Film Színház Muzsika, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-27 / 30. szám

Szerkesztőségi óra ► Szerkesztőségi óra Háromszoros díjnyertes Az idei San Sebastian-i filmfesztiválon Bacsó Péter író-rendező és Zimre Péter író filmje, a „Nyár a hegyen” háromszoros díjnyertes lett. Megkapta a fesztivál zsűrijé­nek második díját, az „Ezüst kagyló”-t, ezenkívül elnyerte a spanyol írók és az ifjúság különdíját is. — Képünkön a film két főszereplője: Gyöngyössy Katalin és Mensáros László. Pöstyénben, Teplicén Havas Ferenc, az Operaház balett-táncosa mondja: — Kun Zsuzsával, Sipeki Leventével és Ugray Klotild­­dal együtt Csehszlovákiából meghívást kaptunk az idei nemzetközi nyári zenei fesztiválra, Pöstyénben és Tren­­csén-Teplicen lépünk fel, a Csipkerózsikából, a Hattyúk tavából, a Diótörőből, a Rómeó és Júliából­ mutatunk be részleteket. Az őszi évadban itthon szép feladat előtt ál­lok, október végén az Operaházban bemutatkozom Hacsa­­turján Spartacus című balettjének címszerepében. Képünkön: Havas Ferenc a Csipkerózsika című Csaj­­kovszkij-balettben. Figyelmébe ajánljuk Az Aranysárkány című magyar filmet, Kosztolányi Dezső regényének filmvál­tozatát a Marx Filmszín­ház (VII. Landler Jenő u. 39.) tűzte újra műsorára. „Sokféleképpen építheti egy művész a maga élet­művét: mondhatja akkor is saját mondanivalóját, ha nem pályázik forgatókönyv írói babérokra, hanem meg­találva a maga legfonto­sabb gondjait kifejező mű­veket, azokhoz kapcsolja az új műfajba való transz­ponálás szükségszerű vál­toztatásaival saját vélemé­nyét vízióját... Ranódi László, a rendező nagy hoz­záértéssel és a finom ár­nyalatok iránt hagyomá­nyos fogékonyságával raj­zolta meg a környezetet, de egyetlen pillanatra sem fe­lejtette el, hogy a főtéma, az általa már oly sokszor kifejtett főtéma a cél, és az összbenyomás, amit filmje kelt, éppen az erőszak és a humanista polgári védte­ lenség konfliktusának tör­ténelmi megoldatlansága. Főszereplőjének, a Novák tanár urat alakító Mensá­ros Lászlónak játéka a szí­nészi intelligencia és elhi­tető erő remek példája.” (Kritikánk 1966. 43. szám) A sivatagi 13-ak című fil­met a szovjet filmművészet klasszikus alkotását a Kul­túra mozi (II. Hidegkúti út 138.) játssza. „Mihail Romm filmje ma is lenyűgöző. A sivatagban körkörös védelemre beren­dezkedő, szomjúságtól el­tikkadt ajkú, őrhelyén mindhalálig kitartó marok­nyi katona, a zseniális ren­dezés érdeméből sokkal többet véd, mint egy kutat, — ez a 13 ember magát az országot védi. Lenyűgöző az a keresetlen emberi egy­szerűség, amellyel Mihail Romm hőseit elénk állítja: figurái nem játszanak, ha­nem élnek a vásznon”. (Kritikánk, 1967. 34. szám) A képen: Béres Ilona és Tóth Benedek az Aranysár­kány egyik jelenetében. Színjátszó fesztivál Az első országos színjátszó fesztivált Egerben rendezték meg, a patinás, műemlékekben és történelmi hagyományokban gazdag város öt napig a népművelési munka érdekes kísérleteinek volt színhelye. A fesztivál idejére játéktérré változott az utca és a tér, a piac és a komor bástyafal, sőt, a hangulatos borpince is. A vár fokán irodalmi oratórium bemutatójára került sor, a piactéren commedia dell’arte szellemében fogant produkciónak tapsolhat­tak a nézők . . . A találkozó, amelyen 17 művészeti csoport közel háromszáz színjátszója vett részt, bebizonyította, hogy nincs igazuk azoknak, akik a jelenlegi körülmények között úgy vélték, lassú sorvadásra van ítélve a színjátszó-mozgalom. Ez a fesztivál felszínre hozta azokat a módszereket és lehetőségeket, amelyekkel a műkedvelő színjátszás és az irodalmi színpad-mozgalom a megváltozott körül­mények között is jelentős szerepet játszhat a népművelésben. A találkozó befejezéseként a vendégek az Agria Tavernában közös — Bordal című — műsorral búcsúztak a várostól és a kö­zönségtől. A záróünnepségen bejelentették azt is, hogy Egerben rendszeressé kívánják tenni a nyári színjátszó fesztiválokat. Az ősi, nagy idegenforgalommal rendelkező város ezentúl minden második esztendőben megrendezi a műkedvelő együttesek talál­kozóját, lehetőséget ad sokoldalú, színes programjuk bemutatá­sára. Az 1970-ben megrendezendő második fesztiválra már külföldi vendégcsoportokat is meghívnak. Az első fesztivál bemutatóit több tízezren nézték végig. 31

Next