Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-01 / 5. szám

Leni néni a Madách Kamaraszínház premierje ÖTVENÖT ÉV MÚLT EL a Leni néni magyar bemutatója óta. Ez a vígjáték most is vár, keret, ürügy arra, hogy egy igen tehetséges és lelemé­nyes fiatal rendező meg egy komé­­diázni sokféleképpen tudó együttes a színház ősi örömében részesíthesse publikumát. A nagy ziccer, a színész — aki szereplő, akit el lehet játszani, akinek eljátszása külön komédiázás­­lehetőség egy komédiában, aki szelíd fondorlatokkal, álruhák, sőt, szobor­talapzatok segítségével mégiscsak egy­másnak juttatja az igaz szerelmese­ket —, a komédiás ebben a vígjáték­ban is jelen van. És van még: zordul mozduló atya, aki ha valami nehezen fölfoghatóval találkozik, „Ja, a háború!” felkiáltás­sal tér napirendre fölötte. Van egy szegény, de gyámoltalan szerelmes ifjú. Van egy gazdag, de mulya ifjú, állítólag ő is szerelmes, ugyanabba a leányba. Akinek csupán bájos arcocs­kája van, semmi több. Nénjének is. Van még egy spanyol múzeumigaz­gató és áhított Juanitája, el is hang­zik gyakran, hogy „carramba”. Meg egy múzeumi őr, akinek a karja ... No, tessék ebből előadást produkál­ni! Majd elfelejtettük megemlíteni, hogy a címszereplő Léni néni, szí­nésznő volt, elhunyt, milliókat hagyott maga után s egy festményt, amely róla készült, a „Cid” Ximénájaként ábrá­zolja, és — múzeumi emberek szerint — „Velasqueznek lesz tulajdonítva”, ezért a képért folyik a hajsza az igaz szerelem s a hitvány önérdek tábora között. EZT A HAJSZÁT tette meg Kerényi Imre rendezése a Léni néni fő moz­gatójává — a néma­filmek modorá­ban. Ezt a stílusvilágot követik Ligeti Mária miniatűr koreográfiái. Ehhez adott hátteret Mialkovszky Erzsébet három díszlete, amely újracsiholja a századforduló szecesszióját, megfrics­kázza, eljátszogat vele s néhány sza­lagjával kissé el is andalodik. Nagyon helyesen, mert ez is kell ide! A jel­mezeket is ő tervezte, főként a két atya két merőben más világot sűrítő ruhái tetszettek. (Mialkovszky Erzsé­bet már a Lila akác­ban szerepelt ket­tős tervezőként, nagy sikerrel. A si­ker dicséri új kettős munkáját is.) Kerényi Imre „némafilm-koncep­ciójában” persze nincs „stílusegység”. S ez a jó! Túllőtt volna a célon, ha minden egyes szereplőt azonosan ját­szat némafilm-modorban. Ahogy a mozizongorista mezben „föllépő” Al­­dobolyi Nagy György zeneszerző más és más modorban komponálta meg a Heltai-verseket, ahogy egy-egy figura más és más kísérőmuzsikát kapott a zeneirodalom kincstárából, Liszt Sze­relmi álmokjától egészen a... sorol­hatnánk, meddig: úgy találja meg mindegyik szereplő a maga gesztus- és mimika-világát. Egészen sajátságosakat talál Garas Dezső, akinek szemöldöke, füle, fújta­tó mellkasa, sőt még az orra is ját­szik. Ez a minden stílusú humorral gazdagon megáldott színész egyszerre emlékeztet több tucatnyi némafilm zord figurájára, és ad valami hamisí­tatlan és összetéveszthetetlen garasit. Szilvássy Annamária és Cs. Németh Lajos fiatal szerelmespárja azzal vá­lik szeretetreméltóvá, hogy az öngúny hangjaival gazdagítja a — bizony — mostohácskán megírt szerepeket. Dem­ján Editnek kevés a szövege, kevés a játéklehetősége, de amikor jelen van, egy moliére-i nőalakot látunk Moliére­­hez méltó kamara-alakítással. Úri István figuráján is a nagy francia komédiaíró szellemútját érezzük. Bé­kés Itala és Basilides Zoltán egy bé­csi operett buffó- és szubrett-világát karikírozzák kitűnően. Gyenge Árpád, Andresz Vilmos, Garics János, Máthé István, Putnik Bálint játszik egy-egy kisebb szerepet, néha kettőt. A DARAB MOTORJA: — Pécsi Sándor. Ez a kiváló színész rövid egy­másutánban, az Éjjeli menedékhely kukájának újrateremtésével s most ez­zel a Rivarol nevű színészfigurával szerez teljes örömet a közönségnek. A világ két végén hogy’ lehet valaki ennyire járatos?! Hajdani nagy szín­házi és filmsikere, Szigligeti klasszikus magyar ripacsa után — mennyi Charme-mal, mennyi emberséggel, mennyi sodró lendülettel! —­ játszik egy „kedélyes apaszínészt, jelenleg szerződés nélkül”, egy gascogne-i Szel­leműt, akinek legutóbb alighanem Castel Jaloux volt a direktora ... Dalos László „Rivatos va­gyok, kedélyes apaszínész, je­lenleg szerző­dés nélkül.. (Pécsi Sándor, bal szélen Demján Edit) A formális terjedelmű lexikonokban hasztalan keressük I’ Henri Kérőüt és Albert Barré urat, a Léni néni két szer­zőjét; talán egy nagyobb enciklopédia lapjain meglelhetek. Vagy ott sem. Esetleg a valladolidi múzeum két szarkofág­jába bújtak s mulatnak a kései utókoron, hogy nem talál­ják őket. Heltai Jenő mindenesetre rájuk akadt. Pontosab­ban a darabjukra, vígjátékocskájukra, elkeresztelte Léni néninek — az eredeti mű nyilván nem ezt a címet viseli -, felhőtlen kék eget festett fölé, elragadóan pesti bájú ver­seket adott az alakok szájába, s a darab — amelynek lé­tét még kétségbe vonni is lehet - így jön mégis tündéri színház. „Most, hogy meghalt Léni néni...” — énekli az első felvonás finá­léját Uri Ist­ván, Szilvássy Annamária, Garas Dezső, Piros Ildikó, Cs. Németh Lajos, Demján Edit, Pécsi Sán­dor. A zongorá­nál: Aldobolyi Nagy György (Féner felv.) .

Next