Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-24 / 26. szám
aki kőszínházban játszik.” Erről van szó mindannyiunknál: a régi emlékekről, hogy a dombon innen voltunk, a városnak csak a tornya látszott, újnak tűnt a városi színész, elérhetetlennek a kőszínház. És én bevallom, hogy esténként a Pesti Színházban, a kőaz első, emlékezetes találkozásra Pécsett került sor. Euripidész drámájának nagyszerű előadására a budapesti színházrajongók is jól emlékezhetnek: az Egyetemi Színpadon is bemutatták, és zsúfolt házak tapsoltak Spányik Éva döbbenetes erejű Medeájának. A második találkozás színhelye Veszprém; itt Anouilh megfogalmazásában formálta meg a mítoszok tragikus sorsú, félelmetes asszonyalakját. A harmadikra most készül. Grillparzer Medeáját, amelynek címszerepét egykor Jászai Mari formálta meg, legendás sikerrel, most a fertőrákosi kőfejtő színpadán keltik újra életre a győri Kisfaludy Színház művésziei. A próbák egyelőre még Győrött folynak, de az emberkéz teremtette természeti csoda, Fertőrákos kőoszlopai között már ott áll a színpad építménye. — Elmentem, kíváncsiságból, megnézni a helyszínt — mondja Spányik Éva —, leültem a nézőtérre, ahol még minden üres volt, és néztem. Nem tudtam betelni. Gyönyörű. Hátborzongatóan csodálatos! Ilyen helyen élmény, különleges élmény egy antik tragédiával találkozni. Nemcsak nézőként, színészként is színházban, a Nagyvizit szünetében, elábrándozom, látom a hordókra állított deszkákat, magamat fiatalon, ahogy a pikoló sört félretolva, kék tintával, kalligrafikus betűkkel körmölöm a színlapot... Nagy Judit — Most harmadszor találkozik Medea szerepével... — Egy színészi pálya ritka szép ajándéka! Nagyon keveseknek, lehet, hogy rajtam kívül senkinek nem adatott meg, hogy mindhárom feldolgozásban játszhassanak, és három író elképzeléseinek megfelelően lássák és láttassák az ókori drámairodalom legizgalmasabb, legfélelmetesebb nőalakját. A Medea viszonylag ritkán kerül színre, mintha a színházak egy kicsit idegenkednének tőle. — Mi lehet ennek az oka? — Talán úgy vélik, a közönségnek nem tetszik, hogy ez az asszony, aki a legborzalmasabb tettet követi el, saját gyermekeit gyilkolja meg, mindhárom feldolgozás alapján inkább áldozat, mint bűnös. Valószínűleg ez lehet az ok, de személyes tapasztalataim másról tanúskodnak. Pécsről gyakran vittük tájra, kis falvakba az Euripidész-művet, és mindig egyértelmű, hatalmas sikere volt az előadásnak. Az emberek megértették, hogy Medea szörnyű tettét a végső kétségbeesés sugallja, hogy a gyerekek halálában Jason legalább annyira bűnös, mint az asszony, aki az iszonyú gyilkosságot végrehajtja. — Mi a különbség a három nőalak között? — Számomra inkább az a fontos, ami azonos: a következetesség. Az a már-már emberfeletti következetesség, ami ennek az asszonynak a tetteit irányítja. Grillparzer drámája romantikus mű, valószínűleg a közönségnek is kedvezni akart a szerző, s a címszerepet játszó színésznőnek is, amikor végzetdrámává formálta Medea tragédiáját. Az ő hősnője minden áldozatra, minden kompromisszumra képes, csakhogy Jason mellett maradhasson; valósággal minden összeesküszik ellene, hogy belehajszolja a szörnyű tettbe. A kor színházi világában minden bizonnyal szükség is nőtt erre, hogy egyáltalán el lehessen fogadtatni Medeát drámai hősnek. Anouilh hősnője egészen más, és mégis azonos, ő eleve képtelen megalkuvásra, és mégis, ahogy most a grillparteri hősnőt próbálom, a visszatérő, bennem feltámadó színészi eszközök értetik meg velem ezt az azonosságot. — Jó lenne ezt a három feldolgozást egyszer egymás mellett látni a színpadon. — Bennem is régóta motoszkál ez a gondolat. Három Medea, három kor, három különböző világ egyetlen nőalakban! De egy színésznő ezt képtelen lenne végigjátszani; ahhoz túlságosan is közel állnak egymáshoz ezek a Medeák. Hárman, három színésznő a más-más író által megformált, azonos szerepben — ez lenne az igazi színházi csemege. Mondjuk, Fertőrákos kőoszlopai között... Cs. I. Medea — harmadszor Spányik Éva (Domonkos, Laczkovich, Kotnyek (elv.) Pécsett játszott emlékezetes Medea szerepben