Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-27 / 4. szám

Nevét nálunk kevésbé is­merik, mint a német dalének­lés nagyjaiét. Pedig G­é­rard Souzay az elsőren­dű nagyságok közé tartozik, csak éppen egy másik zenei és előadói stílus: a francia énekiskola reprezentatív kép­viselőjeként. Egész gondolko­dásunkra, szemléletünkre, íté­letalkotásunkra még mindig nyomasztóan nyomja rá bé­lyegét az egyoldalú, német orientáció. Souzay a magasiskoláját mutatta meg annak, mit is jelent ez a francia stílus Lullytől Debussyn át Pou­­lenc-ig, s napjainkig. Műso­rának első felét, érthetően, francia szerzőknek szentelte: Lully, Debussy és Poulenc műveinek. Sou­zay énektechnikája egyene­sen bravúros. Könnyedén, virtuózan bánik a hangjával, kifejezési eszközei egyszerűek, s mégis színesek, változato­sak. Érdeklődéssel vártuk a hangverseny második felét, hiszen itt a művész a másik, nagy stíluskörre váltott át: Schumann „Dichterliebe” ciklusát énekelte. S hogy Souzay ebben a világban is otthonos, azt előadása meg­győzően bizonyíthatta. Ha a legmagasabb mértékkel mé­rünk, ahogyan ebben az eset­ben csak ennek van helye, előadásából talán hiányzott az a tragikus feszültség, az elvágyódásnak, az „unendli­ches Leid"-nak, a végtelen szenvedésnek az a szívbemar­kolóan drámai kifejezése, amit például Dietrich Fischer- Dieskau tolmácsolásában megcsodálhatunk. De úgy gondolom, az egyoldalú „Dieskau-centrizmus" sem volna helyes. S ha már sok­oldalúságról van szó: nem hiszem, hogy Fischer-Dieskau a Debussy-dalokat vagy Ravel „Don Quichotte et Dulcinée”-ját - amit bravúros ráadásként hallottunk - na­gyobb beleérző és stiláris készséggel tudná előadni, mint Souzay a Dichterliebe dalait. — Zongorán Dalton Baldwin kísért, megbíz­­ható, korrekt kamaramu­z­si­kus-partnernek bizonyult. (fábián) 22 STUART MÁRIA Érdekes kezdeményezés a Miskolci Nemzeti Színházban, Schiller „Stuart Mária" című szomorújátékában Ko­vács Mária és Spányik Éva felváltva játssza Mária, illetve Angliai Erzsé­bet szerepét. A többi résztvevő Füzesi Ottó, Dariday Róbert, Szili János, Csi­kós Sándor, Somhegyi György. Rendező: Orosz György. Képünkön: Kovács Má­ria, Erzsébet és Spányik Éva, Stuart Mária szerepében. Érdekes művet vitt színre Lukács Viktor, a ko­márnéi Területi Magyar Színház rendezője, mint vendég Győrött, Leopold Lahosának, a neves szlo­vák színpadi írónak 1953-ban írott Bosszú című „groteszk tragédiáját”. A négyszemélyes kamara­­dráma, egy szimbolikus történet keretében ar­ról a rombolásról beszél benne, amit az egykori diktatúra vitt végbe az emberek lelkében. A fő­hős, aki hajdan maga is az elnyomás áldozata volt, elégtétel utáni féktelen sóvárgásában ugyan­csak gonosztevővé válik, s más életeket tesz tönk­re: elvakult bosszúszomjának már az igaz em­berség — a tiszta szerelem - sem tud gátat vetni. A darab szimbólum-rendszerébe komponált, s a játékban mintegy gordon-craig-i módon résztve­vő díszletei és jelmezei, különös fényhatásai és szin-szimbolikája egy szomszéd ország sajátos stílustörekvéseinek üzenetét hozta. A darabban - amelyet alakuló Mikroszkóp-színpadának első előadásaként játszik a Kisfaludy Színház - különösen a rontás céltáblájául szolgáló ifjú mé­dium. Gogó alakítójának, S. Tóth Józsefnek pon­tos szerepértelmezése tűnt ki, de Herendi Mária, Patassy Tibor és Csenged Aladár is tudásának legjavával járult a sikerhez. Kép: Jelenet az előadásból (Patassy Tibor és Herendi Mária). L. A PINCESZÍN­HÁZ A Budapesti Ifjúsági Színpad a Pinceszín­házban megtartotta az év első bemutatóját. Schwajda György „Hat fiú, hat lány" című színműve a mai fiatalok életével, sorsának alakulásával foglalkozik. Az előadást Lénei Péter rendezte. A képen: Reinitz György, Gál­­völgyi János és Pandula Valéria a darab egyik jelenetében.

Next