Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-21 / 25. szám
szítette a film az illetékeseket és július 13-án a „Vörös Film”-ben megjelent az „Értesítés” című közlemény: „A Központi Üzemvezető Tanács július hó 8-án tartott ülésén a következő határozatot hozta ... A proletárakadémia néven társult csoportnak egy film elkészítésére módot nyújtottunk. Az a meggondolás vezetett bennünket, hogy minden kísérlet értékes és áldozatra méltó, amely a filmtermelésnek a művészet irányában jelöl ki célokat. A proletárakadémia előzetes beadványaiból az összes többi művészmunkások olyan szuverén lenézése és az agresszív önbizalomnak olyan fölényes biztossága árad, hogy azt kellett mondanunk: ezek kissé nyers és kevés titánok, de érdekes, mert a többitől különböző lesz, amit csinálni fognak. Nem bántuk volna, ha rossz és vad az, amit csinálnak, ha csak más és új az átlaghoz képest. De láttuk, hogy egy normális filmgiccs kerül ki a kezükből, amelyet csak ízléstelensége, kulturálatlansága és nagyhangú, de zavaros naivsága különböztet meg az átlag rossztól. A kommunista világszemlélet, amelynek ők magukat kizárólagos prófétáiként hirdették, aligha hiteles és valódi, mert nem hisszük, hogy egy elsősorban szerelmi dühében orgyilkos és aztán nyugodt cinizmussal meglepő munkás képviselné az új és jobb ember típusát... A szerelmi öngyilkosság, azt hisszük, nem forradalmi cselekedet és a feliratok pörfedt frázisai sem teszik azzá. Egyszerű rossz film ez, egészen tehetetlen szövegkönyv után, művészi készség nélkül megcsinálva. És most kijelentjük, hogy még egy jó, normális film esetében sem javasolnók, hogy a mai körülmények között egy új üzemet létesítsünk, mely annyit tud esetleg, mint a többi. De egyenesen tiltakozunk új üzem létesítése ellen, ha az sokkal rosszabbat ígér a régi formákban. Ha egyetlen képet, egy gesztust, vagy egy jelenetet látunk, ami új, ami egy célkitűzés irányába mutató, mi akár ha vad és éretlen is, de fiatal és merész, ha bosszantó, de tehetséget szikrázó, akkor a végsőkig védtük volna a proletárakadémia titánjait, így céltalan az akadémiáskodásdi... — Központi Üzemvezető Tanács.” Ma már nyilvánvaló, hogy az egykorú kritika elsősorban a történet gyengeségéért és ideológiai hibáiért marasztalta el a filmet, amely bár nem jó, filmtörténészeink értékelése szerint, mégis számos értékkel rendelkezik. A közelképek, a vágás technikája, a feldolgozás módja filmszerű, a játék elég közvetlen — mondják egyes szakemberek, van köztük olyan is, aki bizonyos részleteit (például a sztrájkot) Griffith „Türelmetlenség” című filmjének jeleneteihez hasonlítja. Agitátorok megbeszélése A gyárkapu előtt (jobboldalt Dénes Oszkár) mozdít megfigyelői álláspontomról. Amire visszatérek, már másokról folyik a hasonlóan szenvedélyes vita. — Te teljesen bezsongtál az Illésbe . . . Hogy jön az Illés a Fenyőhöz . . . — Igazad van . . . Sehogy . . . — Bedőlsz a nagy neveknek . . . Meg a divatnak . . . Pedig hol vagyunk már Illéstől . . . Ahogy a nagybátyám mondaná, dépassé, vieux jeu . . . Látom, hogy leányomnak, aki angolul tanul, fogalma sincs, mit jelentenek ezek a szavak, de az igazát nem engedi. — Az Illés? — háborodik fel és legyint, mint aki ezt már feleletre sem méltatja. Zavarban vagyok. Nem tudom, hogy Illés Bélát, vagy Illés Endrét védelmezi-e ilyen szenvedélyesen és Fenyő Miksával vagy Fenyő Lászlóval szemben. És egyáltalán, hogy kerültek ezek egymás mellé. — Melyik Illésről van szó? - érdeklődöm óvatosan. — Hogyhogy melyikről?... Hát az Illésről... Illés Lajosról... Van másik is? — kérdi vissza elcsodálkozva. Illés Lajost is olvassa, képedek el én is. Ezt megmondom neki. Lajos úgyis mindig a kritika mostoha helyzetéről és visszhangtalanságáról panaszkodik és lám, még a teenagerek is. . . Meglehet, hogy ez a lány titokban még engemet is olvas? — melegszik fel egyre jobban a szívem. — Volt egy Illés próféta is . . . Azt is lehet például olvasni - mondom, hogy a tekintélyemen esett csorbát kiköszörüljem. — De az nem szokott a Magyar Ifjúságban nyilatkozni — vág vissza. Gyanút fogok. — Mit ismersz te Illés Lajostól? — Illés Lajostól?... Tőle mindent... Még gyanúsabb. — Ha ilyen Illés-specialista vagy, a végén még kiderül, hogy Illés Lászlót és Illés Jenőt is ismered? . . . — Azok melyik együttesben játszanak? — kérdez vissza. Még mindig nem gyúl világosság az agyamban. Azt hiszem, viccel csak. — Hát amelyikbe a Molnár meg a Bródy tréfálkozom én is. Bár nem egészen azon a hangszeren . . . Miket beszélsz . . . Molnár az Omegában játszik, Bródy meg az Illésben ... És mindketten gitároznak . . . - Ezek szerint az Illés meg a Fenyő is gitároznak — hebegem megdöbbenve. Lányom megsemmisítő tekintetet vet rám. - Ezt se tudod? . . . Ők orgonisták . . . Illés a saját zenekarában játszik, azért is hívják Illés-zenekarnak ... A Fenyő meg a Hungáriában . . . Érzem, hogy szégyenkezik miattam a barátnője előtt. A legszívesebben elsüllyednék. De tizenegy éves fiam, aki eddig a szőnyegen, mint Honvéd és a Dózsa gombfocizott önmagával, a segítségemre siet. - Hülyék ezek a lányok, apa . . . Nem értenek hozzá, csak beszélnek ... A Molnár meg a Fenyő ... A pályán sincsenek ma már... Nem is ismererik őket... A Nagy Lacit, meg a Juhászt kellene inkább foglalkoztatni. Ismét eltölt a büszkeség jóleső érzése. Ha a lányomban csalódtam is, de a fiam a korához képest valóban meglepő irodalmi ismeretekkel rendelkezik. Ha egy kissé még talán egyoldalú is. 13