Film Színház Muzsika, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-03 / 1. szám
SZÍNHÁZI esték# színházi esték# színház József Attila Színház A windsori víg asszonyok Nevelő van. Windsort is fölfestették vázlatosan. Helyenként víg a második rész. Az asszonyok elragadok. Mi kéne még? Falstaff kellene. Ha végignézünk a Shaespeare-előadások hazai vagy külhoni históriáján, Rómeót is, Hamletet is, Otellót is találunk négyet-ötöt, amíg egy Falstaffot. Persze, A windsori víg asszonyok ritkább madár a színpadon, mint a nagy tragédiák, s ritkább a Vízkeresztnél, az Ahogy tetsziknél, a Sok hűhónál, a Szentivánéji álomnál. Ha egy színház A windsori víg asszonyokhoz nyúl, fogósabb feladatot vállal, járatlanabb úton kénytelen haladni, nagyobb kockázatot vállal, s mindez önmagában igen rokonszenves. A József Attila Színház is elindította a maga derűs Shakespeare-ciklusát, s A makrancos hölgy meg a Sok hűhó semmiért után tovább kívánt lépni. De miért ezzel a vígjátékkal, ha nincsen Falstaffja? Van, amit elfogad az ember jó közepes szinten is; van, amit csak jól; van, amit csak nagyon jól. Falstaff a színpadi figurák olyan zsenije, hogy önmagánál alább nem adhatja. Ebbe a szoknyapecér kurafiba, ebbe a sörtböfögő pernahajderba, ebbe a mocsokból és mennyországból elegyített eleven potrohba sok jó színész bicskája beletört már. Mert a jó színész még nem biztos, hogy Falstaff. Szilágyi Tibor jó színész. De még a maszkja is tiltakozik Falstaff ellen. Ilyen anti-maszkot keveset láttunk. Csak elvett a színészből, ahelyett, hogy hozzátett volna. Tanulságos és meghökkentő az előadás végén az a pillanat, amikor Szilágyi Tibor nyílt színen levesz magáról parókát, szakállt, bajuszt. És íme: az érdektelen, a fals Falstaff-maszk alól előbukik és egyszeriben élni kezd és egyszeriben érdekessé válik egy jó színész eleven igazi habitusa! Amikor már vége az előadásnak. Falstaff titka? Van, hogyne volna. Persze, nem csak az, hogy pocakkal magasodik ki a többiek közül. Bár ez a testi körülmény sem megvetendő. Ami vonzó és ami taszító benne, ahhoz dereka bőségének is köze van. Falstaff: minden lehető emberi vonás gyűjteménye, „csodás kevercse rossz s nemesnek”, megáldva-megverve a rendkívüli személyiség elektromos sugárzásával. Nagyságában esendő. Esendőségében mekkora nagyság! Fűzfepoézis és a legnemesebb költészet. Folyton változó Janus-arc. Komédia és tragédia. Falstaffot csak akkor kell, akkor érdemes megszólaltatni, ha akad rá színész. Ritka pillanatban akad. A József Attila Színházban Seregi László rendezése „széthúzta” a darab „mezőnyét”: a közönség egy kis része a színpadon ül, a színészek a nézőtéren is közlekednek. Ebben nincs semmi új. Más színházak is megtették már. A windsori víg asszonyok esetében azért nem érezzük szükségesnek és szerencsésnek, mert erősen megosztja a figyelmet. A színészekét is, a publikumét is. Apró darabkáira hullik az előadás, holott erre a vígjátékra a sűrítés férne rá: a helyszínekben és figurákban való koncentrálás. Ha nem volna a szükségesnél mindig több szereplő — a párhuzamos játékok okán — jelen, az egyébként szépen beszélő Szilágyi Tibor Falstaffja is megnőhetett volna színpadi jelentőségében. Így sokszor teljesen föloldódik az általános tohuvabohuban. Hiába a nagy sürgésforgás, az előadás első része unalmas. Márpedig ez a vígjáték legnagyobb veszedelme. Vannak a rendezésnek jó, sőt, igen jó mozzanatai is: Fordné, Pagené és Fürge asszony többszínű, differenciált beállítása például; a TV. Henrikből átvett jelenetek álomképszerű megoldása; Ford és Caius doktor jellemzése; találó az eredeti angol dallamok beillesztése. Nyilván a rendező ötlete az is, hogy a darabot ezúttal Hevesi Sándor fordításában játsszák; ez nemcsak tiszteletadás a magyar színházi élet egyik klaszszikusa előtt, de azt is bizonyítja, mennyire él, mennyire színpadszerű ez a Hevesi-féle magyar változat. (A IV. Henrik részletei Vass István fordításában hangzanak el.) Tetszett Voifh Ági, Kállai Ilona és Margittay Ági női hármasa, mindegyikük meglelte a szerep lelki arcát. Horváth Gyula mármár „klasszikus” mozdulattal kereste homlokán a láthatatlan szarvat. Vogt Károly Henrikje áthozta egy korábbi Falstaff-időszak levegőjét. Bánffy György kedéllyel színezte Page úr viszonylagos halványságát. Shakespeare-i (egy kis túlzással) Márton András Nyurgája. Makay Sándor következetesen végigvitte Caius doktor franciaságát. Káló Flórián a békebíróba, Újréti László a walesi papba igyekezett humort sikeríteni. Ízes figura Zoltay Miklósé; a szolgák közül Láng József igazította magához leginkább az alakot. Turgonyi Pál csakugyan mamlasz Mamlasz. A fiatal szerelmespár, Szerencsi Éva és Rupnik Károly nem sokat tehetett, de azt bájosan tették. A díszletet Csinády István, a jelmezeket Kemenes Fanni tervezte. Az angol dallamokat Révy Eszter állította össze. De ki pengeti őket? ». L. (MTI Fotó : Keleti felv.) Horváth Gyula, Margittay Ági, Káló Flórián és Kállai Ilona jelenete