Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-30 / 13. szám

Al­jósa vagy Mi­skin A tv-ben újra megnéztem a Rocco és fivérei című fil­met. A vetítés előtti ismertetésben azt tartottam furcsá­nak, hogy Roccót Dosztojevszkij A félkegyelmű című re­gényének Miskin hercegével vonták párhuzamba. Tisztán emlékszem, hogy a kritika nem A félkegyelmű, hanem a Karamazov testvérek című regénnyel vetette egybe a fil­met. A Karamazov testvéreket olvastam, az én vélemé­nyem is az, hogy Rocco és Aljosa nagyon közel áll egy­máshoz. — Nagy Sándorné, Budapest, Bartók Béla út. Dosztojevszkijnek ez a két figurája (Miskin herceg A félkegyelműből és Aljosa a Karamazov testvérekből) nagyon sok jellemvonásában rokon. Mindkettő szelíd, le­mondó, úgynevezett­­szent- típus, tehát Roccót jogosan hasonlíthatjuk mindkettőhöz. Mégis indokoltabb a Kara­mazov testvérekkel való összevetés, már csak azért is, mert Rocco tulajdonságai — ugyanúgy, mint Aljosáéi — a testvéreivel való kapcsolatban mutatkoznak meg legéle­sebben. A képen: Annie Girardot és Alain Delon a Rocco és fivéreiben. Szerkesztőségi óra Nadja Tiller a Pipákban Kérem, válaszoljanak a kérdésemre: a cseh—osztrák Pipák című filmről van szó. Vitás kérdés: kik a női fősze­replők? — Melyik történetben szerepel, ha szerepel Nadja Tiller? — Dala László, Eger, Arany J. u. 20/b. A Pipák című Ehrenburg-novellák alapján készült csehszlovák—osztrák film három novellából áll: A színész pipája, A lord pipája és Szent Hubertus pipája. Az első novella női főszereplője volt Nadja Tiller, a másodikban Jana Brejchova, a harmadikban pedig Vivi Bach játszott. — Képünkön: Nadja Tiller a film egyik jelenetében. Színházi élet a — Tanácsköztársaságban -Lapjuk múlt heti számában három színész nyi­latkozatát olvastam a Tanácsköztársasággal kapcso­latos színházi élményeikről. Nagyon érdekes volt számomra, hiszen nagyon keveset tudok erről az időszakról, úgy­hogy ha lehetséges, szeretnék bő­vebb értesüléseket is szerezni az akkori események­ről. Válaszukat előre is köszönöm. Újlaki Lajosné, Budapest, XIV., Kerepesi úti lakótelep.­ Örömmel teszünk eleget olvasónk kérésének. Tisza­ Andor kultúrtörténésszel beszélgettünk. Őt kértük meg mint az események élő szemtanúját, mondja el mindazt, amit mai kultúrforradalmunk­­előjátékaként­ tapasztalt.­­ A Magyar Tanácsköztársaság rövid ideje alatt a magyar színházi élet gyors és hatalmas fejlődésnek indult. A Tanácsköztársaságot 1919. március 21-én kiáltották ki, és április 17-én már létrejött a Színészek Országos Szak­­szervezete. Az alakuló kongresszust a Pest megyei várme­gyeház dísztermében tartották. A főtitkár Lugosi Béla lett. A tanácskozás első vívmányként kimondta: nincs különbség pesti és vidéki színész között. Lugosi Béla meg­nyitó beszédében a többi között így szólt erről: »Nem is­merek pesti színészt és vidéki színészt, csak színészt és nem színészt ismerek ... Oly egyformaságot, oly kiegyen­lítődést kell teremtenünk, hogy a vidéken működő szí­nésznek ne legyen szerencse, ha Budapestre kerül és a Bu­dapestre került színésznek ne legyen lefokozás, ha vidéken kell működnie.­— A vidéki és pesti színészekből megalakult a ma­gyar színjátszás történetének legnagyobb — hatszáz tagú — társulata. A különböző osztályok vezetői Balázs Béla, Bánóczy László, Gábor Andor és Bálint Lajos lettek. Ti­zenhárom, úgynevezett kollektív színtársulat járta az or­szágot, Bálint Lajos vezetésével. A társulatok központi színháza a Városligetben, az egykori Föld Színházban mű­ködött. A fővárosi, államosított színházak élére Ambrus Zoltán, Beöthy László, Jób Dániel és Bárdos Artur került. — A munkások éltek a számukra biztosított lehetősé­gekkel. A nézőterek az első élménykeresők sokaságával népesültek be. Este úgynevezett­­kommersz darabokat­­játszottak a színházak a pénzért, de vasárnap délelőttön­ként és hétköznap délutánonként a legjobb, legnívósabb műveket tűzték műsorukra. Ezekre az előadásokra a szín­házi pénztárak nem árusítottak belépőt — a szakszerve­zetek osztották a jegyeket. A munkások új élményeket ke­restek. A közönség hallatlanul lelkes volt, és a színészeket is ambicionálta az a hallatlan érdeklődés, az a soha nem ta­pasztalt fluidum vonzotta őket, ami a nézőtér felől áram­lott a színpadra. Olyan atmoszférája volt a színházaknak amit eddig még sohasem tapasztaltak. — Egymást követték az előadások. Persze, sok új mű nem született. Nagyobb részt a régi­ darabokat újították fel. A Nemzeti Színház Hauptmann -A bundá­ját újította fel. Játszották Pogány József háromfelvonásos Napóleon­­drámáját és Gogol -A revizorját. Többször tűzték mű­sorra a­­Remény—t, a­­Dadá—t és a­­Fösvény—t. Új mű­ként szerepelt Mikes Lajos négyfelvonásos, haladó szel­lemű szatírája, melyet Csathó Kálmán rendezett. Címe:­­Nem lesz bankett­. Május elsején Bródy Sándor alkalmi egyfelvonásosát, az “Orgonavirág”ot tűzték műsorra, me­lyet ugyanazon a napon a Víg- és a Magyar Színház is bemutatott. — A Vígszínház műsorában leggyakrabban Barta La­jos két egyfelvonásosa, a “Forradalom- és a “Sötét ház­, Halasi Andor műve, “Az utolsó álom­. Shaw “Candid—ja, Csokonai -özvegy Karnyóné—ja és Hauptmann -Taka-

Next