Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-18 / 12. szám
t Akkor érkeztem oda, amikor a Jó Mosef Attila lakótelep sűrűjében Iwa Dínom Dánomnak átkeresztelt Jji Ezüst Sirály étteremből a mentőorvos (Mezey Lajos) kifelé terel egy riadt csoportot, sürgeti őket, hogy minél előbb száljanak be a kint várakozó hófehér KÖJÁL-kocsiba. Boróka, a szorongásos borbély odasomfordál közéjük, mert rémülten pillantotta meg ellenfelét bent a vendéglőben. Még nem tudja, hogy a mentőautóban csakhamar kiderítik, ő bizony nem evett a salmonellás mérgezett máglyarakásból, és tüstént rá is olvassák: „Hát nem sül ki a szeme? Potyán akar gyomormosást kapni?” Zsombolyai János fürgén és vidáman kézi kamerával szegődik nyomukba mellette Bacsó Pétert látom, a film rendezőjét. Tőle kérdezem meg, mi történik itt voltaképpen? — A film címe: „Boróka úr szorongásai” ideiglenes még. Nem eléggé tömör, nem eléggé csalogató. Inkább novellás kötet fölé illik, mintsem film élére. Majd kieszelünk alkalmasabbat. A műfaj? Mondhatnám azt is: kísérlet, ha nem volna a szónak rossz mellékzöngéje. Új vállalkozás, afféle groteszk komédia, a mulatságos elemek helyenként szatírába csapnak át. — Ki a célpont? — Az a fajta mai kispolgár, aki mindig szorong és fél, többnyire ok nélkül és ha egyszer véletlenül valami kisebbfajta hatalomra jut, hirtelen agresszivitásba lendül át. Mindezt élesen és tárgyilagosan szeretnénk megmutatni, de az ábrázolás módjába burleszk-mozzanatokat is vegyítünk. — Miért forgatnak lakótelepen? — Mert ez a film legfőbb színhelye. Ebből a nagy dimenziók által uniformizálódott életformából nő ki a mi történetünk. — És ki az a Boróka úr, akinek a szorongásait Zsombolyai János operatőr most színes filmre rögzíti? — Boróka, a borbély én vagyok — felel rá Gyarmati István, a marosvásárhelyi magyar színház művésze. Bacsó Péter még nyáron lelt rá, akkor Udvarhelyen egyik Shaw-darabban játszott és groteszk humora megkapta. Ez most az első filmszerepe. — Hogy miért szorongok? Mert a fodrászüzletben az egyik vendéget, ellenállhatatlan kényszerből, az ő akarata ellenére kopaszra nyírtam. Erre megfenyegetett, hogy „elintéz” engem. És máris ott látom Szabó Lajost, a kedves temesvári művészt, a másik főszereplőt már megkopaszítva. Alig ismerek rá, pedig Bacsó Péter előző filmjében, a Jelenidőben láttuk már, egy esztergályost játszott. — Énrám hárul a filmben az a tragikomikus feladat, hogy végül is Borókát elégtételből teljesen kopaszra nyírjam, pedig nem vagyok borbély. Nézem Gyarmati István sűrű sötétszőke haját, néhány nap múlva, mire a forgatással elérkeznek ehhez a jelenethez, egy szál sem marad belőle. Egyelőre arra készül, hogy két nap múlva a Szabadság-hídon felmászik a turulra. Nem fél? Nem túlságosan, de talán azért sem, mert Zsombolyai János is követi majd a kamerával. Hallottam, hogy valami különleges halszem-optikát — Weitwinkelt — alkalmaznak. Miért van szükségük rá? — Arra törekszünk — feleli Zsombolyai —, hogy a történethez illőn groteszk, másfajta képi nyelvet alkalmazzunk. Ez az optika erősen torzító képi hatást teremt. Például, amikor egy nagy lakóházat fotózunk, és annak a nyomasztó légkörét akarjuk érzékeltetni, a halszem-optika jóvoltából a falak úgy látszanak, mintha rádőlnének az emberekre. Amikor kibújunk a mentőkocsiból, megint Bacsóval folytatom a beszélgetést. — Nemegyszer vádoltak már engem azzal, hogy mindenáron amatőr szereplőkkel szeretek dolgozni. Ebből csak az igaz, hogy viszolygok a szokványos, kitaposott utaktól. És ami a hazai legismertebb színészeinket illeti, az egyeztetési problémák miatt jóformán lehetetlenné vált velük a munka. A két nagyszerű erdélyi színésszel — Gyarmati Istvánnal és Szabó Lajossal — azért is dolgozom oly szívesen, mert ők a forgatás idején csakis ennek élnek, nincs itt más dolguk, nem rohannak a színházba, a tévéhez, a rádióhoz. A többiek? Haumann Péter, Pásztor Erzsi, Novák István, Sir Kati, hogy néhányukat említsem csak. Ez a nyolcadik filmem, de a hatodik alkalom, hogy együtt forgatok Zsombolyai Jánossal, Vukán György pedig a negyedik filmemhez komponál zenét, összeszokott csapattal dolgozom együtt, jókedvvel és izgalommal segítenek a munkában. Forgatás közben mi magunk is sokat nevetünk, jól mulatunk. Tudom, tudom, erre az a válasz, hogy ezt bízzuk inkább a közönségre. De talán sikerül majd ez is, és megértenek minket a nézők is. (gáeri) Boróka úr (Gyarmati István) fatális hajnyírása kezdetén. A vendég: Szabó Lajos „Már a hatodik filmemet forgatom együtt Zsombolyai Jánossal” — mondja Bacsó Péter (Endrényi Egon felv.)