Film Színház Muzsika, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-07 / 32. szám
-----DRÁMAÍRÓK mÍHELYEBEHI_____ „Tisztelet a régiségnek, mely az újra fényt derít” Szabó Magda pasaréti drámaírói műhelyében legutóbb ismét kitűnő és nagy sikerű mű született: Az a szép fényes nap. A Nemzeti Színház bemutatója után a kritika az új szemléletű Szabó Magdáról beszélt és arról, hogy ez a történelmi dráma mennyire a mához, mennyire hozzánk szól. A történelmi dráma írásához azonban hatalmas történelmi ismeretre is szükség van. Honnan ez a felkészültség? — A történelem mindig foglalkoztatott, már egyetemi tanulmányaim idején is. Sajátságos módon szinte parancsolóan szólt bele az életembe, mintha fel akart volna készíteni, hogy ha egyszer szükségem lesz rá, ne legyen idegen tőlem a tudományos munka, ami olykor előfeltétele lehet annak, hogy valami teljesen szuverén szépirodalmi alkotás létrejöjjön. Eredetileg latin—magyar szakon kaptam diplomát, mindkét szaktárgy vizsgáihoz, majd később doktori szigorlataim anyagához is hozzátartozott a magyar és az ókori történelem ismerete. Első állásomat viszont úgy kaptam, hogy a státuszhely, amelyre az egyház megválasztott, latin— történelem szakos volt. Elfoglalhattam, de csak azzal a kikötéssel, hogy megszerzem a tanári diplomát történelemből is. Már bölcsész doktorként, hódmezővásárhelyi tanárként ismét beiratkoztam a debreceni tudományegyetemre, s hazajártam kollokválni. A múltkor kezembe került az indexem, elmosolyodtam, milyen gondos tervező öntudatlanul is az ember élete. Mikor az utolsó félévet hallgattam, Szabó professzor a X. és XI. század történetét adta le, Rugonfalui Kis a magyar történelem XVI. századi kútfőit. Persze, a Kiálts, város! is, a Fényes nap is merőben más előtanulmányok, más, újabb források figyelembevételével, s persze teljesen más értékelés és optika szerint született, de a történelmi tárgy megközelítésének hogyanját megkönnyítették a valamikori tanulmányok. A történelmi tények marxista elemzése mindig ösztönösen közel állt hozzám, épp csak annak idején, diák koromban nem tudtam, hogy a gondolkodásmódom az. Egyetemi éveim alatt több probléma izgatott, magánszorgalomból végigpásztáztam a tudományos terepet abból a szempontból, mi volt a világ, és a világban a római birodalom speciális helyzete Krisztus születésének pillanatában, miért éppen a Róma alapítása utáni 754 esztendő az, amelyben a Messiás megjelent. Az antik közösség gazdasági, társadalmi, politikai képlete, filozófiájának voltaképpeni csődje teljesen indokolttá tette. —• Min dolgozik most? — Most fejeztem be egy négy éven át tartó munkát, egy dokumentumregényt, ami anyám életének története. Merőben más módszerrel, másképpen írtam, mint egy szabályos regényt. Azt képzeltem az anyaggyűjtés idején, könnyű dolgom lesz. Aztán kitűnt, épp a legfontosabb adatok hiányoznak. Beutaztam utánuk szinte az egész Tiszántúlt. Most már készen van, egyes motívumai annyira drámaiak — nem az én írói készségem, az élet nagy jelenetformáló tehetsége miatt, hogy kitelnék belőle egy magyar Bernarda háza. Micsoda nők éltek a mi famíliánkban a századfordulón, s micsoda örvényekben fúlódtak. Most jó darabig nem írok semmit, pihenésre van szükségem, arra a kellemes lazaságra, ami a következő munka előfeltétele. Olvasok, olvasok, olvasok. — Akkor talán a tervekről, elsősorban a drámaírói tervekről. Miért érdekli annyira a történelem? — Sosem egy csillogó epizód érdekel, a mutatós sztori, hanem az alaphelyzet. Nézze ezt a csodaszép Tacitus-magyarítást 1826-ból: „Tisztelet a régiségnek, amely az újra fényt derít” — vezeti be saját szerzésű versével Rácz István, a fordító. Reciproknak érzem szép sorait, nemcsak a régiség derít az újra fényt, hanem az új is a régire. Bármifajta történelmi ábrázolásának csak akkor van létjogosultsága, ha nemcsak a múlt érthetőbb belőle világosabban, hanem a jelen. Fotó: Kenyeres Katalin