Film Színház Muzsika, 1974. június-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-13 / 28. szám
VESZI ENDRE A RADIODRAMARÓL Elszakadás a kötöttségektől Az 1965-ben megjelent Irodalmi Lexikon azt írja Veszi Endréről, hogy „költő, író, újságíró”, drámaírói voltát nem említi — bár a művei között felsorolja színpadi alkotásait is. Hangjátékairól meg egyáltalán nem tesz említést. Pedig a közönség rádiódrámái révén is jól ismeri, elismeri, becsüli nevét; több hangjátékát külföldön is sugározták. Talán 65 előtt nem írt hangjátékot? — Dehogynem. A piros oroszlánt, tavalyelőtt megjelent drámakötetem címadó hangjátékát például 1962-ben írtam, akkor is adták elő. Sőt ezelőtt is írtam már rádiódrámát. De nem ez a fontos, hanem az, hogy már másfél évtizede foglalkozom programszerűen a hangjátékkal, mint lényeges kifejeznivalóim egyik lehetőségével. A műfajjal való ismerkedés közben rájöttem, hogy a hangjáték nagy alkalom az absztrakcióra, vagyis arra, hogy mindenféle kötöttségtől elszakadjak. Ilyenformán úgy érzem, ez a műfaj közel áll a vershez. — Mi vonzza még a hangjátékhoz? — Az érzékelhető, lemérhető társadalmi hatás. Például Statisztika című hangjátékom, amelynek lényege az emberi méltóság megőrzéséért folytatott harc, rendkívüli viharokat keltett. Érdekes, hogy egy szekszárdi tanárnőtől és egy fiatal jénai lánytól szinte azonos tartalmú reagáló levelet kaptam, mindkettő az alapgondolat teljes megértéséről tanúskodott. Ez egyszersmind azt is jelentette számomra, hogy amit ki akartam fejezni, az országhatároktól függetlenül érvényes mondandó. — Milyen gyakorlati ösztönzést kapott évről évre gazdagodó rádiószerzői munkájához? — A rádió dramaturgiája létszükségletének érzi, hogy a magyar író munkáját támogassa. Többnyire rövidebb novellában írom meg azt a témát, amelyet később hangjátékban akarok kifejezni; a rádió dramaturgiája már ettől kezdve figyelemmel kíséri, ösztönzi, kéri, igényli és segíti munkámat. — Az utóbbi években gyakrabban jelentkezik a rádióban hangjátékokkal, mint a színházakban egész estét betöltő drámával. Mi ennek az oka? — A hangjáték átfutása a megírástól az előadásig rövidebb, mint a drámáé. Frissebben képes reagálni a nemes értelemben vett aktualitásra. Lépést tud tartani a világszínvonallal. Mindazt, ami korunk levegőjében sűrűsödik egyszerűbben tudom a rádiójáték kereteiben lecsapolni, mint a színpadi műben. — Mondana erre egy példát? — A túsz című hangjátékomban azt akartam kifejezni, hogy az erőszak, ha öncélúvá válik, olyan értékeket is kénytelen megsemmisíteni, amelyek elpusztítása nem volt célja. Ezt a kényes problémát még a rádió is csak az URH-adó szűkebb hallgatósága előtt hozta nyilvánosságra. Most viszont hallom, hogy Graham Greene új regényében ugyanezzel a témával foglalkozik. Én évekkel megelőztem, de csak a rádió segítségével tehettem meg, színpadon az ismétlődő terrorakciók idején ez a kényes probléma aligha kapott volna zöld utat. — A technikai követelményektől és részletektől eltekintve mennyiben más a hangjáték szövege, mint a drámáé? — A hangjátékban a szöveg szuggesztivitásának igen nagy a jelentősége. A látványt is pótolnia kell, de nem helyszínmagyarázattal, hanem a látomás megteremtésével. A hangjáték a halláson keresztül láttat. Rendkívüli figyelmet követel az írótól, kényes eszköz, ismerni kell fogásait, fortélyait. — Hogyan vélekedik hangjátékainak megvalósulásáról, rendezéséről? — Nekem az a rendező a rokonszenves, aki számol ugyan a műfaj akusztikai követelményeivel, mégis a szövegre helyezi a hangsúlyt — vagyis mellőz mindenfajta műfaji sallangot. Lényeges és az író számára igen fontos, hogy a rádióban — a színpaddal ellentétben — nincs rögtönzés az előadásban. A szöveg végleges, nincs kitéve a színész szeszélyének. A rádiórendezők ezt nagyon komolyan veszik, éppen ezért az előadás rendszerint közel áll vagy éppenséggel fedi az eredeti írói elképzelést. — Azért bizonyára hátrányai is vannak a rádióbemutatónak. — Igen. Egy rádiódráma bemutatója nem igazán társadalmi esemény, az előadás után hiányzik az azonnali reagálás. Ezt sem a telefonok, sem a sokszor nagy számban érkező levelek nem pótolhatják. Vészi Endre sokműfajú író: A rádióhallgatók nagy nyeresége, hogy a hangjáték immár másfél évtizede változatlanul egyik legkedveltebb műfaja. CSURKA ISTVÁN: Egyveleg a rádiójátékról zt a cikket a könyökömből, a könyökömmel írom... Talán ildomosabb lenne, ha nem vallanám be, illő volna elnézést kérni a nyegleségért, de nem teszem én most egyiket sem, mert ez ezúttal egy tényállás. A tények pedig makacs dolgok. Miről is van szó? Egy példával ábrázolom: színésznőkre szokták mondani, hogy „minden porcikájukkal érzik a színpadot’’, egy-egy focistáról ugyanígy, hogy „minden porcikájával érzi a labdát”. Na már most, én minden porcikámmal érzem — nem a hangjátékot, hanem a kérdést, mégpedig azt a kérdést, amelyik így hangzik: „miért ír hangjátékot, miért szereti ezt a műfajt, mit jelent önnek a hangjáték: 1. halhatatlanságot, 2. idvezülést, 3. egy kis kikapcsolódást?” Ha az ember ír egy hangjátékot, akkor jön a Rádióújság szerkesztője és kér tőle „egy pár sort”. Az ember persze szabadkozik, hogy nem szereti dicsérni magát. — Jó, hát ne dicsérd magad, írj arról, hogy miért szereted a műfajt. És, persze, az ember ír arról, hogy miért szereti a hangjátékot és dicséri magát, finoman, ügyesen. Namármost, aki sok hangjátékot ír, az sokszor megírja, hogy miért szereti a műfajt. Én már elég sok hangjátékot írtam, nem csoda, ha minden porcikámmal érzem ezt a kérdést, és a könyököm is csak olyan porcikám, mint a többi porcikám. Legfeljebb egy kicsit okosabb. No, de igazán, miért szeretem én ezt a műfajt? Megpróbálom egy hangjátékban öszszegezni. Egyszers mindenkorra. Szereplők: A Műfaj szelleme — érett bariton. A szerző — rekedtes bariton, alföldi akcentussal. Egy lány a pénztárból — édes középszoprán.Gongütés, majd konkrét zene. Valamit vernek a távolban. Tompa frászok püffenése, verés zaja lassan közeledik, felerősödik, majd egy nagy dübbenés, mint, amikor egy teli zsák eldűl. Műfaj szelleme: (rémülten). Mi történt? Szerző: Semmi, semmi, ez csak egy indítás. Egy hangjáték ... Műfaj szelleme: Rémes... De hát miért? Szerző: Azért, mert ugyanez filmen vandalizmus, nem is szólva arról, hogy meg sem tudják csinálni rendesen, még ha a legkitűnőbb magyar dublő- 18