Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-12-30 / 52. szám

KORHATÁR-VITA Vannak vitáink, amelyekben érzékenységüknél és bo­nyolultságuknál fogva, nehéz végső igazságokat kimon­dani. Ilyen a korhatár-probléma is. Az ehhez hozzászóló levelekből hármat ragadtunk ki. Ezekből és sok többi le­vélből is az világlik ki: nem lehet az emberi életkor va­lamely határszámával megnyugtatóan megjelölni az érett­ségnek sem az alsó, sem a felső, sem bármely közbül eső fokát. Valamely élmény érett befogadásához és megérté­séhez olykor rendkívül összetett felfogóképesség és közér­zet szükséges. Nincs szándékunkban a renitenskedőket mentegetni, de meglehet például, hogy olyan fiatalok is, akik értik egy klasszikus dráma mondanivalóját, idegenül állnak az előadás még oly jogos archaizáló, régies stílu­sával szemben, s innen a kifogásolt viselkedés: idegensé­­gük nevetésben nyilvánul meg. A mélyebb megértés kö­vetelménye tehát a felnőttekre is vonatkozik — a fiatalok iránt. Méghozzá korhatár nélkül. A mintacsalád A korhatár kérdéséről vitat­koznak lapjukban. Könnyű er­ről elméletileg beszélni. Én saj­nos nem tudok hozzászólni, mert a gyakorlattal vagyok el­foglalva. Van négy gyermekem, az egyik 10, a másik 14, a har­madik 16, a negyedik 18 éves lesz. A televízió is éppen így »•méri ki« a korhatárokat. A heti műsor alapján pontos »menetrend« szerint dolgozom, hogy mindegyik gyermekem csak a neki való műsort néz­hesse. Megvallom, eléggé fá­rasztó és reménytelen ügy . . . (G. D.-né, Paks) Éretlenek . Középiskolás korú fiata­lok éretlen közbenevetgélései és megjegyzései tették szárdomra és a többi néző számára majd­nem tönkre a Czillei és a Hu­nyadiak premierjét a Nemzeti Színházban. Milyen irodalom­­történeti tanítás folyhat az olyan iskolákban, melyeknek diákjai kinevetik Vörösmartyt? És milyen nevelőmunka? Em­lékszem, hogy a harmincas évek közepén, amikor még én vol­tam diák, milyen megilletődött és megrendült figyelemmel néztem társaimmal a Nemzeti Színháznak a Városi Színház­ban tartott ifjúsági előadásain a Bánk bánt, a Bizáncot, a Csongor és Tündét, A bort, a Süt a napot. Azt mondhatom, hogy ott ragadt rám egész éle­temre a színház szeretete. De vajon válhat-e színházszerető és egyáltalán közösségi ember az olyan fiatalokból, akik megcsú­folják a legszebb nemzeti érté­keinket? mJuventus@ jelige. És ők mit mondanak? -Érdekes riportot olvastam a Film Színház Muzsika 45-ös szá­mában -néhány kényes kérdés­ről­, ahogy a cikk címében jel­zik. Városunk egyik középisko­lájának lánynövendékei jártak csoportosan Pesten, s megnéz­tek egy -nem nekik való- da­rabot. Olyat, melyet -Csak fel­nőtteknek!« jelzéssel éppen tő­lük tilt el a plakát. Nyilatko­zott riporterüknek ebben az ügyben a tanárnő és két pszi­chológus. A cikket illusztráló fényképen viszont a­­színházat járt­ diáklányokat látjuk a da­rab vitája közben. Magában a cikkben azonban nyoma sincs egyetlen szó erejéig sem, hogy mi is hangzott el a vitán, mi a legérdekeltebbek, a fiatalok vé­leménye ebben a kérdésben, különösképpen, ha már úgyis látták a kifogásolt darabot . . . A teljes igazság kiderítéséhez ugyanis véleményem szerint ke­vés egyedül a szakértő felnőtte­ket megkérdezni.« (V. P.-né, Eger.) ÉV VÉGI Szerkesztőségi­­ óra Ezen a szerkesztőségi negyedórán először egyszerűen csak ámulni tudtunk: mi mindenen is vitatkoztunk mi a lapban egész évben. Azon például, hogy­­ ugrik vagy nem ugrik? Mármint maga Jean Marais, illetve a dublőre.. Meg aztán, hogy­­ ki a svájci elnök, amit egyesek szerint még maguk a svájciak sem tudnak. Meg hogy: milyen nemük van az angyaloknak? Sőt továbbmenően, még azzal a kor­szakalkotó és izgalmas kérdéssel is foglalkoztunk, hogy­­ szőke vagy barna volt-e Éva, ama legelső, Ádám élettársa. Közben-közben azért akadtak az élethez közelebb álló vita­témáink is. Mindez hosszadalmas lett volna most ideidézni. Hogy mégis melyiket? Egy negyedóráig vitatkoztunk rajta .. . A Körszínház négyszögesítése Önök a lapjukban mindig mélyreható elméleti ma­gyarázatát adják egy-egy rendkívüli színpadi vállal­kozásnak vagy kísérletnek. A nyár rendkívül rangos körszínházi előadásainak is mindig nagy helyet és fi­gyelmet szentelnek. De ma­gyarázzák meg kérem, ho­gyan változhatott egy kör­színházi produkció, mint idén a Troilus és Cressida, olyan négyszögletessé? A városligeti vásárpavi­lon, amelyben az előadáso­kat tartották, kifejezetten szögletes volt, de szögletes volt a színpad is, a nézőtér is, imitt-amott még az elő­adás is. Úgy tudom, hogy Gauss, Bolyai és több más nagy matematikus sokat bajlódott a kör négyszöge­sítésével. És ezt most Kazi­mir Károly milyen megcá­folhatatlanul megoldotta! Hogy azonban a geometriai egyensúly helyreálljon, azt javaslom — ha történetesen jövő nyáron is ugyanitt tar­tanák a körszínházi előadá­sokat —, mutassák be e színpadon Klabuid Kréta­körét, Brecht Kaukázusi krétakörét... avagy a tel­jes szintézis kedvéért Kata­­jevtől A kör négyszögesí­tését ... (K. Gyula, Esztergom.) Mégegyszer — utoljára : Fügefalevél ►«Képtelen vagyok megérteni, miért kell a szennyesün­ket ország-világ elé kiteregetni? Lehet, hogy egyes pesti körökben manapság divat mindenkit műveletlennek, bu­tának, vagy álszentnek nevezni, aki nem szereti a »­mo­­dernségbe« bújtatott malackodást. Azt hiszem, ez az egész­séges szocialista felfogással is ellenkezik. Egy szobor, ahol közszemlére teszik azt, ahová nadrág való, nem mo­dernséget, hanem ízléstelenséget jelent. Én három gyere­ket hoztam a világra, de semmi szépet nem látok az ilyesmin. Bűnös politikai vakság, ha azokat akarják le­járatni (mint a filmben) akik a vezető létükre jogosan meg akarják akadályozni a sznob ízlést. És a Vízművek­re sem vet jó fényt, ha úgy jellemzik a munkájukat, mint akik — becsapásból — kézipumpával préselik a vizet a szökőkútba. Ez egy nagy vállalat, amely hősiesen dolgozik — az ő nevükben is kikérhetném magamnak, az ilyen kine­­vettetést. Az önök kritikájára csak annyit: jellemző, hogy megvédik az ilyesmit. özv. V. A.-né, MÁV főellenőre V. J. A vasúti pályaudvarok megafonjai sem szoktak ilyen átlátszó ízléstelenségeket bemondani a vonatindu­lások helyett, mint a filmben. És talán a szolgálati illem­helyeket is meg kellene szüntetni? A megafonok és szolgálati illemhelyek ügyében még mindig nem érezzük illetékeseknek magunkat. Egyetér­tünk azzal, hogy a Vízművek időnként hősies munkával állítja helyre a csőtöréseket. A többi ügyben láthatóan képtelenek leszünk meggyőzni egymást. A reményt még­sem adjuk fel. Ez a meztelen igazság!... De a képen, kívánságára felöltöztettük a fiút... Népszokás vagy rossz szokás Az esztendő első vitatémája évek óta mi más lehetne, mint a televízió szilveszteri kaba­réja, így volt 1966-ról 1967-re virradóra is. Idézünk egyik januárban kapott levélből:­­Lapjuk első számában önök felteszik a kérdést: közügy vagy népszokás? Természetesen a tévé szilveszteri műsoráról van szó. Milyen legyen? Foglal­kozhassunk közben mással, egymással, a társaságunkkal, a vacsorával? Vagy üljünk a képernyőre szegezett tekintet­tel szeretteink és vendégeink körében? Nos, a tévének az a dolga, hogy a figyelmünket megragadja és fogvatartsa, te­hát a televízió igenis adjon olyan műsort, amelyre jóked­vűen és önkéntesen oda kell fi­gyelni. A többit bízzuk a néző­re. Aki az egész év folyamán hajlamos arra, hogy a televízió­ja rabságában éljen, az még a legrosszabb műsortól sem lesz hajlandó — szilveszter éjszaká­ján sem — elszakadni. Mert manapság a televíziót nézni ör­vendetes népszokás. De adott esetben lehet rossz szokás is. Ha minden más kulturális és társadalmi igényt, az élő kap­csolatokat háttérbe szorítja.« (Göndör F. Kiskunfélegyháza.) (Ez ügyben meg akartuk kér­dezni a tévé illetékeseit. Saj­nos, nem volt idejük: már az 1967-es szilveszteri műsorra ké­szültek.)

Next