Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-24 / 26. szám

400 SOR ~ “ Szomory Dezső színházáról Előjáték: Egy katonaszökevény „A premier estéje volt ez, s ott áll­tam az utcán, a Casimir-Delavigne ut­cában, meglehetősen messze a Nem­zeti Színháztól, a premierem estéjén beteljesedett álmaim estéjén az utcán, s lestem a sürgönyhordót az esőben, az utcán, mert nem volt türelmem be­várni a szobámban, s rohantam volna elébe, a világ végére, ha tudtam volna, merről jön, az esemény hírével, illu­zórikusan, Magyarország felől!. .. Egy gázlámpa világában, bőrig ázva... el­képzeltem az egészet, a sok magyar úrinépet a színházban, s szüleimet, s jó nagyanyámat rezgő tollas kalapjá­ban, a kisöcsémet matrózruhájában, és általában a sok fényt és hangot s a sok tapsot, azt mind hallottam s mind el­képzeltem, s Jászait a tirádákban és apácafátyolában, s nem tudom, mi­csoda boldogságot éreztem, ami leg­jobban a fájdalomhoz hasonlított. S azóta is, hányszor! hány ilyen este!.. Az 58 éves Szomory Dezső emléke­zik így első egész estét betöltő drá­mája, A búcsú 1897-es Nemzeti Szín­­ház-i bemutatójáról. Nyolc esztendeje él már Párizsban, ahova a K. u. K. hadsereg elől (és talán Jászai Mari miatti szerelmi bánatában) szökött és még további kilenc esztendőbe telik, amíg Ferenc József császár és király kegyelmet gyakorol és Szomory haza­térhet Magyarországra. Az emlékezők a kegyelem alapjául egy drámát említenek föl, a hazátlan­­ság esztendeinek egyetlen jelentős mű­vét: A nagyasszonyt. Legenda lenne, hogy Szomory anyja kihallgatást kért Ferenc Józseftől és megbocsátást ka­tonaszökevény fiának, aki egy Habs­burg uralkodóról, Mária Teréziáról írt drámáját a budapesti közönségnek szeretné bemutatni? Lehetséges, hogy legenda. Az azonban tény, hogy a könyv alakban megjelent művön az ajánlás I. Ferenc Józsefnek szól­­janak a szemléletével, és egy történész hűségével írta meg a tragikus sorsú uralkodó történetét. 1919 februárban a Magyar Tudomá­nyos Akadémia a II. József császár­nak ítélte a Voinich-díjat... 1922-ben pedig Szomory elküldte Ambrus Zol­tánnak, a Nemzeti Színház igazgatójá­nak új királydrámáját, a II. Lajos ki­rályt ... Ezekben a fehér időkben zsidó szár­mazású drámaírók nem kerülhettek a Nemzeti Színház színpadára. Az el­hárítás feladatát az igazgató fölé ren­delt Színművészeti Tanács látta el. Szomory Dezső sem volt kivétel. A Nemzeti Színház kapuja becsukó­dott előtte. Örökre. 1927 októberében ugyan felújították A nagyasszonyt, az immár halott Jászai Mari helyett Már­kus Emíliával a címszerepben, de a jobboldali, Szomory ellen uszító újság­cikkek, tömegtüntetések, a nézőtéren és színpadon robbanó bűzbombák arra késztették a színházat, hogy két elő­adás után közleményben adja hírül: Márkus Emília betegsége miatt A nagyasszonyt levették a műsorról. Közjáték: a Wesselényi utcában A II. Lajos király — a korabeli kri­tikák szerint is — Szomory Dezső leg­jobb királydrámája. A bécsi Burgból a budai várpalotába költözteti most hőseit, és a Mohács előtti zűrzavar történelmi hűségét ötvözi művészi egy­séggé Mária királynő és Lajos király egyéni drámájával. A Színházi Élet 1922. évi 4. száma „Szomorú a II. Lajosról” címmel in­terjút közöl a szerzővel. — II. Lajos király című darabomat most már sok hete próbáljuk a Magyar Színházban. És nagy örömmel megyek el reggelenként a Wesselényi utcába, mert itt délelőtt tíz óra felé a szín­ház társalgójában a fiatalság vár rám a téli reggelben, igazi tavasz a télben: Darvas Lili és Törzs Jenő. A rendező is fiatalember, a kitűnő Márkus László, aki kék szemének mosolygásával fo­gad, és a legszebb dolgokat mondja. A többiek is, akik szerepeiket szoron­gatják kezükben, mind fiatalok ... „Csak így, csak ezen a hangon! — kiált fel a bemutató után Szomory Dezső! című írásában Karinthy Fri­gyes — ... Szomory művészete kivé­teles tökéletesség — nem tud elbújni tárgya mögé, mert átizzik rajta, fel­olvasztja, kitör belőle — ne alkalmaz­zunk rá követelményeket, dramatur­giai tételeket: örüljünk neki és csodál­juk a művészetet, amivel új drámáját megírta, s a drámát, amit művészete alkotott.” Második felvonás: A társadalmi színművek „Egy Szomorú darabon nevettünk! Jóízűen, szabadon a torz kínzó érzése nélkül...” — csodálkozik Sebestyén Károly a Budapesti Hírlapban, 1912. február 4-én, a Györgyike, drága gyer­mek vígszínházi bemutatójának más­napján. „Mintha semmi köze nem volna ah­hoz a Szomoryhoz, aki a nagy Mária Terézia darabban oly nagystílű dolgot tudott alkotni. Miért lett hűtlen az ő erejéhez?" — kesereg Alexander Ber­nét a Vasárnapi Újság 1912. VI. szá­mában. A Vígszínház Szomorúja nem azo­nos a Nemzeti Színház szerzőjével. Mint ahogy a korabeli Vígszínház kö­zönsége is távol állt a királydrámák rajongóitól. A Rákóczi úttól a Lipót körútig — a tragédiák a komédiával házasodtak, és megszületett a magyar társadalmi színmű fanyar szellemes­­ségű, csúfondáros derűvel átszőtt, új­szerű, szomorús változata. A színművek közül az első átütő közönségsiker a Bella. Bemutatójának másnapján, 1913. január 19-én a Pesti Hírlapban Porzsolt Kálmán így ír: „A színházi évad ötödik hónapjában végre előadott a Vígszínház egy ma­gyar darabot is: Szomory Dezső Bella című drámáját. A magyar színműírók nagy elégtételére és dicsőségére szol­gál, hogy... Szomory darabja sze­rezte meg a Vígszínháznak idei első őszinte sikerét... Ha fölállítjuk a drá­mák közt azt a rangsort, hogy az első osztályba tartoznak azok, melyeket az élet inspirált, s a másodikba azok, amelyek csak irodalmi impressziókból táplálkoznak, akkor Szomory Dezső Belláját az első rangsorba kell helyez­nünk .. A Színházi Élet II. évfolyam 3. szá­ma: „Bella-szám”. Címlapján Varsá­nyi Irén, Szomory Dezső, Tanay Fri­gyes és Hegedűs Gyula. Belül pedig az elragadtatott kritika. Három évig hallgatott ezután a drá­maíró Szomory Dezső. Annál többet beszéltek róla. Meséltek színpadi tan­­tiéme-jei hatalmas összegéről. Legen­dák szálltak a Sütő utca 2. alatti to­ronylakásáról. Pletykák szövődtek nő­ügyei köré... Amikor 1916. március 3-án a Víg­színházban, a Hermelin főpróbáján felment a függöny, a bennfentesek kö­­zül azok, akik már jártak Szomorynál, meglepetve észlelték, hogy a színpad a toronylakó otthoni berendezésének hű mása. Hogy Pálfy Tibor (Csortos Gyula), a mű hőse, maga az író. Hogy a szóban forgó Hermelin (Varsányi Irén) nagyon is élő személy. És hogy a darab korántsem „fehér”. „A főpróbán emiatt sok derűs epi­zód is történt — írja a Színházi Élet krónikása 1916. március 12-én. — Az első felvonás után néhány mama min­denáron távozásra akarta bírni lá­nyát ... A legkedvesebb az volt, hogy Bajor Gizit, a Nemzeti Színház fiatal művésznőjét is mindenáron el akarta vinni az édesanyja. Hosszas, fáradtsá­gos kapacitálások után sikerült csak a Első felvonás: A Habsburg-trilógia . 1910. február 4-én mutatta be a Nemzeti Színház A nagyasszonyt, Já­szai Mari nagyasszonnyal a főszerep­ben. A dráma egy Habsburg-trilógia első része, színpadán közel száz be­szélő személy és a statiszták hatalmas tömege. Inkább a művészi képzelet já­téka, mintsem hűséges történelem. Nagy sikert aratott. 1913-ban került színre a ciklus má­sodik darabja, a Mária Antónia. Pa­rádés bemutató volt. Az immár teljes történelmi torzításba torkolló költői képzelet szülte dráma főszerepeit Már­kus Emilia, Beregi Oszkár, Kürti Jó­zsef, Gál Gyula játszotta. 1918 áprilisban volt a Nemzeti Szín­házban a Habsburg-trilógia harmadik része, a II. József császár bemutatója, Ódry Árpáddal a címszerepben. Pá­ratlan sikerrel. Szomory teljes egészé­ben szakított a trilógia első két darab­­ j8

Next