Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-24 / 26. szám
8 - 15 év után Tordi Gézánál és Moór Mariannál Az „időszámítás kezdetén” azt tartja a közmondás, hogy minden kezdet nehéz. Az ís élet ennél találékonyabb, nem kedveli a lapos és sommás bölcsességeket. Az élet azt mondja: a kezdet csodálatos, izgalmas, gyönyörű. Egy feltétellel: ha a folytatás igazolja. A színipályán ez aztán százszorosan igaz. Az elmúlt hetekben az újra átélés, a „kezdet" izgalma vett erőt rajtam. A Film Színház Muzsika tizenöt évvel ezelőtti számait lapozgattam, akkortájt indult lapunk, számunkra ez volt a kezdet. S mindjárt az első számban egyik riportomra találtam, amely egy tizenkilenc éves fiatalemberről szólt, aki a kezdet csodáját élte át. Az ötödik számban - 1957 júniusában - egy bakfis hihetetlen boldogságát örökítettem meg egy újabb riportban. Neve nyomtatásban akkor jelent meg először. Mindkettőjüket a jó ítéletű rendezői rátalálás indította el a pályán, melyet azóta is járnak. Tordy Gézát Máriássy Félix választotta a Külvárosi legenda, Moór Mariannt Ranódy László A tettes ismeretlen című filmje főszerepére. „Az önismeret nyugalmat ad” Mitől olyan jó színész ez a Tordy? No szépen vagyunk, eddig a kérdésig jutottunk el tizenöt év alatt? Talán ő többet tud a titokról. Többet, valóban. Amennyivel töprengése vívódóbb, önismerete mélyebb. Az utcán beszélgetünk, vagyis majdnem az utcán. A presszó teraszán, melyre a Vígszínház hetvenöt éves épületének atyai árnyéka vetődik. Egy kicsit még itt is érvényesül beszélgetésünk aláfestéséül a genius loci varázsa, hiszen ha féljobbra pillantok, lelki szememmel átláthatok a falakon, melyek mögött Tordy élete megsokszorozva folytatódik. Amellett körülölel minket, mint egy félszigetet, a pesti körút nyáralkonyi nyüzsgése. Hogyan is kezdjük? — Emlékszel a boldog sietésre, mellyel másfél évtizede Zuglóból a pasaréti filmműterem felé igyekeztél, ahol az a sorsdöntő filmfőszerep várt? Ennél okosabb kérdést is feltehettem volna. De így is elindul belőle a szó. — Régóta nem táplálok olyan illúziót, hogy a színészzsenit fedezték fel bennem. Egy ilyen figurára volt szükség. Az a főszerep persze óriási esélyt ígért. Hiszen színész akartam lenni, az előző évben fel is vettek a főiskolára, de akkor nem indult színészosztály. Elszegődtem hát Kaposvárra segédszínésznek, Máriássyék is itt láttak meg. — És a főiskola? — Nem volt szívem a kínálkozó szereplési lehetőségekről lemondani és újra bevonulni az iskolafalak mögé. Most már hiányzik. Nem a tananyag. Az élmény. A korosztályommal való együttnövekedés, a feloldódás a velem egyívásúak közösségében. A kézfogás