Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-22 / 38. szám

Vámos Miklós jegyzete Két csatornán SZERDÁN teljes gőzzel üzemelt a televízió, mind a két csatornán. A különböző típusú és súlyú műsorok változatosságával elégedet­tek lehettünk, színvonaluk viszont a szokottnál is egye­netlenebb volt. Közülük négyről szeretnék szólni. Délután végignéztem a Klubról klubra című össze­állítást. Ez a műsor a ha­zai klubmozgalom jelenlegi állásába engedett bepillan­tást, legalábbis ez lett vol­na a célja. Három helyszí­nen , Pécsett és Budapes­ten egy-egy ifjúsági klub­ban, valamint a stúdióban gyűltek össze a klubvezetők és klubtagok, hogy kicse­réljék eszméiket, tapaszta­lataikat, ötleteiket. A téma tehát közérdekű, az elgon­dolás kitűnő. A megvalósí­tás viszont... Kezdjük azon, hogy ma, amikor a tévé már második csatornát is üzemeltet, bonyolult és nagyszerű technikai appa­rátus segíti a tévések mun­káját, hatalmasat fejlődött a televíziózás Magyarorszá­gon, hogyan lehetséges az, hogy a stáb képtelen meg­oldani a bemikrofonozást. Az adást többször szakította meg a MŰSZAKI HIBA ki­írás, a mikrofonok állan­dóan gerjedtek. A stúdió­ban ülő Feledy Péter és a klubokban dolgozó riporte­rek között szemmel látható­lag hiányzott a kontaktus, miközben egy pesti kis­lánnyal folytatott interjút Kódi György, stúdióbeli kollégája — szinte második szólamként — se szó, se be­széd, mondani kezdte a magáét. Egy darabig ká­nonban folyt a dolog, aztán kis ideig egyiküket sem hallhattuk, csak némi csa­tazajt, aztán Feledy lett a győztes. Ezután — ahogy a riporter visszakapta a szót — esze ágában sem volt folytatni a nyilatkozatot, amit pedig mondat közepén hagytak abba, hanem — az interjúalany szemmel lát­ható megrökönyödésére — egy fiút kezdett kérdezget­ni, hátha vele nagyobb sze­rencséje lesz. Egyébként Feledy is, Lódi is igyekezett túlbeszélni a nyilatkozókat, állandóan közbevágtak s a legváratlanabb pillanatok­ban beléjük fojtották a szót. De ha úgyse kíváncsiak a válaszra, akkor minek kér­deznek? Hadd állítsam el­len például a szellemes Ré­kai Gábort, ő vérbeli ripor­terként tevékenykedett, lát­szott, jól felkészült az adás­ra, nem beszélni, beszéltet­ni igyekezett, s a kérdező­nek ez a dolga. A rádióban (Táskarádió) már hosszú ideje bizonyította tehetsé­gét, jó lenne, ha a tévé kép­ernyőjén — ahol még ott­honosabban mozgott — is gyakrabban találkoznánk vele. KÉSŐ ESTE a második műsorban láthattuk a NO­­BEL-DÍJASOK című soro­zatban Carl Ferdinand Cori biokémikus portréfilmjét, technikai csőd itt is akadt, csak másodszori nekifutás­ra sikerült megindítani a hangot. Úgy látszik, a tévé bal lábbal kelt fel ezen a napon. Egyébként a műsor­idővel is folyton csúsz­tak ... Némileg kiengesztelhette a nézőket a SZÍNÉSZMÚ­­ZEUM, a Jávor Pál emlékét felidéző összeállítás jó szó­rakozást biztosított, s a fia­taloknak egyben kultúrtör­téneti „oktatást” is. Dicsé­ret illeti a forgatókönyv író­ját (Bános Tibor), a műsor­vezetőt (Farády István) s a szerkesztő-rendezőt (Csente­­rics Ágnes). A KÍSÉRLETI (2.) mű­sorban láthattuk a REN­DEZTE: ZSURZS ÉVA so­rozat újabb darabját, a Krúdy-novellákból készült A hírlapíró és a halál cí­műt. Nem volna helyes, ha a kitűnő rendezőnő mun­kásságát épp e tévéjáték kapcsán méltatnánk, ez nem tartozik kiemelkedő alkotásai közé, ennek elle­­re úgy hiszem, jó szóra­kozást, kellemes élményt nyújtott mindazoknak, akik először, vagy másodszor végignézték. Ezúttal in­kább a sorozatnak szeret­nénk örvendezni. Ezen a héten befejeződött az Országutak című NDK film­sorozat. (Jelenet a filmből) A Színészmúzeum első adásának főszereplője Jávor Pál volt. (A képen Karády Katalinnal a Halálos tavasz című filmben)

Next