Film Színház Muzsika, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-25 / 4. szám

TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ A — És milyennek látja a mai fiatalokat? Hiszen az ifjúság problémái mindig sokat foglalkoztattak. — A mai fiatalok sok vonatkozásban többet tud­nak és okosabbak, mint amilyenek mi voltunk, s olykor meglepően kedvesek is. A mi fiatal korunkban semmit se tudtunk azokról a technikai kérdésekről, amelyekben ők ma annyi­ra jártasak. Írtam néhány tanulmányt és írok ma is a fiatalokról. A fiatalok többsége ma az utcán éli életét, az idő kerekét nem lehet visszaforgatnunk, de fontos feladatunk, hogy sok szeretettel, felvilágosí­tó munkával neveljük őket, lelki erőt öntsünk beléjük. — Úgy tudjuk, professzor úr, sok színészt, művészt, ismer. Már csak a felesége révén is. . Igen jó ,barátság fűzi például Gobbi Hildá­hoz. S fűzte egykor Bajor Gizihez is... Hogyan em­lékszik rá? — Én nem igen tegező­­döm jóformán senkivel sem, de Gizivel tegeződ­­tem. Gyakran találkoztunk, nagyon jóban voltam vele is, férjével, dr. Germán Tibor professzorral is. Sajnos, Tibor túlságosan sokat foglalkozott Gizi fü­lével, betegebbnek hitte, mint amilyen valójában volt. 1947-ben vagy 48-ban egy külföldi antibiotikumot vittem át a gégeklinikára, ahol Bajor Gizit akkor ápolták. Legnagyobb meg­lepetésemre az ágyon nem Gizi feküdt, hanem Tibor. Gizi Gombaszögi Ellával kártyázott vidáman. Ami­kor elbúcsúztunk, kikísért a kapuig, és a fülembe súgta: „Tónikám, ne en­gem gyógyítsatok, inkább Tiborral törődjetek..." Sajnos ebben is neki volt igaza. — Professzor úr mit ol­vas legszívesebben? — Otthon az én szobám három falát csupa orvosi és természettudományos könyv borítja. A feleségem könyvei pedig mind szép­­irodalmiak. Ő figyelmeztet mindig arra, ha új szépiro­dalmi mű jelenik meg, s amikor futja időmből, örömmel el is olvasom ezeket. — Lámpalázas-e a tévé kamerája előtt? — Az vagyok mindaddig, amíg meg nem szokom a magam hangját, aztán be­lelendülök a beszélgetésbe. Egyetemi előadásaim ide­jén,­­a tanteremben is ugyanezt a fajta elfogó­dottságot éreztem. Azt hi­szem, ez nemcsak az én sa­játságom, hanem minden­kié, aki komolyan, felelős­ségtudattal csinálja azt, amit éppen csinál. Gách Marianne TAKÁCS MARI: A dobozból jelentem... A­míg mi a dobozban tevékenykedünk, állítólag a közvélemény-kutatók sem pihennek. Szorgalmasan járják a csalá­dokat, az „egységeket” és jegyzik: kinek, milyen műsorok tetszettek a legjobban. Mindez arról jutott eszembe, hogy a Rá­dió és Televízió Újságban szerényen el­rejtve ezt olvastam. Az október 8—13-ig terjedő időszakban a legnagyobb előzetes érdeklődést a Magyarországi Japán tor­nabemutató és a Színészmúzeum adása váltotta ki, megtekintésük után ugyan­ezek a műsorok aratták a legnagyobb tet­szést is. A hír meglepett. Eddig azt hittem, hogy egyéni, hasonlíthatatlan ízlésem van, most pedig kiderül: egyezik az át­lagnézőével! Mindenesetre egy biztos, nekem mostantól kezdve semmi vitám nem lehet a tévénézőkkel, nyugodtan be­szélhetek a nevükben... A Színész­múzeum Kabos Gyula műsorát először március 30-án, szombaton este vetítet­tük. Az egyik legjobbnak minősített adás tehát októberben már ismétlés volt, még­hozzá vasárnap délutáni! Nagyon jónak kell lennie egy műsornak — gondolom —, hogy még az ismétlés is ilyen hatást váltson ki. Ezért kerestem meg Bános Tibort, a Színészmúzeum forgatókönyv­­íróját, hogy ennek a közkedvelt műsor­nak műhelytitkairól beszélgessü­­k. — Gratulálok a tizedik adáshoz! Azt a drága Latabárt kaptuk benne vissza, ha rövid időre is, akit öt éve elvesztettünk. — Rengeteget dolgozunk — mondja —, amíg egy-egy adás a néző elé kerül. Leg­nehezebb az archív filmek kiválasztása. Sötét szobában egy mini-„vászon” (vágó­asztal) előtt nézzük a filmeket hat-nyolc órán keresztül, s mindjárt döntünk is, hogy melyik adáshoz tudjuk a legjobban felhasználni. Amikor a Kabos Gyula­műsorhoz kerestünk anyagot, néhány percre felbukkant például Peti Sándor alakja. Természetesen azt a részt is meg­jelöltük a filmszalagon, hogy amikor majd a Peti-adást készítjük, már köny­­nyebb dolgunk legyen, mert tudjuk, hova kell nyúlni... — Hogyan választják ki a közremű­ködő színészeket, írókat, rendezőket? — Nagy örömünkre szolgál, hogy Daj­­bukát Ilonával dolgozhatunk — legköze­lebb például Kiss Manyi első pesti be­mutatkozását meséli el. Kitűnő partne­reink közé tartoznak: Makay Margit, Neményi Lili, Bulla Elmo, Hegedűs Ti­bor ... és sorolhatnám még hosszan azo­kat, akik nemcsak kortársai, vagy isme­rői ennek a nagy színésznemzedéknek, hanem bennük él azoknak az éveknek, előadásoknak, a próbáknak és közös fel­lépéseknek sok-sok izgalmas mozzanata. Szívesen vesznek részt a sorozat adásai­ban. — De ez sem mindig ilyen egyszerű. Különösen az olyan színészek esetében, mint Rózsahegyi Kálmán, vagy Rátkai Márton volt. A most következő adások közül pedig Törzs Jenő és Mály Gerő ne­vét említhetem. Ezek a nagy művészek lassan távolodnak tőlünk, és egyre ritkul azok száma is, akik beszélhetnek róluk. Ilyenkor mindig elszorul az ember szíve, és arra gondol, mi lett volna, ha ehhez a munkához legalább tíz évvel koráb­ban fogtunk volna hozzá. Ki mindenki beszélhetett volna még a magyar színé­szet nagy korszakairól és alakjairól?! Szerencsére Bálint Lajost még szóra tud­tuk bírni Bajor Gizivel kapcsolatban, de Törzs Jenőről és a Tháliáról már ő sem tudta elmondani visszaemlékezéseit... — A mi televíziónk már idestova ti­zenhetedik éve sugároz rendszeresen mű­sort — szólok közbe. — Közvetítettünk sok szép színházi előadást, és számtalan műsorunk volt, amelyekben az azóta el­távozott művészek szerep­eltek. Ez az anyag nyilván segíti a Színészmúzeum alkotóit? — Sajnos, csak igen szerény mérték­ben. A felvett műsorokat gyakran letö­rölték — lehet, anyagtakarékosságból —, így az ötvenes évek végéről, a hatvanas évek elejéről szinte alig maradt meg va­lami, amiből részletet tudnánk bemutat­ni. Hogy csak egy friss példát említsek: március 10-én lesz Ladányi Ferenc halá­lának tizedik évfordulója. Ebből az alka­lomból bemutatjuk a felszabadulás utáni színjátszás e kimagasló egyéniségének életútját, de a két legnevezetesebb szere­péről, A néma levente Agárdi Péteréről és a Peer Gyntről csak partnerei: Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Törőcsik Mari mesél­nek, mert egy kockányi felvételanyagunk sincs az előadásokból! A Színészmúzeum alighanem hézag­pótló szerek­et tölt be. A Csenterics Ág­nes szerkesztésében és rendezésében ké­szülő adások szórakoztatnak, ismereteket közölnek, s nemcsak nekünk, a mai né­zőknek szereznek örömet, hanem a kö­vetkező nemzedékeknek is, ha olyan szí­nészekről esik szó, mint Csortos Gyula, Tőkés Anna vagy Somlay Artúr. A fel­vételek pedig, remélem, már nehezebben lesznek letörölhetők, mert most már újabb milliók emlékezete őrzi őket. Kedves Nézőink! A közeljövőben Sárdy Jánosról láthatnak portréfilmet a Szí­nészmúzeum műsorában. 29

Next