Film Színház Muzsika, 1974. június-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-16 / 49. szám
76 Vendégünk: DAYKA MARGIT ogyan jellemeztem Lontay Margitot? Hiszen ha belépünk egy hétköznapi színházi estén az előcsarnokba, vele találkozunk. Beszökünk a főiskolás próbára — az ő rajongó szemét látjuk. És tévedés ne essék, nemcsak nevelt lánya, Kállai Hana és lánya, Tornyay Magda szereplését figyeli. Hányszor panaszkodunk fiatal színészek más előadásokkal szembeni közönyére, ő az ellenpélda. Minden és mindenki érdekli. Telefonon beszélgettünk. De hangja vibrálásából éreztük mennyire örül, hogy Dayka Margit Lontay Margit Orbánné alakítása után érdeklődik. — Halló! Hadd mondjam el először, hogy az elmúlt három évben gyönyörű szerepeket játszottam. A Miller Alkujának női szerepét. Az Erzsébetnap Erzsébetét, Ajsa mamát Ajtmatov művében, Szabó Magda Kiálts, város című drámájában Gál Nagy Istvánnét, végül a Macskajáték Orbánnéját. Orbánnéval kezdem. A meglepetés az olvasópróbán ért. Ráébredtem, hatalmas feladat előtt állok. Kevés lesz az időm. Ahogy a próbák előrehaladtak, lazult a görcs, leolvadt a félelem és lépésről lépésre, pillanatról pillanatra magától értetődően életre született Orbánné, kibontakozott előttem az Örkény által tökéletes igazsággal megírt figura. És Orbánná világa is életre kelt. — Személyes emlék? — A magam élete, az én emlékeim összefonódnak Orbánná született Szkalla Erzsi életével. A színész, ha vannak élményei a saját életéből, mert nem mulasztott el élni és látni — akkor talán minden szerepében érzi ezt az azonosulást. A szenvedéstől megkérgesedett debreceni főbírónét is ezért szerettem, de Németh László Erzsébetével is közös sorsunk volt. És Orbánnéval is. Apám élete vidéki élet. Mártényban, a Holt-Tisza-part mellett gyerekeskedtem. Orbánná visszaemlékezései párhuzamosak az én belefeledkezésemmel a kislánykoromba. Apám meghalt. Csermlényi Viktorom nekem is volt. És kijutott nekem is a magányból. És egy döntő kapcsolat Orbánná és köztem: a dühödt élni akarás. Most pedig hadd beszéljek Huszárik rendezéséről. — Művészete és embersége hithű. Költő, festő, rendező egy személyben. Kivételes alkalmat jelentett nekem és kollégáimnak, hogy együtt dolgozhattam vele. Atmoszférája volt és tudta Örkény világát. És egyszerre rádöbbentünk az azonosságra. Nyugtató, finom instrukciói voltak. Nem beszélt sokat Huszárik, de amit mondott, világos, lényegretörő, tiszta volt. És gyönyörűséges érzés a bemutató. Fájdalom, csak egyetlen színikritikus látta. De hát ez a helyzet. Ez a Debrecenben élés sorsa. — Megkérem, beszéljen partneréről, a Csermlényi Viktort játszó Sarlai Imréről. — A minap volt hetvenéves. És ötvenöt éve színész. Ünnepélyesen adtuk át az emlékgyűrűt. Az igazság az, hogy színpadon alig találkoztunk szerepeink „rangkülönbségei” miatt. A Rómeóban ő a Herceg, én a Dajka voltam, viszont a Pygmalionban Higginsnél játszottam, ő pedig az éppen csak, hogy comme il faut Doolittlet. Most Orbánná Csermlényivel végre találkozhatott, hát — mivelhogy a történet ezt kívánja — nem félresikerült ez a randevú is? — Tervei? — Nagyon szeretek tervezni, de a pályámmal kapcsolatban soha. Kapok. Tizennégy éve élek Debrecenben. Tehetséges a társulat, de hiányos. Szépek az előadások, de jobbak lennének, ha a fiatal színészeket és rendezőket nem az a gondolat vezérelné, hány kilométerre vagyunk Pesttől. Különösen akkor, amikor az ország legmodernebb, harminchat szobás színészháza is hívja, várja őket. Valaha — most Lengyel György és Pethes György főrendezői korszakát idézem — a főiskola elvégzése után a gyerekeknek le kellett jönni vidékre. Mondjam a neveket? Béres Ilona, Sinkó László, Nagy Anna, Tóth Judit, Cs. Németh Lajos, Haumann Péter, Meszléry Judit, Dégi István. És építészmérnöki diplomával: Latinovits Zoltán. Még egy nevet mondok: Hofi Géza. Ártott nekik a vidék? És mit jelentett egy-egy beszélgetés Szendrő Józseffel! A klub varázsa részben e beszélgetések emléke. Király bácsiék még mindig nekünk főznek, tápláló kacsapecsenyét, töltött káposztát dagadóval. És mérik a „házmestert”. — És tartanak ezek a beszélgetések Budapesttel is? — Tartanak. Nem mert a lányaim színészek, de mert érdekel a színészet. Ádám Ottóval a barátságom immár húsz éve zavartalan. Szép Ernő Ida című művében Schütz Ila volt a „kislányom” a tévében. A Mákvirágok Szederváry Kamillájában teljes eleven életet élhettem. Ugyanakkor meg kell vallanom, a vidéki színészélet egész embert kíván. Semmiképpen nem vágom el a „köldökzsinórt” a színpadtól, csupán néha nagyobb mozgási lehetőségre vágyom. Többször együtt lenni hetvenöt éves édesanyámmal, örülni Kecskeméten játszó Magdi lányom kisfiának, a négyéves Balázsnak. Mert abban különbözöm Orbánnétól, hogy gyakorló nagymama vagyok. — Halló! Most tűzték ki a próbatáblát, Osztrovszkij Vihar című drámáját kezdi rendezni Horváth Jenő. A bemutatót január 24- én tartják, Katyerinát Ferenczi Krisztina játssza, és én kaptam Kabanovát. Ismét találkozom Dayka Margit szerepével, aki ebben a darabban a Thália Színházban konzseniálisat alkotott. Nagyon köszönöm az érdeklődését, igyekszem munkámmal megfelelni rá. (N. J.) „Régi barátom. Nem barátnőm, barátom. Ugye érthető a különbség! Lontay Margit nincs most Budapesten. Kérem, hívják fel. Lehet. Bírja a telefonkeretük? Igen. Akkor jó! Az olvasóval együtt várom a róla közölt híradást.”) TELEFONBESZÉLGETÉS LONTAY MARGITTAL Messze van Debrecen?) Lontay Margit Sarlai Imrével a debreceni Macskajátékban („Sialay Editnek teknősbékája van, és szereti a lovakat. Tehát: megszerettem őt. Együtt vagyunk az Abelard és Heloise próbáin. Hadd legyen ő is a vendégem. S ezzel én is elbúcsúzom. Köszönöm a szíves vendéglátást, s kéréseim gyors teljesítését. A színházszeretet jegyében köszöntöm az olvasót - a közönséget." PRÓBA UTÁN - SZALAY EDITTEL Film főszerepben Váci utca 62. számú házban, az Új Városháza épületében forgatja Vale Radev bolgár rendező Elítélt lelkek című filmjének egyes jeleneteit ... Fanny Horn, a női főszereplő alakítója: Szalay Edit” — írtuk fél évvel ezelőtt a Film Színház Muzsikában, a film forgatásán készült riportunkban. Azóta befejezték az alkotók a film felvételeit, Szalay Edit is újra „felvette a munkát” a Madách Színházban. A színház kacskaringós folyosóján nagy nehezen találom csak meg a hatos számú öltözőt. Ugyanazt a Szalay Editet látom, akivel a nyár elején találkoztam? Akkor — szerepe szerint — elegáns, szürke kosztümöt hordott, most egyszerű, bő, fodros alsószoknyában fogad. Fanny Hornként hosszú szőke hajából hatalmas kontyot fésült, most rövidre nyirbált vörösesbarna haja van. A beszélgetés szenvedélyében elképesztő, mennyire hiányzik belőle az angolokra jellemző hűvösség. — Fanny Horn alakját levetni vagy felvenni volt nehezebb? Feleletként az öltözőtükörben magára nevet. — Felvennem nem volt nehéz, megtartani annál inkább. Olyan szerepem még nem volt, amelyben fél évig — megszakítás nélkül — éltem egyfolytában. Naponta reggel héttől este hétig dolgoztam, utána máris mertem pihenni és tanulni, mert bolgárul mondtam a szerepemet. Bírnom kellett ezt az iramot. Hiszen kívülről-belülről meg kellett változnom . .. Apropó, egy kedves történet Várnában voltunk, édesanyán utánam jött, rövid időre. Nézte a felvételeket. Egy szelíd, csöndes, szőke angol nő mozgott a kamera előtt. Este meg is kérdezte tőlem: „Mondd, Editkém, nem lehetnél mindig ilyen?” — Sikerült-e a film alatt mindvégig „ilyennek” maradnia? — A filmet egészben én sem láttam. Akármit mondok, sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudom. Élményanyaggal viszont bőven feltöltődtem, amelynek a színpadon remélem hasznát veszem. — Példát is hallhatok? — A főiskolai vizsgaelőadáson Blanche szerepét játszottam A Vágy villamosában. És Blanche jutott eszembe Szófiában is, amikor kinyitottam a szállodai szoba ablakát. Távolról harangzúgást hallottam. A Vágy villamosa utolsó képében is megszólalnak a harangok. „A székesegyház harangjai” — mondja Blanche. „Érzem a tenger szagát” — Ha még játszanám Blanche-ot, ezt a két mondatot biztosan másképpen mondanám, mint akkor, a vizsgaelőadáson. — Tervek? — Nemsokára próbálni kezdjük Gorkij Nyaralók című darabját. Ebben Julija Filippovna szerepét kaptam. Örülök neki, másfajta nőt kell eljátszanom, mint eddigi szerepeimben. Már a főiskolán is a „ladyk”, a „dámák” eljátszása után kontrasztszerepköröm a rosszlány volt. Például Hekabe a Trójai nőkben, Lady Macbeth és ellentétként Falstaff Lepedő Dollyja.Még egy mondat Fanny Hornról: azért szerettem nagyon, mert az első tiszta nő volt az életemben ... Csak a hajamat sajnálom. Hat évig növesztettem. De a sok festéstől annyira tönkrement, hogy le kellett vágatnom. Beszélgetésünket egy részvétteljes, suttogó hang szakítja meg, a hangszóróból. „Tizenkettedik kép, korbácsolás következik.” — Milyen darabnak a tizenkettedik képe következik? — Az Abelard és Heloise-t próbáljuk. A két főszereplő: Huszti Péter és Piros Ildikó. Én pedig Belle Alyst játszom majd. Már elbúcsúztam, amikor mögöttem energikusan feltépődik az ajtó. Szalay Edit utánam kiállt: — Ellenőrizze a színlapon! Utánanéztem: „Belle Alys, szajha” — így olvasható a nyomtatott plakáton. Borsányi Vera Szalay Edit a bolgár filmben. Várnában A Madách Színház hamarosan bemutatja, Millard: Abelard és Heloise című darabját, melyet Kerényi Imre rendez. Képeink a próbán készültek. Fent: Dayka Margit (Codric nővér) — Az alsó képen: Szalay Edit és Tímár Béla (Belle Alys és Guibert)