Film Színház Muzsika 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-16 / 11. szám
TELEVÍZIÓ televízió televízió fself jegyzet: GYAKORLATI TAPASZTALÁSAIM azt mutatják, hogy jó „turmix” elkészítéséhez a tudáson, fantázián túl némi szerencse is szükséges. Én persze turmix alatt a több, különböző alapanyagból szerkesztett műsorokra gondolok, nem az állóbüfékben kapható italféleségre, lehetséges, hogy a fent deklarált megállapítás utóbbira is áll, e tárgyban nincsenek gyakorlati tapasztalataim, a műsorturmixot mindenesetre szeretem. Ezért nagy örömmel néztem végig a SZOMBAT ESTE újabb adását. Ezt a sorozatot egy ízben már kritikus megjegyzésekkel illettem, hiányoltam belőle az összetartó erőt, a jó turmix nem a különféle ízek egymásutánja, hanem azok szintézise. De az is igaz, hogy ha azonos ízű alapanyagokat keverünk össze, az nem turmix, hanem kulimász. Itt tehát valamiféle dialektikus, késhegyen táncoló arányt kell megteremteni; ne legyen a műsor unalmas, de a sokszínűség se váljon valamiféle végkiárusítássá. Nos, a héten a szombat esete alkotóinak sikerült megtalálni az összefűző elemet; ez az adás a kávéházak jegyében zajlott. Három vidám (vagy annak szánt) jelenet, versek, zene és tánc a kávéházról vagy a kávéházban, egy kis „szellemidézés” írók visszaemlékezése és a régi, nevezetes kávéházak helyének felkutatása révén. Egészében végül kellemes, jól pergő műsort láthattunk, persze, az ilyen összeállításoknál talán elkerülhetetlen egyenetlenségekkel. A három jelenet (rendezte: Bánki Iván) közül Nóti Károly Horgászás-?. volt a legjobb, Galambos Erzsi, Márkus László, Bodrogi Gyula, Horváth Gyula és Gyenge Árpád kvintettjével. Halványabbnak tűnt a másik kettő, csak Schütz Ila parádés alakítására emlékszem szívesen. A versek, táncok, zenék (rendezte: Bán Róbert) ízléses keretbe fogták a műsort. Csak az a vég, csak azt tudnám feledni! A slágerszervíz zárta az összeállítást (rendezte: Beri Ádám). Nívós táncdalokat hallottunk, igénytelen, olcsó „tévésítésben.” Ha az énekesek, együttesek a maguk sikkes vagy sikktelen mozgáskultúrájukkal előadják számaikat, az elmegy a művelődési házak színpadán, de nem a televízióban. Nem beszélve a rossz „pléhek”-ről, minduntalan elvétik a tátogást, ami szörnyű groteszk ellentétet ad áhitatos arckifejezésükkel. Egy magnetofon és egy tükör segítségével bárki néhány óra alatt megtanulhatja bármelyik beat szám hibátlan „eltátogását”, hát most már vegyék a fáradtságot! A dalok közötti ízléstelen, szellemtelen konferansz-párbeszédet viszont abba kellene hagyni, nem kedvet csinál a szám meghallgatásához, hanem annak ellenkezőjét. DÖMÖLKY JÁNOS rendező Lovik Károly novelláit alkalmazta televízióra, így jött létre a Feje fölött holló című tévéfilm. Mindig nagyon nehéz feladat elbeszéléseket összeilleszteni egy egésszé, azok, vagy a szerző „levegőjének” sérelme nélkül. Dömölky már nem először kísérletezik ezzel, vagy két éve láthattuk a második (akkor még KÍSÉRLETI) műsorban Mindy Iván novelláiból készült hasonló összeállítását, melyet nem lenne érdektelen megismételni a közeli jövőben (Régi idők mozija), SZOMBAT ESTE. Márkus László, Gyenge Árpád, Galambos Erzsi, a háttérben: Bodrogi Gyula és Horváth Gyula (Vörös Ilona felv.) esetleg épp a nagy sikerű film (Régi idők focija) kapcsán. Nos, ha jól értem Dömölky szándékát, szerinte nem az egyes írásokon van hangsúly a tévéadaptáció elkészítésénél, hanem az az író mikrovilágán, irányán hangulatán. Ennek megjelenítése érdekében nem tartja irodalomellenesnek a különböző novellák hőseinek „összeházasítását” egy jelenetbe, a szituációk kibontását az író szellemében, és a kegyetlen húzást sem. Igazat kell adnom neki, a cél ez esetben szentesítheti az eszközt, az eredmény igazolhatja a módszert. A Feje fölött holló ténylegesen kifejezte Lovik Károly elsüllyedt, torzó életművét. Láttam egyszer egy fényképet Lovikról, puha, fekete kalapban, tiszta szemmel, gúnyos bajusszal nézett rám. Kozák András a gróf, és Páger Antal a patikus szerepében ezt a fájdalmasan néző arcot idézte föl, tiszta, póztalan eszközökkel. Szép pillanatokat teremtett Bánhidi László Garas Petije is. Igazán kár, hogy néhol kissé zavaros pontok maradtak a cselekményben, például a feleség (Drahota Andrea) szerepe és jelenléte végig tisztázatlan maradt, ezek a részek nem „ízesültek” szervesen a többihez, hiányzott az a megmagyarázhatatlan valami (nevezzük szerencsének), ami átlényegíthette volna a „főnovellába”. Illés Endre lírai szárnyalást bevezetőjével, feszült szituációival, színészi szólóival ez a színes (kár hogy csak fekete-fehérben láthattam) tévéfilm mégis emlékezetes marad. Nem utolsósorban kultúrtörténeti jelentősége miatt: Lövik Károly megérdemli a figyelmet. Vámos Miklós Turmix FEJE FÖLÖTT HOLLÓ. Bánhidi László, Sunyovszky Szilvia és Kozák András (Réger Endre felv.)