Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-10 / 24. szám
Kürthi Sári a Macskajátékban „Csak a hajamat borzolták fel” Néhány nappal ezelőtt a Bajza utcában találkoztam Kürthi Sárival, épp törzshelyére, az Újságíró Klubba sietett, fürgén jött felém. Lila kalapban, szürke kosztümben, enyhe, finom parfümfelhőbe burkolva, azt kérdi tőlem: — Hallottad-e, hogy filmezek? Rámbízták a Macskajátékban Cs. Bruckner Adelaida szerepét, Csermlényi Viktor operaénekes anyjáét, tudod, azét, akit Balázs Samu játszik, a Rózsadombon forgattunk, nagyszerű volt! Mindezt egy szuszra meséli el, szép zengő alt hangján plasztikusan formálja a szavakat, felvillanyozott, egész lénye csillog, ragyog, újra kezdi életét. Hát igen: a Macskajáték szereposztásai, a forgatás kezdetétől fogva, sőt már ezt megelőzőn is, csupa meglepetést tartogatott számunkra, de Kürthi Sári neve csak most bukkant fel. A beszélgetést az Ódry Színészotthonban folytatjuk. Ott lakik két esztendő óta, rajong és lelkesedik Blum Hédiért, az igazgatónőért, jóságnak, angyalnak becézi, szeretik egymást nagyon. — Hédi hívta fel Makk Károly figyelmét is énrám. A próbafelvétel jól sikerült, s máris megkaptam a szerepet. — Könnyen tanul? — Nagyon könnyen, úgy ahogy régen. Három nap alatt fújtam már minden szavát. Hajdanában a század elejétől kezdve sokat filmeztem, első szerepemet a Szent Péter esernyőjében játszottam, Somlay volt a férfi főszereplő, a filmgyár igazgatója pedig Faludi Miklós. Legendás hírű memóriája tökéletesen csorbítatlan, ötven-hatvan-hetvennyolcvan év előtti eseményekre, nevekre is tévedhetetlenül emlékszik. De benne él a mai színház forgatagában is, főpróbákra, premierekre jár, legutóbb épp a Sirályt látta, elbűvölten mesél róla. — Este hétkor mindennap valami furcsa nyugtalanság fog el, nem lelem helyemet, ilyenkor megy fel a függöny a színházakban. Pedig már nyolc év óta vasdiplomát kaptam, de ma is bolondja vagyok a színháznak. 1901-ben szerződik a Vígszínházhoz, harmincnégy és fél évig volt a tagja, sok-sok szerepet játszott ott, és ha kellett, akár egy óra alatt beugrott kolléganői helyett. — Mindenkinek a szövegét betéve tudtam, eljátszottam Varsányi Irén szerepét, Haraszti Herminát, Góthnéét, Gombaszögi Fridáét, Vágónéét és sok másét. Ő az egyetlen ma is élő színésznő a Vígszínház régi nagy gárdájának korszakából. Színiakadémiai tanárairól úgy beszél, mintha legfrissebb emlékeit elevenítené föl. 1890—94-ig volt növendék. Jászai Marinak, Újházi Edének szavait idézi és Ódry Árpádét, aki mellett segédrendező volt a rádió őskorában, még a Rákóczi úti stúdióban. De térjünk csak vissza a Macskajátékhoz! — Dayka Margittal van pár jelenetem benne, annyira örültem, hogy viszontláthattam. Emlékezett ő is rá, hogy akkoriban, amikor Szegedről jött fel Pestre és a Vígszínház színpadán szerepelt, akkor játszottunk először együtt. A Két lány az utcán című darabban léptünk fel. Törőcsik Marit most láttam először közelről, elragadó! A filmre alig sminkeltek, pedig régen sok mindent kentek az arcomra, és a felvétel szüneteiben púderpamacsokkal renováltak. Most így játszottam, ahogy látsz: halvány rúzs a szájon, jóformán semmi más, csak a hajamat borzolták föl. Japán pongyolába öltöztettek, ezüst kutyafejű botot adtak a kezembe, azzal jöttem-mentem. Makk Károly kedves és figyelmes volt hozzám, és nagyon élveztem az instrukcióit. Örkény Macskajátékának első változatát a novellát, jó előre elolvastam, nagyszerű írás, hiszen ismersz, tudod, mindig sokat olvasok, erről a hobbymról ma sem mondtam le. — Mik a további tervei? — Ha akad nekem való idősebb női szerep, örömmel eljátszom. Miközben beszélgetünk, Blum Héditől akkor értesült, hogy Németh László Irgalom című regényéből készülő tévéfilmben új szerepet osztottak rá! — Mit szólsz hozzá, megint fölfedeztek! Elérzékenyülten hallgatom. Kürthi Sári szeptember 29-én tölti be kilencvennyolcadik évét. Ha ránézek, úgy érzem, szellemi és fizikai fiatalsága nem afféle természeti csoda, inkább magától értetődő jelenség. (g. m.) 22 te . Érdekes dokumentum Ibsen Nórájának két változata Az irodalomtörténet előtt köztudott, de a színházi közönség előtt nem annyira, hogy Ibsen halhatatlan darabját, a Nórát két változatban fejezte be. A Nórához adott jegyzetek és nem utolsósorban egy későbbi levele meggyőzően bizonyítja, hogy a változtatást nem a saját meggyőződéséből tette. Ugyanis alig, hogy a Nóra a színházlátogató közönség elé került, egyesek, akik a darab főszerepét játszották, az utolsó jelenetet — amelyben az asszony elhagyja a családját - nem találták szerencsésnek. Ibsen alapvető nézetét, miszerint „A modern társadalom, nem az emberek, csakis a férfiak társadalma ” még elfogadták, ha nem is minden megjegyzés nélkül, de a gyermekét elhagyó anyának megbocsátani sehogysem tudtak. Az egykori levelezésekből kitűnik, hogy Niemann-Raabe asszony, aki Németország északi részén játszotta a címszerepet, különösen nagy hatással volt az íróra. Niemann-Raabe kijelentette, hogy egy jó anya a családját nem hagyhatja el. Később az asszonynak egy levele is nyilvánosságra került, amelyben ezeket írja: „Ibsen az én kedvemért változtatta meg Nóra végső jelenetét, de az iniciatíva ehhez nem tőlem ered, mert nekem sohasem lett volna bátorságom ahhoz, hogy tőle ilyesmit kérjek. Valójában a hamburgi Thália híres igazgatója, Cherie Maurice, aki ismerve a közönség ízlését, élénken aggódott, hogy a darab befejezése nem fog tetszeni - fordult egyenesen a költőhöz." A levél egyéb részleteiből az is kitűnik, hogy a színház