Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-24 / 26. szám
Négyen a fesztivál vendégei közüt: Alberto Moravia, Grigorij Csuhraj, Dilbar Abdurahmanova, Sukhdevénél sokkal több a film. Taskentben nincsenek díjak, itt minden résztvevő műemléklapot kap, diplomát. Persze, ezerszínű és hallatlanul elütő Színvonalú a sok film. Egyszerre van jelen például a nagymúltú japán filmművészet olyan országok filmtermésével, amelyeknek a közönsége még igen „kezdő”, a filmesek akarva-akaratlanul ehhez igazodnak s hoznak létre például szélsőségesen romantikus szemléletű filmeket. Ez, ha helyi történeti témákat dolgoz föl, s ha sematikusan ábrázol is — mindenki vagy nagyon jó vagy nagyon rossz —, még mindig kisebb baj, mintha az amerikanizmust, az érzelmes európai giccset vagy az ostobácska vígjátékokat majmolja. Sajnos, több indiai és egyiptomi játékfilm szenved ezekben a betegségekben. Japán olyan nagyhatású alkotással szerepelt, mint A felkelő nap lobogója alatt című antifasiszta filmdráma, amely kemény, kegyetlen történettel mond ítéletet az imperialista háború fölött. A Lányok szemközt a széllel című japán film pedig amellett szól, hogy nyolc ruhagyári munkáslány életéről lehet kellemes-szellemes filmet forgatni, kapitalista környezetben is. A TASKENTBEN LÁTOTT filmek zöme — említettük már — „kezdő” közönséghez szól, naiv publikumhoz, amely sokszor az ősiség állapotában ül át egy mozi nézőterére. Azok a filmesek, azok a rendezők alkotnak viszonylag jó filmeket, pallérozottabb szemnek és szívnek is elfogadhatót, esetleg remekművet — mint amilyen Sembene Ousmane már idézett Emitai című filmje —, akik népmeséi egyszerűséggel és tisztasággal, költői szinten képesek ehhez a közönséghez szólni. Ilyen volt a sok ázsiai és afrikai film között a Három út találkozása című ceyloni film, Makayama Sekera alkotása. Ceylon — új nevén Shri Lanka — filmművészetével még alig-alig találkozhattunk. Ez az egyszerű, nemes alkotás — egy sok tehetségű férfi lassú hallásáról s egy fiatal fiú lassú művésszé formálódásáról — joggal keltette föl érdeklődésünket. Még egyet. A részletek! Gyönge filmet is érdemes volt megnézni egy-egy jó részlete miatt. A Dadi Akol című iráni film a fesztivál kevéssé érdekes alkotásai közé tartozik. Van azonban egy jelenetsora — a főhős elmegy egy amolyan „népi tornaterembe” s egymaga különböző tornaeszközökkel edz, hogy fölkészüljön a másnapi bajvívásra. Ez a részlet, hangtalanságában, az izmok feszülésében, az edzőeszközök használatában többet ért, mint az egész film A JÓ DOKUMENTUMFILMEK KÖZÖTT is kimagaslott a Martin Luther King Alapítvány filmje, ez a háromórás alkotás, amely a nagy békeharcos életének végső másfél évtizedéről, tetteiről, megragadóan nagyhatású szónoki tehetségéről, emberi nagyságáról, politikai tisztaságáról beszélt. És beszéltek a filmben, Martin Luther Kingről s az ügyről, a haladó művészvilág nagyjai: Charlton Heston, Anthony Quinn, Burt Lancaster, Paul Newman, Joseph L. Mankiewicz és mások. Megdöbbentő tanúságtétel ez a film! Egykori híradókból, kisebb dokumentumfilmekből vágták össze. Azt is megmutatja, hogy amint múltak az évek, mennyivel mozgékonyabban, képlékenyebben, érzékenyebben tudta megörökíteni az objektív, a nagy polgárjogi harcos körül kavargó drámai világot. KÉSŐ ESTE, amikor hazafelé mentünk a vetítésekről, napokig a telihold nézett szemközt velünk. Nem messze állt egy mecset, a tetején félhold, a mecset tövében könyvtár, a könyvtárban régi-régi kéziratok. Jártunk ott, láttuk a kézzel írott könyveket az üvegtárlók alatt. Allah neve, ahányszor csak szerepelt a szövegben, aranybetűkkel íratott. A könyvtár mellett csodálatos rózsákért. A rózsák ilyenkor aludtak már a telihold alatt. A szökőkutak zümmögtek. Még néhány óra és fölkel a nap, a miniszterasszony hivatalába indul, a karmesternő az Operába, próbára. És fél tízkor valamelyik küldöttség sajtókonferenciát tart... Dalos László 13