Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-15 / 7. szám

randellónak, Lorcónak mű­veit, valamint klasszikuso­kat, Racine-t, Szophoklészt, Euripidészt is. A harminckét tagú együt­tes tagjai „mellékfoglalko­zásként” űzték a színját­szást; nem ez volt a fő ke­reseti forrásuk: festők, mu­zsikusok, diákok, művészeti rajongók közül kerültek ki. Szereplésük kezdettől fog­va szálka volt az amerikai hatóságok szemében. S bár 1961-ben a Nemzetek Szín­háza Fesztiválján elnyerték a Kísérleti Színházak Nagy­díját, az Egyesült Államok­ban sorsuk meg volt pecsé­telve, összesen huszonkét bemutatót tartottak az USA-ban. Közben állan­dóan helyiséget kellett cse­rélniük. Hol tűzveszély, hol csendháborítás, rendzava­rás, illemsértés ürügyén kötöttek beléjük, és űzték őket egyik helyről a másik­ra. A mérték azonban 1963-ban telt be, amikor bemutatták A fegyház cí­mű új darabjukat, amely egy Japánban állomásozó amerikai tengerészgyalogos egység büntető barakkjá­nak életét mutatta be. Az élesen háborúellenes, anti­­imperialista, leleplező szín­művet úgy hallgattatták el, hogy adóhátralék címén ha­talmas összeget követeltek a Living Theatre-től, két vezetőjét, Masinát és Becket pedig börtönbüntetésre ítél­ték. Avignon élete felbolydul A társulatnak nem ma­radt más választása, mint elhagyni hazáját. Európába költöztek és azóta is itt dol­goznak. Az országutakat járják. Voltak Angliában, Svájcban, Franciaország­ban, Olaszországban, Hol­landiában, Belgiumban. Szerepeltek tornatermek­ben, piacokon, várótermek­ben, szállodai hallókban, és egyszer a Róma melletti Rocca Linebaldában, egy 180 szobás kastélyban is. Több mint két hónapig tar­tózkodtak például a közép­itáliai „Vörös Emiliá”-ban, amelynek többségében kommunista és szocialista törvényhatóságai lehetővé tették számukra, hogy úgy­szólván minden nagyobb községben lehorgonyozza­nak egy-egy előadásra. Így került el a Living Theatre 1968-ban Avignon­­ba, a fesztiváligazgatóság meghívására. Odaérkezésük dátuma szinte jelképes. Má­jus 13-án, a franciaországi diáktüntetések csúcspont­ján telepedtek le a kis vi­déki városban. Egy elha­gyott régi iskola, a Lycée Mistral épületében ütöttek tanyát. A körülöttük zajló események hatására elha­tározták, hogy a júliusban sorra kerülő fesztiválon, eredeti tervüktől eltérően, új produkcióval is fellép­nek, így született meg a Paradise Now, amelynek központi témája a forrada­lom. A tervnek hamarosan híre ment és a vén Lycée Mistralban valóságos kol­lektív színházi műhely ala­kult ki. Az ország minden tájáról Avignonba zarándo­koltak diákok, írók, művé­szek, hogy élményeikkel, gondolataikkal, ötleteikkel gazdagítsák az előadás te­matikáját. A két hónapig tartó próbák és előkészüle­tek felbolygatták Avignon életét. Jellemző, hogy a parlamenti választásokon a gaulle-ista jelölt egyik leg­főbb választási „érve” a város szocialista polgármes­terével szemben az volt, hogy „beengedte Avignonba az anarchista, felforgató, erkölcstelen amerikai cse­­pűrágókat”. Ilyen előzmények után került sor a Paradise Now avignoni bemutatójára. A darab valójában tömegmé­retű happening jellegét öl­tötte. A színészek ötórás megszakítás nélküli előadá­sukban mutatják be a for­radalom különböző aspek­tusait: a partizánháborútól a kulturális forradalmon keresztül a nemi felszaba­dulásig. A szerzők művüket álomutazásnak nevezik, amelyben nyolc állomás jelzi a különböző témakö­röket. A színpad hagyomá­nyos eszközeit: díszleteket, kosztümöket, világítási ef­fektusokat teljesen elhagy­ják. Előadásuk hatékony­ságát a szó és a mozdulat erejétől várják. Képről kép­re felszólításokkal, kérdé­sekkel, mozgósító jelsza­vakkal egyre aktívabban igyekeznek bevonni a né­zőket a cselekménybe. Ez a folyamat kulminál a pro­dukció végén, amikor a színészek cselekvésre szó­lítják fel a közönséget, és együttesen vonulnak az ut­cára, hogy követeléseik megvalósításáért tüntesse­nek. A harmadik előadáson ez a zárójelenet oly tökéle­tesen sikerült, hogy a ható­ságok elhatározták, nem tűrik tovább a „Paradise Now” színrevitelét. A Li­ving Theatre viszont nem volt hajlandó kihagyni re­pertoárjából sem ezt a da­rabot, sem a vietnami há­ború és az amerikai faji megkülönböztetés ellen til­takozó ,,Mysteries”-t. Ezért kellett elhagyniuk Avignont. Most visszatért Amerikába a maroknyi mű­vészcsoport, az avantgarde színháznak olykor kétség­telenül kissé zavaros szem­léletű, anarchista hajlamú, de áldozatkész és elkötele­zett gárdája. Folyik a próba. Julian Beck utasí­tásokat ad a társulat tagjainak. Középen áll a huszonnyolc éves Rufus Collins, a Living Theatre kiváló néger színésze Arcok és pillanatok próba közben Judith Matina, a társulat egyik női tagja

Next