Film Színház Muzsika, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 4. szám
Új filmek a mozik műsorán Mindent a küldetésért M aroknyi ember indul el valahonnan az ország keleti csücskéből, hogy teljesítsen egy csaknemteljesíthetetlen feladatot! elvigyen épségben egy gulyát a dalmát tengerpartig. Nem az út hoszsza a fő akadály, hanem a történelmi valóság. A XVII. század elején jön létre ez a vállalkozás, a három részre tépett Magyarországon, a se háború, se béke mindenkit fenyegető káoszában. Törökök, osztrákok figyelik leshelyeikről egymás mozdulatait, még a hasalni, kúszni tudó egyes ember is nehezen juthat át a szigorúan őrzött vonalakon, hát még egy szarvasmarhákat terelő csapat. De hát a lehetetlent is meg kell próbálni, mert szent a cél: a szabadságharc, annak elindításához kellenek a gulya árán szerezhető fegyverek. És kemény, elszánt férfiak hajtják az állatokat árkon, bokron, folyón, mocsáron át előre hajdúk. Ezek a „nemzet pestisének” tartott, a társadalom perifériájára szorított emberek, akiket a függetlenség jelszavai legalább annyira vonzottak Bocskai zászlaja alá, mint az írásban is garantált javak és jogok. Ennek a csapatnak a viszontagságait, küzdelmeit, a bekerítettségben is hősies viselkedését dolgozza fel a Hajdúk című új magyar film, amelyet Kardos István írt és Kardos Ferenc rendezett. Az ismert módszer, amelylyel dolgoztak, egy küldetés idő- és térbeli nyomonkísérése sok alkalmat nyújthat a folytatólagos izgalmak keltésére és a hősök karakterének drámai megismertetésére. Az alkotók kiváltképp a különféle kalandok megmutatására használták fel ezt a lehetőséget, a főszereplők emberközelbe hozása kevésbé sikerült. Vagy lehet hogy nem is igen törekedtek erre az utóbbira, a címmel egybehangzóan a csapat együttes képét akarták nyújtani csak, ez esetben azonban majdnem olyan lehetetlen útra léptek, mint a hajdúik, mert a jó egyedi ábrázolás nélkül elmosódik a közösség rajza is. Nem a figurák felvillantásáról van szó. Az általában jó és érdekes, és a sok ismeretlen arc (a külföldi színészeké) csak fokozza kíváncsiságunkat a további ismerkedéshez. Az arcok azonban elvesznek a különböző összecsapásokban, szinte csak véletlenül bukkannak újra és újra elő, nem teremtődtek meg számukra a belső feltárulkozás mindennél többet érő pillanatai. Kétségtelen, hogy a hajdúk parancsnoka, Máryás kapitány mutatkozik meg számunkra (Dzoko Rozic markáns alakításában) a leggazdagabban. Igaz, főként a durva tréfáival, megalkuvást nem tűrő parancsaival áll elénk, de így is érzékelni lehet a hitét és a következetességét, meg a vezetői erényeit. De mennyivel többet mondanának ezek a jegyek, ha valamit megtudhatnánk a kapitány magánemberi gondjaiból, érzéseiből is. Van egy gesztusa a film végén, a végveszélyben embereit annak a prédikátornak a mentésére biztatja, akit pedig mint foglyát maga is csúffá tett nemegyszer. Lám, ha kissé késve is, megértette, milyen erőt jelent a meggyőző szó. Itt és így kezdene érdekes emberből rokonszenves hőssé válni a kapitány, ha jobban elhitetnék az alkotók a motivációt. Azaz, ha mi is látnánk ebben a prédikátorban azt, amit a kapitány felfedezett. Sajnos, ez hiányzik, a prédikátornak nem a lelkét, vagy a szellemét, esetleg az agitátori képességét ismerjük meg, csak a könyvéhez való eszelős ragaszkodását és a pucéron mutogatott testét. (Doyne Bird, a prédikátor alakítója nem is tudja indokolni ebben a szerepben, hogy miért volt szükség rá). Még négy vagy öt színész arca, figurája emelkedik elő az összemosódó tömegből, Madaras József, Juhász Jácint, Oszter Sándor, Jón Bog, Todor Tódoron, Frantisek Velecky jó maszkja, markáns lénye marad meg az emlékezetben, mind-mind tetézve egyszersmind a már említett hiányérzettel. Éppen a jó figurák, az érdekes exponálások igényelnék az elmélyítő folytatást. És ha már a színészi játéknál tartunk, hadd említsem meg a török tisztet játszó Avar István és a tanyasiakat alakító Monori Lili és Katja Paskaleva szépen megoldott, természetes játékát. Nagy erénye a rendezőnek az a realista erő, amellyel a színészeit mozgatja és beszélteti, de éppen az így elért eredmény láttán sajnáljuk a lélek- és jellemábrázolásban elmulasztott lehetőségeket. Természetesen, nem kívánok többet e téren, mint amennyit a választott műfaj tartalmazhat. A Hajdúk „történelmi kalandfilm”, méghozzá oly módon az, hogy a hangsúly a kaland szón van. A történelmi beszűrődés csak az alaphelyzet tisztázására szolgál, még arra sem egészen, olykor a kapcsolatok, a helyszínek valamivel bővebb magyarázata sem ártana. De hát, végül is az félreérthetetlenné válik, hogy az egyéni érdekeken túlmutató fontos, nagy cél vezeti a hajtóknak felcsapó hajdúkat, és hogy annak. HAJDÚK. Vita a birtoklevélről. (Cserhalmi György, Dzoko Rozsé, Juhász Jácint, Monori Lili és Bencze Ferenc) Kerítik a gályát a marhahajcsároknak öltözött harcosok