Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-05 / 36. szám
jó tulajdonságait, adottságait. A sors engem főként vizuális memóriával áldott meg. Sok évtized távlatából is emlékszem egy-egy arckifejezésre, egyegy mozdulatra, egy-egy ruhára, ha behunyom a szememet, millió kép rajzik előttem. De a dialógusok is belémrögződtek. Nem, nem az én szavaim, hanem beszélgető partnereim megnyilatkozásai. — Érdekes önéletrajzi köteteit is csupán emlékezetből írja? Vagy egykori naplóiból? — Naplót alig írtam. De egyik legjobb barátommal, aki ma Buenos Airesben él, ötven évig rendszeresen leveleztem. S amikor elkezdtem írni az önéletrajzomat, visszaküldte régi leveleimet. Azokból szó szerint idéztem. Most kezdem írni önéletrajzom harmadik kötetét. Ehhez is csakúgy, mint az előzőkhöz, sok kortörténeti dokumentumot kell hozzáolvasnom, azoknak az éveknek publicisztikáját, irodalmát, amelyekről szó esik. — Örül-e a sikereinek? örül-e annak, hogy azt mondják róluk: bestseller? — A sikernek mindenki örül. Hogy a bestseller jelző dicséret-e vagy sem, az attól függ, milyen hangsúllyal mondják. De mindenképpen azt jelenti, hogy amit ennek neveznek, az valamiféle szükségletet fedez. — Milyen érzelmekkel olvassa el régi regényeinek sokadik kiadásait? Volt-e rá eset, hogy egyik vagy másik írását megtagadta? — Akaratom és meggyőződésem ellenére soha egyetlenegy szót sem írtam le. Éppen ezért mindent vállalok, amit leírtam. Amikor régi műveim új kiadását korrigálom, nyilvánvaló, hogy stilárisan is, főként a szórendeket javítgatom. A nyelv és az irodalmi stílus általában másfél évtizedenként változik. Aki benne él a nemzet élő organizmusában, vele együtt alakul, fejlődik. Ismerek olyan kiváló írót, aki évtizedek óta külföldön él, ennélfogva ma is ugyanúgy ír, mint harminc évvel ezelőtt. Érthető tehát, hogy a fiatalok idegennek vagy éppenséggel elévültnek érzik. Ma azt hiszem, zártabban, egyszerűbben írunk és kevesebb műszót, idegen kifejezést alkalmazunk. — Mik a legközelebbi tervei? — Novemberre meghívtak Mexikóba, s ott két előadást tartok. Az egyiket a történelmi regény problematikájáról, a másikat az Eső isten keletkezéséről, kútforrásáról. — De addig még egy új könyve jelenik meg ... Mi is a címe? — A cím: Hétszer vágott mező valójában az Árpád-címner heraldikai leírásának a rövidítése: „ezüsttel és vörössel hétszer vágott mező”. II. Endrének és korának a regénye ez. Remélem, hogy a téma, vagyis a magyar múlt egyik viszonylag kevéssé ismert korszakának feltárása nemcsak engem nyűgözött le, hanem az olvasókat is érdekli majd. Ha válaszolni akarnék erre, Passuthnak azt a mondatát idézném, amelyet — most veszem észre —, iménti beszélgetésünkből nem írtam meg: „hogy valami bestseller-e, vagy sem, az csak utólag derül ki”. Ez ugyanúgy nem vitás, mint az, hogy Passuthnak jóformán minden írását megszámlálhatatlanul sokan olvassák és szeretik itthon és világszerte. Gách Marianne Nemzetközi Kodály Szeminárium ezének szebbé teszti az életet... Egy hónapon át, több mint félszáz hazai és külföldi hallgatója volt a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium falai között megrendezett Kodály Szemináriumnak. A szeminárium neves tanárai és egy-egy előadásra felkért előadói igen magas színvonalú előadásaikkal örvendeztették meg a vitára kész hallgatókat. Kodály Zoltán nemzetközileg elismert pedagógiai módszerének tanulmányozására — Japántól Amerikáig — intézetek sorát alapították, s amint a vitára bocsátott előadásokon dr. Kokas Klára, Székácsné Vida Mária és Vikárné Forrai Katalin több éves kísérletei bizonyították, a Kodály-módszer igen nagy hatósugara továbbsugárzik a társtudományokra — képzőművészet, pszichológia — amely a zenével párosítva a gyermekek nevelésében egészen új utakat tár fel, új eredményekhez vezet. A rendszeres komoly napi éneklések, szolfézs és néptáncórák, tudományos előadások után, minden nap színes zenei program között válogathattak a szeminárium hallgatói. A nemzetközileg is méltán elismert angol, amerikai, magyar ifjúsági és gyermekkórusok hangversenyei, legifjabb zeneszerzőink kompozícióinak ifjú tolmácsolói, a klasszikus és modern kamarazenekari estek bizonyították a gyakorlatban mindennél ékesebben Kodály zenepedagógiai munkásságának eredményeit. A búcsúesten Kodály Zoltánná adott zárófogadást, amely késő éjszakáig tartó közös népdalénekléssel ért véget, messze hirdetve a szeminárium kodályi jelmondatát: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is". Kép és szöveg: Moldován Domonkos Ketten a résztvevők közül Egy pillanat az ünnepi programból (Középen Kodály Zoltánná) 13