Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-28 / 9. szám

TELEVÍZIÓ televízió televízió A kritikus jegyzete: Borzalom, ó, borzalom! S­ietek kijelenteni, hogy a­­cikk címe nem a műsor egészére, s még kevésbé egyes produkciókra vonat­kozik ... Csupán egy irányzatra, amit James Kirkwood „Ko­misznak lenni életveszé­lyes” című darabja képvi­selt a képernyőn. Az angolszász irodalom minden műfajának régóta kedvelt és mindig divatos válfaja a horror. Magyará­zatként néhány példát: az „Arzén és levendula” most is fut a Pesti Színházban, Poe novelláit vagy a leg­utóbb „21 rémes történet” címmel megjelent váloga­tást sokan ismerik, s a Frankenstein-sorozatot vagy Hitchcock filmjeit is emlékezetükbe idézhetem. A horror válfajának is több mellékága van: a szellem­­történetek mellett „józan” rémtettek (a krimi innen származott), vadnyugati tör­ténetek, hajós történetek, történelmi regények, sőt, a sci-fi is a horror ihletésé­ből született. Nemcsak az angolszász irodalom büsz­kélkedhet a rémisztgetés­­sel: a német E. T. A. Hoff­mann mellett hadd említ­sem meg a hazai speciali­tást, a múlt század vásári ponyváját, a betyár­törté­neteket. Nemes irodalom és olcsó hajmeresztés egyaránt sze­repel ebben a felsorolásban, de az irányzatot tudomásul kell vennünk. (Mindezt azért írtam, mert sokan ér­tetlenül fogadták Kirk­wood darabját.) Az angolszász horror ma már a legtöbbször komikus hatású: a komoly képpel előadott, túlhalmozott bor­zalmak önmagukban is mu­latságosaik. Kirkwood ügyes mester­embere ennek az irányzat­nak. Egy ember­baráti egyesület merő humanitás­ból irtja a bizonyíthatóan komiszokat — ez röhögsé­­ges paradoxon. S mennél in­kább indokolják cselekede­teiket, mennél nagyobb hi­vatástudattal űzik a gyilko­lást — annál mulatságo­sabb a dolog. Az angolszász prűdséget, a kíméletlenné vált puritanizmust, az ön­célú jótékonykodást és se­­gély-egyesületesdit is kifi­gurázza Kirkwood, ötlete­sen és fordulatosan teszi ezt, a színpad adott keretei közé szorítva.­. Az átdolgozás (Fejér Ist­ván) és az előadás (Horváth Tibor rendezése) alatta maradt a lehetőségeknek. Hosszú volt ez a másfél óra. Tömöríteni lehetett volna a cselekményt. És fő­leg: tempósabbá kellett vol­na tenni a­ színészi játékot. Már sokan és sokszor elpa­naszoltuk: nálunk szavakat játszanak el, minden mon­datot külön szervíroznak, s ezek a szendvics-értékű da­rabok méltóságteljes dísz­vacsorákká válnak rende­zőink és színészeink inter­pretálásában. És így épp az ízüket, groteszk pikantériá­jukat vesztik el. A vicceket is egy díszkiadás háromkö­tetes lélegzetével mondjuk el.. . Kiss Manyi szenilis nagynénije tetszett, torz fej­hangjaival és egér-szerű szaladgálásával. Feleki Ka­mill inkább csak a megjele­nésével szolgálta a darabot: jóságos vak ügyintézője, ideális jótékony szörnyeteg lehetett volna. A „Vidám arcok és álar­cok” keservesen rossz produkció volt. Helyenként műkedvelői színvonalon „szórakoztattak” minket. A műsorfüzet szemérmesen nem jelöli a szerkesztőt, így mindent a rendező Hor­váth Tivadar nyakába kell varrnunk. A táncok krimi­nálisak voltak, a férfi és a női vokálegyüttes alig-alig tudott énekelni, az énekszá­mok még a neves előadók igyekezetétől se váltak elfo­gadhatókká. Agárdi Gábor és Keleti László kutya­maszkja mulatságos volt, csupán ennyi jót írhatok. A „Halló...” megújho­­dott, és a változás javára vált. Minden műsor időn­ként elfárad, ez történt An­tal Imre sorozatával is. Si­került felfrissíteni a mű­sort. Talán igényesebbé is vált az adás, a fiatalok több irányú érdeklődését igyek­szik kielégíteni. Ez helyesel­hető. A könnyűzenének és a könnyű szórakozásnak igazán több más fóruma is van, a „Halló...” ne le­gyen csupán egy azok kö­zül. De hogyan váljon mégis könnyeddé és szóra­koztatóvá ? Fiatalossá ? En­nek útját-módját keresik a műsor gazdái. A fiatal művészek eddig is helyet kaptak a produk­cióban, de inkább csak pi­hentető szünetet jelzett megjelenésük két beatszám között. A fiatalok és a köny­­nyűzene közé nem szabad egyenlőségjelet tenni — még kevésbé a fiatalok problé­mái és beat-muzsika közé. Ha a fiatal művészeké ez a fórum, akkor természetes módon helyére kerül a tánczene is. Gáli István KOMISZNAK LENNI ÉLETVESZÉLYES: Feleki Kamill és Csala Zsuzsa (Tv-Fotó:­Komáromy és Lippay) HALLÓ...: Antal Imre — szemközt a kamerával

Next