Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-25 / 34. szám
A kérdés: a jövő Válaszol: Sallós Gábor igazgató és Orosz György főrendező Sallós Gábor igazgatótól és Orosz György főrendezőtől arra vártunk választ, hogy a Miskolci Nemzeti Színház másfél száz éves múltja milyen hagyományok követésére kötelezi a társulatot, miként kívánják megünnepelni az évfordulót és hogyan képzelik a színház jövőjét? SALLÓS GÁBOR: Amikor a színház múltjáról, hagyományairól beszélünk, külön kell választanunk a századforduló előtti évtizedeket, és az utána következő esztendőket. Természetesen, ez sem egyértelmű, hiszen később is voltak hasznos törekvések, elsősorban Palágyi Lajos, Sebestyén Géza és Mihály igazgatósága alatt. De valljuk meg, a haladó törekvéseket gyakran váltották fel igénytelenebb irányzatok. Az elmúlt huszonöt esztendőben Miskolc lakossága csaknem megháromszorozódott: nem kell magyarázni: ez a mai közönség már más igényeket támaszt a színházzal szemben, ugyanakkor a színházi kultúrát és igényességet természetszerűleg nem szívta magába az anyatejjel. OROSZ GYÖRGY: így a színház hagyományai közül elsősorban azokat tekintjük magunkénak, melyek a népszínház fogalma köré csoportosulnak, tehát az a feladatunk, hogy olyan színházat teremtsünk, amely kultúrát ad, nevelve szórakoztat. Ez a törekvés érvényesül is, hiszen így a színházlátogató közönség szinte valamennyi rétegéhez megtaláljuk az utat. Az elmúlt évad erre jó példa, szinte kitapintható e koncepció eredménye. Időnként már-már sikerült a 150 évvel ezelőtti fűtött hangulatot elérni. Elsősorban tehát úgy kívánjuk megidézni a színház hagyományait, hogy ugyanolyan lelkes közönséget kívánunk kívül szegődtetni, mint amilyen másfél száz évvel ezelőtt ült a nézőtéren. SALLÓS GÁBOR: Ugyanakkor a színház múltja kötelez a Miskolcon erősen honos vígjáték- és zenés játék élesztésére. Erre természetesen a praktikus adottságok is serkentenek, hiszen egy épületben játszunk prózai és zenés darabokat. Az igazi Orosz György főrendező és Sallós Gábor igazgató színház régen és ma is a korához kíván szólni, aktuális mondanivalóval, így tették ezt régen és így igyekszünk tenni ma is. A közönség sírva vagy nevetve, de mindenféleképpen okul a színpadon látottakból. OROSZ GYÖRGY: Az ehhez vezető út azonban göröngyös. Mindenki rádöbben egyszer, hogy nem lehet „felültisztelni” a közönséget, tehát nem lehet az igényeit, felkészültségét messze meghaladó darabokat rákényszeríteni. Mi olyan színházat igyekszünk teremteni, amelyet a legműveltebb, de a még kevésbé igényes közönség is szívesen elfogad. SALLÓS GÁBOR: Elsősorban az a célunk, hogy „kitapintsuk” a közönség idegrendszerét, s miután sikerült feltérképezni, katarzist idézzünk elő. Ilyesformán elmondhatjuk, hogy a régi hagyományok szerint akarunk jó színházat csinálni. Lassan sikerült odáig jutnunk, hogy Shakespeare és Csehov is otthonos színházunk színpadán. OROSZ GYÖRGY: A „kitaposott” út mellett azonban igyekszünk lépést tartani a korszerűbb játékstílussal is. SALLÓS GÁBOR: Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy színészgárdánk érzi a közös, együttes játék örömét. Mindenki fontos keréknek érzi magát, együttesünkben nincsenek „sztárok”. Ettől még a gyöngébb darab is „felnő”. OROSZ GYÖRGY: Elmondhatjuk, hogy ilyen szempontból igen jó a társulati szellem. Szerencsés momentum persze, hogy a társulat összeszokott, nincs színészvándorlás, s ez is a jó szellemet igazolja. SALLÓS GÁBOR: A főiskolát most végzett fiatal színészek és rendezők közül azonban mindössze egy-egy jutott nekünk. Nem valami rózsás helyzet, de az elmúlt évadok során sem volt jobb nálunk a színész-utánpótlás. OROSZ GYÖRGY: Nincs elég fiatal színészünk, de honnan is vennénk őket? S ha el is jön egy-egy hozzánk, hogyan tartsuk itt őket? Így csak egy veszély van: a társulat kicsit elöregedik. SALLÓS GÁBOR: Nagyon izgat minket az utánpótlás kérdése. Nem egyszerűen a mi színházunk ügye ez, hanem az egész mai magyar színjátszásé, bár egyelőre csak a vidéki színházak küzdenek ilyen gondokkal. Ha úgy tetszik, ez a színésznevelés kérdése. Mire gondolok? Pesten ott a tévé, a film, a szinkron. Már főiskolás korukban elkezdődik az a folyamat, melynek következménye, hogy a fiatal színész számára nem a deszkák jelentik a világot, hanem a gyors befutás reményével kecsegtető filmszerep, tévészereplés. OROSZ GYÖRGY: A növendékek harmadéves korukban előszerződést köthetnek ... Mi olyan színészekkel, ülünk le tárgyalni, akik már leszerződtek Pesten. Vagy csábítunk és „ráígérünk”, vagy az időt lopjuk. Vannak persze konstruktívnak látszó javaslataink, akcióink. Jó lenne például, ha a főiskola havonta elvinné a fiatal színészjelölteket egy-egy vidéki színház előadására. Mi szívesen látjuk vendégül őket például a húsvéti szünetben. SALLÓS GÁBOR: A főiskolán csak betekintenek a mesterségbe, az igazi tudás a próbákon, az előadásokon, a hosszú szériákon át szerezhető csak meg. Számunkra még egy út látszik járhatónak: ha magunk gondoskodunk az utánpótlásunkról és a tehetséges fiatalok képzését stúdiónkban magunk oldjuk meg, így lesznek segédszínészeinkből a saját „nevelésű” színészek. OROSZ GYÖRGY: Azért ne feledkezzünk meg arról az erős magról sem, akikkel már évek óta együtt dolgozunk. Törzsgárdánk jó. Vezető színészeink közt is vannak — idősebbek is, fiatalabbak is — akik már nem egy évadon át hűségesen kitartottak a színháznál. A teljesség igénye nélkül néhány név: Ábrahám István, Balogh Zsuzsa, Csapó János, Csiszár András, Demeter Hédi, Fehér Tibor, Komáromi Éva, Kovács Mária, Kulcsár Imre, Markali Gábor, Máthé Eta, Máthé Éva, Paláncz Ferenc, Péva Ibolya, Simon György, Somló Ferenc, Varga Gyula, Varga Tibor, Várhegyi Márta. SALLÓS GÁBOR: A magyar dráma ügye, a magyar nyelv szeretete kell, hogy mozgósítsa a szocialista színházat. Hatodik éve már, hogy kidolgoztuk a népszínházról vallott elképzeléseinket, s ott tartunk, hogy ebben az évadban már a műsorterv is teljes egészében e koncepciónkat tükrözi. A jubileumi évadot Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjével kezdjük, de Páskándi Géza és Szakonyi Károly új darabjai is — tragikomédia illetve szatirikus vígjáték — érdeklődésre tarthatnak számot. OROSZ GYÖRGY: Nemcsak a műsorterv révén, hanem személyes találkozásokkal is igyekszünk eleven kapcsolatot alakítani a közönséggel. Ezt a célt szolgálja, hogy meghívunk szocialista brigádokat — a Lenin Kohászati Művekből a Martos Flóra brigádot —, és megmutatjuk nekik a színpad másik oldalát is. A Diós 18