Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-03 / 18. szám

f­i­ nálé és a Marseillaise hang­jaival járta be az egész vá­rost ... Az Opera és a Nem­zeti Színház erkélyén is ze­nekarok játszottak ...” A színházi műsor a Nép­szava összefoglalója szerint így alakult: „A három drámai szín­házban, a Nemzetiben, a Vígben és a Magyar Szín­házban az előadás előtt Bródy Sándor „Orgonavi­rág” című májusi játékát adták elő. A Nemzetiben azután Shakespeare „Víz­­kereszt”-je, a Vígben Cso­konai Vitéz Mihály „öz­vegy Karnyóné és a két szeleburdi” című darabja, a Magyarban pedig a „Szó­kimondó asszonyság” ke­rült színre. A Király Szín­házban ... Somlyó Zoltán alkalmi költeményét sza­valta el Ihász Aladár, majd a „Cornevillei harangok” került színre. A Belvárosi Színházban .. . Pethő Attila szavalta el Várnai Zseni alkalmi versét, azután a „Négyszög” című vígjáté­kot és Biró Lajos „Francia négyes” című kétfelvonásos vígjátékát adták elő. A Medgyaszay Színházban a színház tagjai az Interna­­cionálét énekelték zenekí­séret mellett, majd Károlyi Leona... és Kabók Győ­ző ... szavalt. Ezután a „Patikus” című vígopera, a „Névaparti estély” és a „Kí­vül tágasabb” című operett került színre. A Nemzeti Operában a „Szöktetés a szerájból” című énekes já­tékot, a harmadik és ne­gyedik kép között Mozart „Török induló”-ját játszot­ta a zenekar. A Madách Színházban ... Karinthy Frigyes dramatizált forra­dalmi költeménye, a „Vér­mező” került színre, mely viharos tetszést váltott ki a zsúfolásig megtelt színház proletárközönségéből. Vé­gül Vitéz Miklós nagy ha­tású szomorújátékát játszot­ták el. A vörös május nagysza­bású ünnepségének kereté­ben tartották meg este a Városi Színházban azt az internacionális hangver­senyt is, amelynek gazdag és változatos műsorát a fő­városi zenevilág legkivá­lóbb képviselői látták el... A Műszínkörben ünnepi előadás volt...” A színházak képviselői a felvonuláson, előtérben a Fővá­rosi Orfeum, a Kis Komédia és a Kisfaludy Színház tagjai A jó előre megtervezett módon nyitották meg a felvonu­lást a ,,mozgófénykép-munkások ’, egy óriási filmtekercs­csel­ ­­­­i­­ is ! * Debrecenben fogalom volt az Ady Társaság, ez a testület megsajnált. Pe­dig sejtették, hogy mi ifjak, világmeg­váltó lobogásunkban, kicsit fáradtak­nak, öregecskéknek mondjuk őket ma­gunk között. Gyorsan csináltak nekünk egy bemutatkozó estet a Déri múzeum­ban. Hát ez unalmas volt, időben is hosszú, a közönség is gyér. Szóval úgy éreztük magunkat, mint a nősülni aka­ró fiatalember, akinek a második ház­ból teszik ki a szűrét. Hej, pedig már tavasz volt, ahogy mondani szokás: új szelek fújkáltak és Péterfián . .. És mégis történt tavaszi csuda. Azon a múzeumi esten valami okból ott volt Kormos Lajos, a színész, s ahogy A. Sándor komámmal battyogtunk va­lami búfelejtő hely irányába, ez a már akkor is tisztelt színész leszólított ben­nünket. — Nem így kell ezt csinálni, fiúk. Volna nekem egy ötletem. Most még nem mondom el, de ha lehet, hol­nap este gyertek el hozzánk . . . A barátom akkor már potentát volt a civil városban, városi tanácsnok. Egy városatya 47 tavaszán, aki a városi se­gélyt adja a színigazgatónak (ha tu­dott adni!), rangos színész szemében már valaki. Igaz, az ilyen potentátot nemigen szokták a művészek lakásuk­ra meghívni. Pláne nem a rendes csa­ládi életet élők. Hát nem is úgy foga­dott a Kormos Lajos—Miklós Klári há­zaspár, hanem mint tisztes vizitelő ven­dégeket. Mondhatni, barátokat. — Fiúk, menni fog a dolog — kanya­rodott a házigazda a tárgyra. Nyilván eléggé mafla arccal bámul­hattunk rá, mert nevetve elmondta, hogy matinékét kell csinálni, fiúk. Lap­engedélyt úgyse fogtok kapni, annyira nem vagytok szalonképesek. Viszont nektek közönség kell. S kiderült, már beszélt is az újságíró klub vezetőivel, beszélt R. Pistával, aki a Néplapot szerkesztette, publikálja matinéinkat, aztán a színtársulat is szívesen segít. Felolvas, előad. Azért lokálpatrióta az ember. Az nem számított szememben nagy dolog­nak, ha a Zeneakadémián szavalja az ember versét Simonffy Margó. Az pro­tokoll, az Pesten van. Az a valami, ké­rem, ha minden második vasárnap dél­előtt a megtelt újságíró klubba eljön a közönség sorai közül Moóry Lüszi, vagy Havadi Nagy Ilona, aki ha a színre lép, Sándor barátommal mindig férfias hall­gatásba burkolózunk, aztán Miklós Klá­ra, Kormos Lajos, ha jól emlékszem, Solti Berci, és novellámat, versemet, a mi novelláinkat, verseinket, esszéinket ők adják elő! Mert a derék debreceni polgár, aki sajnálta az ötforintost a Holnapért, most szívesen fizet a klubba bemenet­kor. Ha az embert itt ismerik meg, ak­kor már a saját professzora megállítja az utcán, s érdeklődik, mit tetszett újabban írni. Micsoda vitákat csinál­tunk! T. Ervin falra akasztotta festmé­nyeit s a helyszínen megkapta a kriti­kát. Holló Laci bácsi előjött a Tócos kertből, Cs. Imre meg elemezte a deb­receni cíviseknek a Cantata profanát. És a szereplők sem mentek el. Velünk csi­nálták az egészet. Néha a fél társulat. 47 tavaszán. Azt hiszik, kapott egy sze­replő is akár egy feketét is? Miből, uram? Csinálták, mert testvérüknek éreztek. Azt hiszem, kezdő öccsüknek. Azt mondta most márciusban Deák ** Sándor: — Tudod, komám, az a rádióelőadá­sod, februárban ami ment, Vajda Laci­tól, azért vállaltam el, mert valahogy megéreztem benne azt a debreceni ta­vaszt. Nem tudtam, hogy te írtad, csak utólag. De emlékszel még az újságíró klubos vasárnap délelőttökre? Hirtelen gombóc jött a torkomra. Nem jött ki szó a számon. Istenem, így emlékszik? Újra azt éreztem, amit pár éve, amikor a Csokonai Színház százesztendős jubileumán, a büfében, igen, ott, amidőn összetalálkoztam Ti­kos Sárival. És férje, Simor Ottó, sóbál­vánnyá váltan észlelte, hogy Sári egy­szer csak behunyt szemmel mondani kezdi: — Emlékszik még, Imre, erre a versé­re? Szisszenj fűrész, csattanj balra, húzzad pajtás, húzzad balra, csapjál jobbra, jól a tövére, tűzre dobáljuk már estére . . . Habogni tudtam csak. — Maga . . . maga ezt még tudja? Hiszen akkor még maga pöttöm gim­nazista volt! Egy mosoly, amit nem lehet szavak­ban elmondani. — Hallottam. És megtanultam. Aztán én is szavaltam . . . A hajdanvolt költő hirtelen felhajtot­ta borát, mert már verse címét sem tudta volna megmondani.. . Még egyszer kérdem: fiatalok, léte­zik még ilyen szerelem? Ilyen tiszta, in­gyen szerelem. Mert tudjátok meg, hogy csak az a szerelem, ami ingyen­való . . . 13

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék