Film Színház Muzsika Évkönyv, 1972

Nemzedékek (Illés Jenő, Körmendi Judit, Nagy Judit)

pék, az emlékezet régi Mányai-sze­­repeket idéz, a Max Frisch darab Biedermannját, a Szentivánéji álom Dudását, Sándor Kálmán A harag napja című darabjában Viznicz Gyu­lát, ezt később filmen is eljátszotta, a Lyuk az életrajzon pompás, szati­rikus eszközökkel megformált Szabó igazgatóját, kitűnő alakítását Né­meth László Galileijében, az Úrhat­nám polgár Jourdainját, Shaw Can­dida című szatírájának karakterisz­tikus Burgessét. De Mányid Lajos egyénisége, jo­­vialitása, jókedve, tehát magánembe­ri lénye legalább annyira jelentős volt a családnak és a színésztársada­lomnak. — Most, hogy a Nemzeti Színház­hoz szerződtem, sokat hallok a híres Mányai-sztorikból — mondja Má­­nyai Zsuzsa. Például... — Taktikusabb, ha ezt inkább én mondom el — vág közbe Simon Zsu­zsa. — Szóval, mint ahogy az nem is ritkaság, néhány évvel ezelőtt igazgatóváltozás volt a Nemzetiben. Férjem épp Füreden nyaralt. Kál­mán György izgatottan hívta fel in­­terurbán telefonon. „Lajoskám, új igazgató van a Nemzetiben, X. Y.. Szeressem? Ne szeressem?” „Hogy­hogy szeresd, vagy ne szeresd?” — válaszolta Mányai. „Féljél!” Szándékosan kerülik az elérzéke­­nyülést. Mi sem beszéltünk arról, mit tudunk Mányai feltétlen köte­lességtudásáról. Amikor élete utolsó éjszakáján szívrohammal kórházba vitték, másnap főpróba lett volna egy francia darabból, s az orvosok állítása szerint Mányai csak ezt haj­togatta: „Nekem holnap főpróbára kell menni...” De az emlékezést máris meg­akasztja Mányai Zsuzsa hangja: — Mögöttem még csak a főiskola áll. Vizsgaszerepek. Peacockné a Koldusoperában, Cléantis az Am­­phytrionban. Egy-egy villanás a Nem­zetiben A luzitán szörny, vagy Az ember tragédiája előadásán. Én el­sősorban apám és anyám próba­­módszerére emlékszem vissza. Apám mindig leírta szerepeit, néha több­ször is, és megtanulta. Aztán elővett két labdát, s itthon úgy mondta a szöveget, hogy labdázott közben. Ilyen módon ellenőrizte, hogy akkor is tud-e koncentrálni a szövegre, ha a figyelmét szándékosan eltereli va­lamivel. Anyám lélektani alapon épí­tett, azt kereste, honnan és hová jut el a figura, mi a helyzete a da­rabban. Ilyen pszichológiai alapon rendez az Irodalmi Színpadon, Főis­kolán, vagy játszik a Thália Szín­házban. Kétféle ember ötvöződött bennem, kétfajta tudást kell lepá­rolnom, egyesítenem, összegeznem, ha sikerül egy hosszú pályán. De re­mélem, kivágom magam. Csengetnek. Andai Györgyi ne­gyedéves érkezik lobogó vörös hajá­val. Vizsgatervekről van szó, a szoba újra laboratóriummá változik, az em­lékeket felidéző riporter befejezte feladatát. Elköszönünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék