlékszem, hogy a harmincas évek közepén, amikor még én voltam diák, milyen megilletődött és megrendült figyelemmel néztem társaimmal a Nemzeti Színháznak a Városi Színházban tartott ifjúsági előadásain a Bánk bánt, a Bizáncot, a Csongor és Tündét, A bort, a Süt a napot. Azt mondhatom, hogy ott ragadt rám egész életemre a színház szeretete. De vajon válhat-e színházszerető és egyáltalán közösségi ember az olyan fiatalokból, akik megcsúfolják a legszebb nemzeti értékeinket? mJuventus@ jelige. És ők mit mondanak? -Érdekes riportot olvastam a Film Színház Muzsika 45-ös számában -néhány kényes kérdésről, ahogy a cikk címében jelzik. Városunk egyik középiskolájának lánynövendékei jártak csoportosan Pesten, s megnéztek egy -nem nekik való- darabot. Olyat, melyet -Csak felnőtteknek!« jelzéssel éppen tőlük tilt el a plakát. Nyilatkozott riporterüknek ebben az ügyben a tanárnő és két pszichológus. A cikket illusztráló fényképen viszont aszínházat járt diáklányokat látjuk a darab vitája közben. Magában a cikkben azonban nyoma sincs egyetlen szó erejéig sem, hogy mi is hangzott el a vitán, mi a legérdekeltebbek, a fiatalok véleménye ebben a kérdésben, különösképpen, ha már úgyis látták a kifogásolt darabot . . . A teljes igazság kiderítéséhez ugyanis véleményem szerint kevés egyedül a szakértő felnőtteket megkérdezni.« (V. P.-né, Eger.) ÉV VÉGI Szerkesztőségi óra Ezen a szerkesztőségi negyedórán először egyszerűen csak ámulni tudtunk: mi mindenen is vitatkoztunk mi a lapban egész évben. Azon például, hogy ugrik vagy nem ugrik? Mármint maga Jean Marais, illetve a dublőre.. Meg aztán, hogy ki a svájci elnök, amit egyesek szerint még maguk a svájciak sem tudnak. Meg hogy: milyen nemük van az angyaloknak? Sőt továbbmenően, még azzal a korszakalkotó és izgalmas kérdéssel is foglalkoztunk, hogy szőke vagy barna volt-e Éva, ama legelső, Ádám élettársa. Közben-közben azért akadtak az élethez közelebb álló vitatémáink is. Mindez hosszadalmas lett volna most ideidézni. Hogy mégis melyiket? Egy negyedóráig vitatkoztunk rajta .. . A Körszínház négyszögesítése Önök a lapjukban mindig mélyreható elméleti magyarázatát adják egy-egy rendkívüli színpadi vállalkozásnak vagy kísérletnek. A nyár rendkívül rangos körszínházi előadásainak is mindig nagy helyet és figyelmet szentelnek. De magyarázzák meg kérem, hogyan változhatott egy körszínházi produkció, mint idén a Troilus és Cressida, olyan négyszögletessé? A városligeti vásárpavilon, amelyben az előadásokat tartották, kifejezetten szögletes volt, de szögletes volt a színpad is, a nézőtér is, imitt-amott még az előadás is. Úgy tudom, hogy Gauss, Bolyai és több más nagy matematikus sokat bajlódott a kör négyszögesítésével. És ezt most Kazimir Károly milyen megcáfolhatatlanul megoldotta! Hogy azonban a geometriai egyensúly helyreálljon, azt javaslom — ha történetesen jövő nyáron is ugyanitt tartanák a körszínházi előadásokat —, mutassák be e színpadon Klabuid Krétakörét, Brecht Kaukázusi krétakörét... avagy a teljes szintézis kedvéért Katajevtől A kör négyszögesítését ... (K. Gyula, Esztergom.) Mégegyszer — utoljára : Fügefalevél ►«Képtelen vagyok megérteni, miért kell a szennyesünket ország-világ elé kiteregetni? Lehet, hogy egyes pesti körökben manapság divat mindenkit műveletlennek, butának, vagy álszentnek nevezni, aki nem szereti a »modernségbe« bújtatott malackodást. Azt hiszem, ez az egészséges szocialista felfogással is ellenkezik. Egy szobor, ahol közszemlére teszik azt, ahová nadrág való, nem modernséget, hanem ízléstelenséget jelent. Én három gyereket hoztam a világra, de semmi szépet nem látok az ilyesmin. Bűnös politikai vakság, ha azokat akarják lejáratni (mint a filmben) akik a vezető létükre jogosan meg akarják akadályozni a sznob ízlést. És a Vízművekre sem vet jó fényt, ha úgy jellemzik a munkájukat, mint akik — becsapásból — kézipumpával préselik a vizet a szökőkútba. Ez egy nagy vállalat, amely hősiesen dolgozik — az ő nevükben is kikérhetném magamnak, az ilyen kinevettetést. Az önök kritikájára csak annyit: jellemző, hogy megvédik az ilyesmit. özv. V. A.-né, MÁV főellenőre V. J. A vasúti pályaudvarok megafonjai sem szoktak ilyen átlátszó ízléstelenségeket bemondani a vonatindulások helyett, mint a filmben. És talán a szolgálati illemhelyeket is meg kellene szüntetni? A megafonok és szolgálati illemhelyek ügyében még mindig nem érezzük illetékeseknek magunkat. Egyetértünk azzal, hogy a Vízművek időnként hősies munkával állítja helyre a csőtöréseket. A többi ügyben láthatóan képtelenek leszünk meggyőzni egymást. A reményt mégsem adjuk fel. Ez a meztelen igazság!... De a képen, kívánságára felöltöztettük a fiút... Népszokás vagy rossz szokás Az esztendő első vitatémája évek óta mi más lehetne, mint a televízió szilveszteri kabaréja, így volt 1966-ról 1967-re virradóra is. Idézünk egyik januárban kapott levélből:Lapjuk első számában önök felteszik a kérdést: közügy vagy népszokás? Természetesen a tévé szilveszteri műsoráról van szó. Milyen legyen? Foglalkozhassunk közben mással, egymással, a társaságunkkal, a vacsorával? Vagy üljünk a képernyőre szegezett tekintettel szeretteink és vendégeink körében? Nos, a tévének az a dolga, hogy a figyelmünket megragadja és fogvatartsa, tehát a televízió igenis adjon olyan műsort, amelyre jókedvűen és önkéntesen oda kell figyelni. A többit bízzuk a nézőre. Aki az egész év folyamán hajlamos arra, hogy a televíziója rabságában éljen, az még a legrosszabb műsortól sem lesz hajlandó — szilveszter éjszakáján sem — elszakadni. Mert manapság a televíziót nézni örvendetes népszokás. De adott esetben lehet rossz szokás is. Ha minden más kulturális és társadalmi igényt, az élő kapcsolatokat háttérbe szorítja.« (Göndör F. Kiskunfélegyháza.) (Ez ügyben meg akartuk kérdezni a tévé illetékeseit. Sajnos, nem volt idejük: már az 1967-es szilveszteri műsorra készültek.)