Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-15 / 3. szám
SZÍNÉSZEK SZEREPEK PILLANATOK Londonban Már itthon mondták: London színházi szenzációja a Szentivánéji álom, Peter Brook rendezésében. Pesten mindent tudnak, a hírt Londonban is megerősítették. Nem ellenőrizhettem, mert ott-tartózkodásom idején az előadás nem volt műsoron; kissé szomorúan nézegettem az Aldwych Színház előcsarnokában a Szentivánéj Brook álmodta színeit, a hintázó Oberont és a szamárfej nélküli Zubolyt — képeken. „Majd ha legközelebb jön, megnézi — vígasztalt egy finom angol úr a Royal Shakespeare Company színházának irodájában —, a Szentivánéji álomnak ez az előadása még sokáig lesz műsoron nálunk. December végétől újra játsszuk a darabot.” Mosolyogva feleltem: óh, az egészen más, ha legközelebb erre járok, benézek, igazán örülök, hogy mégse kell lemondanom erről az élményről. Az ember úgy járkál Pestről Londonba, mint itthon a Körútról a Margitszigetre. A híres Brook-rendezés helyett — ugyancsak az Aldwychban — a Sok hűhó semmiért egyébként igen színvonalas, s tizenkilencedik századi jelmezekben játszott előadását láttam; ebből is újra megismerhettem azt az utánozhatatlan játékkultúrát és eleganciát, mely az angol színjátszásra annyira jellemző. A mesterségnek, a színjátszás technikájának tökéletessége még akkor is szembeötlik, ha maga az előadás — felfogásban — visszatetsző, vagy nem rendít meg különleges élménnyel. Nyolc színházi előadást láttam Londonban, gyenge színészt, vagy olyat, aki nem fölényes tudója a mesterségének, egyet sem. Micsoda beszédtechnikájuk van! Amint hallgattam Alan Bates vagy Dorothy Tutin, Laurence Olivier vagy Constance Cummings szövegmondását, eszembe jutott újra a híres Csortosszöveg, a Hulló csillagok című filmköltemény premierje után mondta egy barátjának: „Ezek a franciák azért olyan jó színészek, mert az anyjuktól tanultak beszélni, nem az Akadémián.” Ezt olykor, bizonyos éllel szoktuk idézni, ha egyik-másik fiatal (vagy még nem egészen középkorú) színészünk motyog, szót harap, ragot nyel, vagy röcögtet. Most, módosítva a Csortos-szöveget, így mondanám: az angolok azért is olyan jó színészek, mert az anyjuktól meg a tanáraiktól is tanultak beszélni. Dehát itt nemcsak a szövegmondásról van szó; a mozgásról éppúgy, mint a játék ritmusáról Az általánosságok helyett nézzük inkább a színházi estéket. Ha Brooke (a többnyire elhamarkodott „leg”eket tekintve) alegizgalmasabb színházi előadás, akkor a londoni színházi világ legfoglalkoztatottabb személyisége: Harold Pinter. Mi itthon csak drámaírónak (s természetesen, okkal vagy ok nélkül magyar származásúnak) ismerjük, ám az egykori színész nemcsak híres drámaíró, hanem rangos rendező is. Alighanem ő a londoni színházi világ egyik fókusza; legújabb drámája, a Régi idők (az Aldwych-ban játsszák) nagy siker, ezenkívül még két futó előadásnak ő a rendezője is. A Régi idők, Ungvári Tamás kitűnő fordításában és értő elemzésével a decemberi Nagyvilágban jelent meg — ez a különös, Proust és Joyce módszerét idéző, de sajátosan az írójáról valló dráma az emlékezés régióiban száguld, múlt és jelen, képzelet és valóság között. Nekem a (minden más újdonságnál is újszerűbb) zseniális Karinthy Frigyes jutott eszembe, a Régen van című novella... Peter Hall rendezésében játsszák Pinter drámáját — ez remek, talán még emeli is a darabot. Pompás színpad, nagyszerű színészekkel, mint Dorothy Tutin, Vivien Merchant és Colin Blakely. Ez a tiszta, szinte áttetsző, az író elképzelte dimenziókat értelmezően és egyértelmű közérthetőséggel közvetítő rendezés megintcsak arról győzött meg: újítani a színpadon is kell, de az igazán modernet nem lehet „modernizálni”, a nem igazit pedig nem érdemes. Peter Hall rendezését a terminus technikusok merevítő bűvöletében élők hagyományosnak tartanák — ettől a látszólag hagyományostól olyan zseniálisan korszerű az előadás. S milyen Harold Pinter, mint rendező? Az olvasónak, az iménti Karinthy-idézés után sem kell tartania attól, hogy elfogultságomban kiderítem: Alec Guinness és Nicola Pagett (Utazás az apám körül) Colin Blakely és Vivien Merchant (Régi idők)