Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-25 / 34. szám

A kérdés: a jövő Válaszol: Sallós Gábor igazgató és Orosz György főrendező Sallós Gábor igazgatótól és Orosz György főrendezőtől arra vártunk választ, hogy a Miskolci Nemzeti Színház más­­fél száz éves múltja milyen hagyományok követésére köte­lezi a társulatot, miként kívánják megünnepelni az évfor­dulót és hogyan képzelik a színház jövőjét? SALLÓS GÁBOR: Amikor a színház múltjáról, ha­gyományairól beszélünk, külön kell választanunk a századforduló előtti évti­zedeket, és az utána kö­vetkező esztendőket. Ter­mészetesen, ez sem egy­értelmű, hiszen később is voltak hasznos törekvé­sek, elsősorban Palágyi Lajos, Sebestyén Géza és Mihály igazgatósága alatt. De valljuk meg, a haladó törekvéseket gyakran vál­tották fel igénytelenebb irányzatok. Az elmúlt hu­szonöt esztendőben Mis­kolc lakossága csaknem megháromszorozódott: nem kell magyarázni: ez a mai közönség már más igényeket támaszt a szín­házzal szemben, ugyanak­kor a színházi kultúrát és igényességet természet­szerűleg nem szívta ma­gába az anyatejjel. OROSZ GYÖRGY: így a színház hagyományai kö­zül elsősorban azokat te­kintjük magunkénak, me­lyek a népszínház fogal­ma köré csoportosulnak, tehát az a feladatunk, hogy olyan színházat te­remtsünk, amely kultúrát ad, nevelve szórakoztat. Ez a törekvés érvényesül is, hiszen így a színházlá­togató közönség szinte va­lamennyi rétegéhez meg­találjuk az utat. Az el­múlt évad erre jó példa, szinte kitapintható e kon­cepció eredménye. Időn­ként már-már sikerült a 150 évvel ezelőtti fűtött hangulatot elérni. Első­sorban tehát úgy kíván­juk megidézni a színház hagyományait, hogy ugyanolyan lelkes közön­séget kívánunk kívül sze­­gődtetni, mint amilyen másfél száz évvel ezelőtt ült a nézőtéren. SALLÓS GÁBOR: Ugyan­akkor a színház múltja kötelez a Miskolcon erő­sen honos vígjáték- és zenés játék élesztésére. Er­re természetesen a prakti­kus adottságok is serken­tenek, hiszen egy épület­ben játszunk prózai és ze­nés darabokat. Az igazi Orosz György főrendező és Sallós Gábor igazgató színház régen és ma is a korához kíván szólni, ak­tuális mondanivalóval, így tették ezt régen és így igyekszünk tenni ma is. A közönség sírva vagy ne­vetve, de mindenfélekép­pen okul a színpadon lá­tottakból. OROSZ GYÖRGY: Az eh­hez vezető út azonban göröngyös. Mindenki rá­döbben egyszer, hogy nem lehet „felültisztelni” a kö­zönséget, tehát nem lehet az igényeit, felkészültsé­gét messze meghaladó da­rabokat rákényszeríteni. Mi olyan színházat igyek­szünk teremteni, amelyet a legműveltebb, de a még kevésbé igényes közönség is szívesen elfogad. SALLÓS GÁBOR: Elsősor­ban az a célunk, hogy „ki­tapintsuk” a közönség idegrendszerét, s miután sikerült feltérképezni, ka­tarzist idézzünk elő. Ilyes­formán elmondhatjuk, hogy a régi hagyományok szerint akarunk jó szín­házat csinálni. Lassan si­került odáig jutnunk, hogy Shakespeare és Cse­hov is otthonos színhá­zunk színpadán. OROSZ GYÖRGY: A „kita­posott” út mellett azon­ban igyekszünk lépést tar­tani a korszerűbb játék­stílussal is. SALLÓS GÁBOR: Ez leg­inkább abban nyilvánul meg, hogy színészgárdánk érzi a közös, együttes já­ték örömét. Mindenki fontos keréknek érzi ma­gát, együttesünkben nin­csenek „sztárok”. Ettől még a gyöngébb darab is „felnő”. OROSZ GYÖRGY: El­­mondhatjuk, hogy ilyen szempontból igen jó a tár­sulati szellem. Szerencsés momentum persze, hogy a társulat összeszokott, nincs színészvándorlás, s ez is a jó szellemet igazol­ja. SALLÓS GÁBOR: A főis­kolát most végzett fiatal színészek és rendezők kö­zül azonban mindössze egy-egy jutott nekünk. Nem valami rózsás hely­zet, de az elmúlt évadok során sem volt jobb ná­lunk a színész-utánpótlás. OROSZ GYÖRGY: Nincs elég fiatal színészünk, de honnan is vennénk őket? S ha el is jön egy-egy hoz­zánk, hogyan tartsuk itt őket? Így csak egy veszély van: a társulat kicsit el­öregedik. SALLÓS GÁBOR: Nagyon izgat minket az utánpót­lás kérdése. Nem egysze­rűen a mi színházunk ügye ez, hanem az egész mai magyar színjátszásé, bár egyelőre csak a vidé­ki színházak küzdenek ilyen gondokkal. Ha úgy tetszik, ez a színészneve­lés kérdése. Mire gondo­lok? Pesten ott a tévé, a film, a szinkron. Már fő­iskolás korukban elkezdő­dik az a folyamat, mely­nek következménye, hogy a fiatal színész számára nem a deszkák jelentik a világot, hanem a gyors befutás reményével ke­csegtető filmszerep, tévé­­szereplés. OROSZ GYÖRGY: A nö­vendékek harmadéves ko­rukban előszerződést köt­hetnek ... Mi olyan szí­nészekkel, ülünk le tár­gyalni, akik már leszer­ződtek Pesten. Vagy csá­bítunk és „ráígérünk”, vagy az időt lopjuk. Van­nak persze konstruktív­nak látszó javaslataink, akcióink. Jó lenne pél­dául, ha a főiskola havon­ta elvinné a fiatal szí­nészjelölteket egy-egy­­ vi­déki színház előadására. Mi szívesen látjuk vendé­gül őket például a húsvé­ti szünetben. SALLÓS GÁBOR: A főis­kolán csak betekintenek a mesterségbe, az igazi tu­dás a próbákon, az elő­adásokon, a hosszú szé­riákon át szerezhető csak meg. Számunkra még egy út látszik járhatónak: ha magunk gondoskodunk az utánpótlásunkról és a te­hetséges fiatalok képzését stúdiónkban magunk old­juk meg, így lesznek se­gédszínészeinkből a saját „nevelésű” színészek. OROSZ GYÖRGY: Azért ne feledkezzünk meg ar­ról az erős magról sem, akikkel már évek óta együtt dolgozunk. Törzs­gárdánk jó. Vezető színé­szeink közt is vannak — idősebbek is, fiatalabbak is — akik már nem egy évadon át hűségesen ki­tartottak a színháznál. A teljesség igénye nélkül néhány név: Ábrahám István, Balogh Zsuzsa, Csapó János, Csiszár And­rás, Demeter Hédi, Fehér Tibor, Komáromi Éva, Kovács Mária, Kulcsár Imre, Markali Gábor, Máthé Eta, Máthé Éva, Paláncz Ferenc, Péva Ibo­lya, Simon György, Somló Ferenc, Varga Gyula, Varga Tibor, Várhegyi Márta. SALLÓS GÁBOR: A ma­gyar dráma ügye, a ma­gyar nyelv szeretete kell, hogy mozgósítsa a szocia­lista színházat. Hatodik éve már, hogy kidolgoz­tuk a népszínházról val­lott elképzeléseinket, s ott tartunk, hogy ebben az évadban már a műsorterv is teljes egészében e kon­cepciónkat tükrözi. A ju­bileumi évadot Vörös­marty Mihály Csongor és Tündéjével kezdjük, de Páskándi Géza és Szako­­nyi Károly új darabjai is — tragikomédia illetve szatirikus vígjáték — ér­deklődésre tarthatnak számot. OROSZ GYÖRGY: Nem­csak a műsorterv révén, hanem személyes találko­zásokkal is igyekszünk eleven kapcsolatot alakí­tani a közönséggel. Ezt a célt szolgálja, hogy meg­hívunk szocialista brigá­dokat — a Lenin Kohá­szati Művekből a Martos Flóra brigádot —, és meg­mutatjuk nekik a színpad másik oldalát is. A Diós­ 18

Next