Film Színház Muzsika, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-16 / 46. szám
villamossal jár (nem baj), még nincs önálló és berendezett otthona (nagyon szeretné majd.. .), de már beszélni tanul, „rajtam ne múljon semmi, ami tőlem telik, azt nekem meg kell tenni." És énekórákra jár: „Ha egy énekes szerep akad, a hangom ne legyen akadály.” HONNAN EZ A KORAI bölcsesség, mellyel az éppen csak most induló, fanyar ízű, és a groteszket is játszani tudó naiva, már az indulás pillanataiban is a rossz napokra készül? Mióta csak az eszét tudja „irtózatosan" szeretett volna színész lenni. Kezdetben sikerekre és könnyű életre készült. Aztán negyedik gimnazista lehetett, amikor egy riportot olvasott Bulla Elmáról. Ez a riport nem volt drámai hangú, csak éppen a színésznő mást mondott arról az életről, mint amire ő vágyott, mint amit addig elképzelt. És sikerült bekerülnie a főiskolára. Babonás. Hátha a sors nagy árat kér érte. Nem, a pályáját nem adja! De ahhoz, hogy ne kelljen odaadnia, tudatosan kell az eredmény mögöttivel törődnie. És ez kemény harc. Nem szégyelli, hogy gyakran fél. És a félelme csak munkában oldódik. Most ismerkedik önmagával is. Sohasem volt gyerek, két kisebb testvére van, ikrek s azoknak mindig ő volt a felnőtt. De igazán felnőtté csak most kezd válni. Eddig „kinevezett” volt csupán. Szeretné kipróbálni a határait. Egyetlen fontos van az életben: a munka. Az ő munkaterülete a színpad. És ehhez nagyon sok mindent kell tudnia. Mostanában sietni szeretne. Tudásszomja kiapadhatatlan. Magába szeretné szívni a zenét, a mások műveltségét, a képtárak hangulatát... És olvasni is szeretne sokat, összevissza. Elkezdeni egy regényt és belekapni egy novellába. Beethoven után beat-zenét hallgatni, így pihenni. De szabad-e huszonkét évesen pihenni? Élni kell! Mindent és mindenkit megismerni. Tudva tudja, hogy keveset tud. Sokat érez, eddig az érzelmei vezették. A tudatosságát szeretné kiművelni. Jelenleg próbál, a Haláltánc Judit szerepét osztották rá. Lelkes Éva Pillantás a hídról MILLER DRÁMÁJA PÉCSETT Arthur Miller: Az emberben .........valami veleszületett érték, veleszületett akarat mutatkozik meg, nem csak azért, mert ezt szenvedélyes kívánsággal belelátjuk, hanem azért is, mert bármilyen pontosan mérik, bármilyen rendszeresen jegyzik, mindenestül több, mint külső-belső sarkallatok összege és bizonyos mértéken túl kiszámíthatatlan”. A Pillantás a hídról utolsó mondatai, melyek szerint hősében volt valami „fonák módra tiszta — nem volt makulátlan az élete, de mégis tiszta volt, hisz oly átlátszó volt akár az üveg" ugyan cáfolni látszanak Miller mottónkul választott szavait, mégis a dráma története nem más, mint az emberi történetek kiszámíthatatlanságának drámája. A Pécsi Nemzeti Színház előadása, Dobai Vilmos rendezése azt állította a játék homlokterébe, ami Miller színpadán a legfontosabb: az átlátható emberi sorsok kiszámíthatatlan alakulásának tragikus ellentétét. Dobai jó érzékkel kerülte el a veszélyeket, amelyekkel egy világszerte annyi sikert aratott darab újabb színpadra állítása együtt járhat. Nem igyekezett elődeit másolni és arra sem törekedett, hogy extremitásokkal tegye a produkciót „mássá”. Eddie alakjában már az első jelenetekben exponálta a nevelt lány Catherine iránt fellobbanó érzelmet. Ezzel fokozta a figura emberi átláthatóságát és engedte megsejteni a ráváró kiszámíthatatlan sorsfordulatokat. A bekövetkező drámai végzet légkörét érzékletesen teremtette meg, s ezt erősítette Alfieri ügyvéd rendezői beállítása is, akinek alakjában nem egy hűvösen tárgyilagos igazságkeresőt vitt a rendező színpadra, inkább az együttérző, a tragédiát előrelátó, de azt megakadályozni képtelen embert. Jó volt az előadás egész vonalvezetése, atmoszférája. Az első részben néhány jelenet beállítását ugyan statikusnak éreztük, de ezért kárpótolt a második rész atmoszférájának ereje. Dobai rendezését dicséri, hogy az előadás sikerét fiatal együttessel érte el. Egy kiemelkedő alakítás tanúi is voltunk, ezt Haumann Péter nyújtotta Eddie Carbone szerepében. Haumannra már főiskolai vizsgaelőadásán is felfigyeltünk fél évtizeddel ezelőtt. Azóta sok színpadi és filmepizódban bizonyította tehetségét, most mégis meghökkentő volt, milyen messzire jutott el a fiatal színész. Játékának ereje, mozdulatainak, szavainak, alakítókészségének minden színpadi pillanatában érvényesülő igazságában van. Ha felhívjuk a figyelmet még arra is, hogy Eddie szerepe koránál legalább tíz évvel fiatalabb, s hogy az igaz hasonulást minden külsődleges eszköz — járás, maszk — alkalmazása nélkül érte el, talán jeleztük : sajátos karakterű, feltűnő tehetségű fiatal művész készülődik a gyors sikerlehetőségektől távol a vidék „csendjében”. Jó alakítást nyújtott Baracsi Ferenc a jövőt egy pillantással is felmérő, de a „kiszámíthatatlan” sorsokba beavatkozni nem tudó Alfieri szerepében. Györy Emil mint Rodolpho, sokszínű ábrázolókészségének, szépen csiszolódó játékkultúrájának újabb bizonyságát adta. Szabó Tünde Catherinje hiteles, tehetséges jellemkép. Atmoszférateremtő érzéke is van a fiatal színésznőnek, de hangképzésének hiányai csökkentik alakításának értékét. Pásztor Erzsi rokonszenves visszafogottsággal játszotta Beatricét. Kovács Dénes Marcója szereposztási probléma: jól vette át az együttes játékának természetességét, de színészi alkata ellentmond annak, hogy a milleri végzet jelképe lehessen. A bemutatón a fiatal együttes megérdemelt, szép sikert aratott. S. I. Pásztor Erzsi, Haumann Péter és Győry Emil az előadás egy jelenetében 13