Film Színház Muzsika, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-09 / 2. szám
ÚJ FILMEK A MOZIK MŰSORÁN Halál - kétféleképpen írta: Geszti Pál A hét filmműsorának két darabját — a programszerűség véletlenje mellett, egy ellentét hozza egymással logikai összefüggésbe. Az ellentét, amely a két műfajból természetszerűen következik: viszonyom, a néző viszonya a vásznon látható halálhoz, a halotthoz. Az elsőben: a kérdést lényegtelennek, szinte elhanyagolhatónak érezzük. Pedig látjuk, hogy mozdulatlan emberi test hever előttünk — s mégis, a halott lénye ebben a filmben szinte kö zömbös. ( A gyilkos a házban van című új magyar film ugyanis — első pillanatra látható, krimi. Itt nem szokás „komolyan venni” a halált, itt csak a „meghalást” kell komolyan venni, azaz a „hogyan”-t, s a „ki által”-t, a folyamatot, amely ezeket a kérdéseket megválaszolja, a nyomozást. A műfajjal egyébként mostanában visszaélni is divat. Volt egy idő (két-három esztendeje ért véget), amikor több volt az álkrimi, mint az igazi. Álkrimin is többnyire annyiféle dolgot értünk, ahányan csak vagyunk; magam úgy gondolom, hogy ebbe a kategóriába sorolható minden, ahol elsikkasztják előlünk a lényeget, a műfaj igazi éltető közegét, tehát a logikai meghatározottságot, a követhetőséget, az összefüggések felismerésének izgalmát. „A gyilkos a házban van” — valódi krimi, s ebben az értelemben tiszta műfajú produkció. Nem csomagolja önmagát semmiféle műfaji mimikri színes sztaniolpapírjába; nem igyekszik sem lélektani, sem társadalomkritikai drámává, de még a szintén meglehetősen divatos és többnyire állkapocsszakadásig ásíttató kémhistóriai hőskölteménnyé sem álcázni magát. Krimi, a szónak szinte klasszikus egyszerűségében, a felépítés is megőrzi a „nagyok” meglehetősen zárt tér- és időkompozícióját. Azaz: a hulla egy pesti bérház liftjében fekszik. A rendőrség azonnal lezárja a kaput. Csak befelé lehet jönni, kifelé nem. A nyomozás egész folyamata a házban zajlik, egyetlen nap alatt. A nyomozó, a rendőrszázados nem világzseni, aki a teljesen összezavart, összefüggéstelenné szaggatott tények láttán egyszeresen egy fix pontra függeszti tekintetét a pipafüstös levegőben, s határozott torokköszörülések közben jelenti be, hogy a halált hozó X sugár, amely színtelen, íztelen és vízöblítés nélkül szagtalan, tíz esztendővel ezelőtt indult el vészjósló útjára, míg most íme, megölte Stinkfuss Tivadart, a kitűnő marhatápszer-kémikust ... Nem, itt semmiféle deus ex machina nem történik, itt én, mint közönség, nem pislogok kétségbeesetten, mint egy osztriga, akire éppen rácsöppentették a citromot, hogy micsoda? Miről van szó? Jesszus, hisz én ezt nem értem, lám, biztos nem lett volna szabad az előbb Stollwerk-cukrot bontani, biztos akkor passzoltam el a hiányzó logikai láncszemet... Nem, én itt, mint néző, teljesen korrekt módon vagyok kezelve. A rendező Bán Róbert szépen végigvezet az ügyön, s abban a sorrendben, ahogy a nem zseniális, de jóeszű nyomozótiszt előtt kibontakoznak az események szálai, úgy ismerteti meg velem is mindazt, ami történt. Amit persze a kritikában nem vagyok hajlandó elpletykálni, de higgye el mindenki becsületszó nélkül is, hogy megéri a diszkréciót. Amit viszont nem vagyok köteles elhallgatni, az néhány kellemes, jól fár- A GYILKOS A HÁZBAN VAN. Izgalmas közjáték: Vass Éva, Márkus László és Kiss Manyi TANÁCSTALAN NYOMOZÓK: Garas Dezső és Stanislaw Mikulski