Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-15 / 3. szám

ta. A munkásember — beosztására nézve minőségi ellenőr, a kötelessé­gét teljesítette: nem volt hajlandó se­­lejtet átvenni — az igazgató meg, ex­portérdekekre történő hivatkozással — arra utasította, hogy „hányja be a szemét". Nem tette: elbocsájtották. Perre ment a direktorral — úgy érez­te, igaza van, s igaza önmagáért be­szél. Ennyi volt az „életből merített” té­ma, amely aztán Zsombolyai János érzékeny kamerája előtt megelevene­dik. Bacsó Péter rendezői koncepció­ját következetesen végigjárva, aprólé­kos gonddal exponálja a konfliktust. Bemutatja hősét, amint póztalanul és gerincesen, ám láthatólag vesztésre állva képviseli ügyét a bírósági tár­gyaláson. Aztán bemutatja, amint le­győzve ösztönös ellenkezését, s elfo­gadva az igazgató paroláját, mégis visszamegy az üzembe, ahol megaláz­ták és legorombították: elvállalja, hogy csoportvezető legyen. „Itt magá­nak Mózes, többé nem eshet bántó­­dása” — mondja a direktor. Azért-e, mert a rendező színészki­választó munkája éppen Sárközy Zol­tánt jelölte ki az igazgató megszemé­lyesítésére, vagy azért, mert a mon­dat túlságosan is ismerős dramatur­giai trambulint teremt a fejlemények alakulásához, de tény, hogy ettől a pillanattól kezdve pontosan tudjuk: ennek a Mózes Imrének bizony ret­tentő bántódása fog esni ebben a gyárban. Kár pedig, hogy így történik, ez a Mózes Imre igazán megérdemelné fe­szült figyelmünket és fokozott rokon­­szen­vünket; a film kissé túlságosan hagyományos, minden apró részletet többszörösen és aggályosan megma­gyarázó stílusa és helyenkénti rutinos „kihegyezettsége” viszont nem min­dig sikerrel élesztgeti feszült figyel­münket. A Mózes Imrét alakító Si­mon Ágoston nem színész. Annak ide­jén, a forgatás megkezdésének nap­ján beszélgettem vele. Azt mondta: azért szurkol, hogy sikerüljön, mert egy ügyet akar szolgálni — színészi ambíciók nem fűtik, csak közéleti szenvedélyek. Az igazság pártján áll ugyanis. És tudom róla, hogy igazat beszélt. Alakítása bizonyítja, hogy valóban az ügyet akarta szolgálni. Erről a munkásemberről ugyan senki nem hi­heti, hogy nem az. S nehogy valaki gúnyt érezzen ebből a megállapítás­ból: Simon Ágoston ebben a filmben Mózes Imrévé vált. A helyenkénti hi­telcsökkenésekről nem ő tehet. Nem a „színész” dolga például, hogy elhites­se azt az egyébként abszurd állítást, hogy Budapesten, 1971-ben egy kitűnő szakember, esztergályos meós, hóna­pokig munka nélkül kénytelen élni, ha elbocsájtották az üzeméből! A forgatókönyv néhány ilyen zök­kenője ellenére a film becsülete­sen és rokonszenves igazságfeltáró szándékkal állít elénk egy eleven problémakomplexust; szavahihetően és meggyőzően beszél az üzemi de­mokrácia és a szocialista munkaer­kölcs formálódásáról. Nyíltan vállalt „jelenidejűségét” érdemének tudhat­juk be, éppen ezért említjük meg, hogy stílusában, dramaturgiájában néhol nem elég korszerű eszközökkel szolgálja becsületes és tehetségesen meghatározott céljait. Mindez nem csökkenti rokonszenvünket az alkotói indulat, s az ügy iránt, amelyet szol­gál. Barabás Sári Budapesten •• Ötven éve színpadon Qiári Barabás — így magyarul: Sári — láttam a londoni Drury Lane­s homlokzatán, a színház villanyreklámjának csillogásában, ő a Nagy Walcer, The Great Waltz, hírneves sztárja, azé a musicalé, amelynek a zenéje idősebb és ifjabb Johann Strauss jól ismert melódiáiból született. A Nagy Valtert Barabás Sári főszereplésével Londonban immár másfél év óta játsszák szakadatlanul, heti nyolc előadáson. — Múlt héten érkeztünk el az ötszázharminchatodikhoz — mondja az örök­ szőke, örök­üde Barabás Sári, aki néhány napra Budapestre jött, hogy itthon töltse a szilvesztert és az új év kezdetét. Több mint két és fél évtized óta él külföldön, hol klasszikus operettet énekel, hol az opera­­irodalom nagy koloratúraszerepeivel arat sikert. Fesztiválokon és nagy karmesterekkel, az Ory grófjában, a Szöktetésben, de parádés szerepe a Gilda, az Éj királynője, a Traviata, a Zerbinetta is. Európa-szerte és Ame­rikában is népszerű, a színpadon csakúgy, mint a tévé vásznán. Férje Franz Klarwein, a müncheni opera tenoristája. — A Nagy Valtert tavaszig játsszuk — mondja most Pesten. — Utána a társulattal dél-afrikai és amerikai turnéra megyünk, majd Párizsban is vendégszerepelünk. Egyébként most ünneplem ötvenéves színészi jubi­leumomat! Balettal kezdtem, Pallai Anna növendéke voltam, csodagye­rekként hatéves koromban léptem fel először. Azóta, ha más-más műfaj­ban is, de mindig szerepelek. A magyar muzsikát most is mindennél job­ban szeretem, igen sok hangversenyemen, sőt lemezeken is éneklek ma­gyar dalokat, többnyire a magam zongorakíséretével. (g. m ) Egy kép a Nagy Valter londoni előadásáról: Barabás Sári és partnere Walter Cassel, a Metropolitan neves baritonistája .

Next