Film Színház Muzsika, 1975. június-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-09 / 32. szám
Magánbeszélgetés — technikáról és politikáról ^^agy közönségsiker — és szakmai siker is — Francis ^ Ford Coppola filmje, a cannes-i nemzetközi fesztiválon nagydíjat nyert s napjainkban a hazai mozikban játszott filmje, a Magánbeszélgetés. Ez a film voltaképpen egy, a nyugati világ köznapi életének fonák jelenségeit föltáró sorozat egyik különösen sikerült alkotása, s ha bemutatásának apropóján magáról a jelenségről szólunk, érdemes lesz felidéznünk a filmi és történeti előzményeket is. A századközép embere rácsodálkozott a technika nagyszerű találmányaira és rendeltetésük szerint használva azokat, valóban kellemesebbé, kényelmesebbé formálta életét e tárgyak segítségével. Csakhogy nem minden találmány ártalmatlan, nem mindegyik „szolgál”, s még némely szórakoztató játéktárgyunkat is az ember ellen lehet fordítani. Ez a film, a Magánbeszélgetés, éppen egy ilyen példára épül: akusztikai és optikai berendezések, eszközök kombinált — és a bűnözés vagy „bűnüldözés” céljait szolgáló — felhasználására. A film tehát önmagában is példázza, hogy bonyolult találmányok értékét, funkcióját a felhasználás módja határozza meg. A Magánbeszélgetés persze nem elsősorban erről az összefüggésről beszél, mégis és mindenesetre jelzi, miféle kapcsolat lehet az amerikai bűnözés, az amerikai politika és a technika között. A példa nem egyedülálló az elmúlt évek filmtermésében. A nyugati világ morális, társadalmi állapotáról beszélő filmek között volt már nem egy, amelyben technikai játékaink ilyenféle szerepet játszottak. A néző bizonyára emlékszik még például a Rosemarie című filmre, amelyben a híres-hírhedt Nitribitt-ügyet mesélte el a rendező. A hölgyet, aki egy ügyes kis magnetofon találékony használatával zsarolta a nyugatnémet ipar báróit — leleplezvén üzleti módszereiket, életük, gondolkodásmódjuk amoralitásait —, mígnem azok végül is meggyilkoltatták. Egyszerűbb, de hasonló história volt a Kalózok szeretője, amelyben ugyancsak egy bizalmas beszélgetések, vallomások rögzítésérehasznált magnó játszotta a főszerepet — leleplezendő egy kisváros „polgárainak” álszent s korrupt világát. Hosszú lenne elsorolni mindazokat a filmeket, amelyekben atechnika ilyenféle felhasználása (magnók, rejtett kamerák, tetefőldehalgatók, seregnyi más eszköz, amely lehetőséget ad idegen emberek legszemélyesebb életének, szavainak, gondolatainak meglesésére), a film készítőinek kezében valami társadalmilag, politikailag fontos közlés eszközéül szolgált. A ppola sem egyszerűen csak egy magánügyet — egy gyilkossággal végződő családi háborúság történetét — akarta elmesélni a Magánbeszélgetésben. S nem is csak egy technikai módszereket nagy ügyességgel alkalmazó magándetektív lelkiismereti válságát. A film kritikusai nem véletlenül utalnak arra, hogy a Magánbeszélgetés a Watergate-ügyet közvetlenül megelőző időkben született. Alkotói mintha megsejtették volna, hogy az ■amerikai életben akkor már mindennapos lehallgatási (magánkémkedési) botrányok előbb-utóbb a politika világábanis valamiféle robbanást idéznek elő. Hiszen már a filmben is ott az erre való utalás, abban a jelenetben, ahol a „fülelők” kongreszszusánígy nevezi a szleng azokat a technikusokat, akik műszaki képességeikért arra használják, hogy magánmegbízásból, s persze, jó pénzért, kémkedjenek, megfigyeljenek, beszélgetéseket hallgassanak ki) az egyik részvevő megjegyzéséből kitűnik: ő az amerikai állanti biztonsági szolgálatot képviseli, s alkalmanként megbízásokat ad a „magánfülelőknek”. A legújabb — egy nagy politikai botrány kirobbanása után indított vizsgálat adatai igazolják a filmnek ezt az utalását. A CIA, a legnagyobb amerikai kémszervezet tevékenységét vizsgáló kongresszusi bizottság jelentéséből kiderül, hogy a kémszervezet állandó munkatársai mellett évente több tízezer alkalmi munkatársat foglalkoztat, részben amerikai állampolgárok megfigyelésével bízva meg őket, részben külföldön teljesítendő feladatokkal. ACIA tevékenységéről a közelmúltban megjelent egy könyv is. Két szerzője alaposan ismeri e szervezet tevékenységét, hiszen egyikük, Victor Marchetti. Egy kép a Watergate-ügy tárgyalásáról